rss      tw      fb
Keres

Leszámolás a csendestárssal

Nem tudom észrevették-e már (a kérdés költői), a jobboldali média attól függően tájékoztat így vagy úgy, hogy Orbán politikájának melyik fázisában vagyunk (vannak) éppen. E szerint foglal állást és biztatja állásfoglalásra a nézőit-olvasóit.

Amíg az előző „elnyomó rendszert” kellett megdönteni, addig Budaházy György ellen sötét állami összeesküvés zajlott, lépcsőházban aljasul elhelyezett rendőri álbizonyítékokkal, ártatlan emberek meghurcolásával, alaptalan fogvatartással (lásd az Így dolgoznak ők című írást, még februárból). A HírTv és nyomában a Magyar Nemzet addig valóban azon volt, hogy bizonyítsa, az a hatalom minden eszközzel megpróbálta, hogy „az önkényuralommal akár parlamenten belül vagy kívül ellenállókat, akár a jogvédőket megfélemlítő és megtorló eljárásokkal rettentse el az ellenállástól.” Az idézet Gaudi-Nagy Tamástól, a jobbikos jogvédőtől származik, aki csütörtökön észlelte először, hogy „ez a szellem [tudniillik a korábbi önkényuralomé] sajnálatos módon már a kormányhoz közel álló szerkesztőségeket is áthatja, amelyek korábban éppen az ellenállókkal szembeni eljárásokról tudósítottak rendszeresen.”

Így van. Pontos. És nem hiszem, sőt, kizárnám, hogy a „kormányhoz közel álló szerkesztőségek” csak most jöttek volna rá arra (csak most kapták volna meg, ki tudja, honnan, de biztosan nem az ügyészségtől, az információkat)*, amit az ügyészség már régóta pontosan tud, hogy „Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lemondása után, 2009 áprilisában a Hunnia Mozgalom összehangolt támadásra, úgynevezett nagy körre készült. Az iratok szerint a Budaházy György vezette mozgalom célja az volt, hogy összehangolt robbantásokkal megakadályozzák Bajnai Gordon miniszterelnökké választását”. A Magyar Nemzet („a lap birtokába került nyomozati dokumentum szerint” – istenem, ha egyszer nem jobboldali médiumok birtokába került belső iratokból és videofelvételekből ismerné meg a magyar közvélemény egy-egy nyomozás állását vagy idő előtt egy-egy bíróság ítéletét) azt is írja: „az eljárás során rögzített vallomásokban megemlítik Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke nevét is”.

Rövidre fogom, hiszen ez egy „apró”: Orbánnak, a Fidesznek és a jobboldali médiának egyetlen fontos okból biztosan szüksége volt a szélsőjobbra és jogvédőire. Hogy bizonyítsák egyik sok éves hazug vádjukat, hogy a Gyurcsány-féle állam „véreskezű” rendőrállam volt.

Egyrészt azért, mert koholt bizonyítékok és vádak alapján indított koncepciós eljárásokat olyan ártatlan emberek ellen, akik csak a diktatúrával szálltak szembe (ez a Budaházy-ügy). (Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha a nyomozati dokumentumok és videók véletlenül már a tavaszi választások előtt nyilvánosságra kerülnek. De ez a véletlen nem fenyegetett, se a jobboldali média, se az ügyészség nem követett volna el ekkora botorságot.)

Másrészt azért, mert 2006 őszén a kormányzati hazugság ellen tiltakozó békés polgárok százezreibe lövetett a rendőreivel és ártatlan polgárok tömegeit kínoztatta meg, miután – hogy ürügyet találjon sötét természetének kiélésére – felgyújtatta néhány bérencével az MTV székházát (ez a 2006-os ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság-ügy).

Ne felejtsük el, alig egy héttel ezelőtt a Fidesz és a Jobbik – az LMP lelkes asszisztálásával – még a legnagyobb egyetértésben (és minősíthetetlen módszerekkel és hangon) gyártotta a fedőtörténetet a 2006. őszi államcsínykísérlet végleges átmázolásához. A jelentés elkészült, azok, akik sok-sok munkával és nagy csinnadrattával összetákolták, meg is szavazták, Balsai logikailag kikövetkeztette, hogy lesz itt még helye büntetőeljárásnak – a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Gaudi-Nagy Tamás tegnap még inkvizítori hevülettel sújtott le az albizottságban rendőrökre, bírókra, ügyészekre, szakértőkre, ma váratlanul robbantásos-merényletes nyomozati dokumentumokban bukkan fel a neve. Én Gaudi-Nagy – és összes társa, a Fidesz egykori csendestársai – helyében most kezdenék el megijedni.

Különösen, hogy Schiffer András személyében megvan a politikailag konszolidáltabb, de stílusában Morvai Krisztináéval vetekedő csendestárs a fideszes múlthamisítások ápolásához.

És ismét ne hagyjuk szó nélkül, hová süllyedt az Orbán hívei által gründolt magyar média. A sokadik bizonyítékot szolgáltatja arra, hogy semmi másra, mint politikai célú manipulációra, a fideszes hatalmi érdekek szélirány szerinti kiszolgálására tartják. Ami nem baj, írott és elektronikus brosúrákra is szüksége lehet egy pártnak, csak ne neveznék politikai napilapnak és hírtelevíziónak őket. De hát a folyamatos megtévesztés is a nagy játszma része.

(Mihancsik Zsófia)


*A lista hosszú, például:

– Lendvai Ildikó ellen is tervezett akciót a Hunnia Mozgalom – Magyar Nemzet
Állítólag több vallomás szerint is Budaházy megrendelésére verték meg Csintalan Sándort – HírTv
A főrendőr helyettese is a Hunnia Mozgalom célpontja volt – Magyar Nemzet
Összehangolt robbantás-sorozatra készültek Budaházyék – Magyar Nemzet
Videofelvétel is készült a bombák átadás-átvételekor – HírTv


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!