Egy unortodox megszállásról




Tiltakozások, vádak és ellenvádak, forrongó indulatok és cáfolatok látnak napvilágot a megszállási emlékmű körül. Hogy milyen hátsó szándék vezeti a kormányzatot ennek a műnek a felállításában, sokan és meggyőzően elmondták. Érdemes azonban nyomatékosan emlékeztetni néhány döntő tényezőre, amelyek alátámasztják azok állítását, akik szerint 1944. március 19-ével az ország nem szűnt meg szuverén államként működni.


A megszállás napján a német Tigrisek (hírhedt harci tankjuk neve) akadálytalanul gördültek végig a főváros utcáin. Ellenállásnak nyoma sem volt. Látszólag minden folyt tovább a megszokott mederben. Azaz hogy egy, csak egyvalaki állt ellen fegyveresen az érte jött gestapósoknak: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Sebesülten vitték el. (Lehet, hogy Kunhegyesen ezért cserélték le a Bajcsy-Zsilinszky utcát Wass Albert utcára?)


Nem árt megemlíteni, hogy a jugoszlávok, a franciák, a lengyelek, a norvégok a német megszállás első pillanatától megszervezték a fegyveres ellenállást. Hazánkban a kormányzó megmaradt tisztségében; a teljes közigazgatás, a rendőrség és a csendőrség a helyén maradt, és végezte tovább (áldatlan) munkáját: ügybuzgó részvételét a németek által megkívánt intézkedésekben.


Hogy a kormányzó keze nem volt annyira megkötve, mint azt állítják az őt tisztára mosni igyekvő hívei, bizonyítja az is, hogy 1944 augusztusában (a román kiugrás hírére) leváltotta az erősen németbarát Sztójay Döme miniszterelnököt, és a katona Lakatos Gézát nevezte ki kormányfőnek.


Ilyen volt hát – divatos szóval élve – ez az unortodox megszállás, amely a magyar zsidóságot ért tragédiát kivéve, nem okozott felfordulást az országban. Erre a dátumra emlékeztetni emlékmű nélkül is szégyen, egy hazugságot hirdető emlékművel megtetézve azonban visszataszító és gyalázatos.


Ez az emlékmű arra fog szolgálni – ha nem is ez a kormány szándéka –, hogy a szélsőjobb gyülekezőhelyévé váljék, ahol majd üdvözlik Gábriel arkangyalt, aki elhozta nekik a jó hírt: megjöttek a német sasok.