Garantált arcvesztés
- Részletek
- Napi apró
- 2014. február 08. szombat, 06:51
- Jakab Attila
Miután az államszocializmusban kényelmes pozíciót betöltő Boross Péter volt miniszterelnök – (1965 és 1971 között a Délpesti Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese, majd 1971-től 1989-ig az igazgatója), aki máig adós annak magyarázatával, hogy miért mentette ki a román igazságszolgáltatás karmaiból Alexandru Draghici román Securitate tábornokot, hogy az Budapesten ágyban, párnák közt hallhasson meg, s aki szerint az állampárti titkosszolgálatok ügynökeit ma bolygatni nem más, mint „sérült lelkek” ambícióinak a megnyilvánulása – „egészségesnek” minősítette Szakály professzor történelemszemléletét, Lázár János miniszterelnöki kifutófiú tovább fokozta a nemzeti/nemzetközi helyzetet. Ezt nem is annyira azzal érte el, hogy – állítólag – a tényfeltárás fontosságáról értekezett, „amely közelebb visz a felelősség kérdéséhez” (erre kapott megbízást a Veritas Intézet), miközben egyértelművé tette, hogy Németország felelőssége a magyar zsidók deportálásában „elvitathatatlan és a kormány szempontjából megkérdőjelezhetetlen”, hanem azzal, hogy kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök csak a jövő héten ad konkrét választ a zsidó szervezetek kérdéseire. Ezek: Szakály Sándor nyilatkozata, a Sorsok Háza emlékhely és német megszállási emlékmű (ami önmagában véve is egyedülálló, igazi hungarikum; és teljesen beteg elmére vall!).
Miért ez a rendkívül ügyes taktikai húzás? Mert a hét végén ülésezik a Mazsihisz-közgyűlés (a zsinagógák képviselői és a rabbik), amelynek állást kell foglalnia arról, hogy a zsidó szervezetek részt vesznek-e, avagy bojkottálják a magyar holokauszt-emlékév kormányzati programjait. A tét a Civil Pályázati Alaptól elnyert 120-150 millió forint. A „szegény, korlátozott hatáskörrel rendelkező miniszterelnök” – aki egyébként teljesen egyedül és önkényesen hozza majd meg a végleges döntést – tehát pillanatnyilag kivár, és megpróbál minden felelősséget rátolni a Mazsihiszre. Álláspontját a hétvégi döntés függvényében alakítja majd ki.
Nagyon korlátoltnak és vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne legyen nyilvánvaló: a kialakult helyzetből jól, (legalább részleges) arcvesztés nélkül kijönni már nem lehet. Itt már csak a járulékos károkat lehet mérlegelni. Bármiféle döntést hoz is a Mazsihisz-közgyűlés, a konfliktus, a feszültség garantált. Orbán Viktor a zsidó szervezeteket csapda- és kényszerhelyzetbe hozta; ráállította őket a megosztottság pályájára. Ebben a helyzetben egyetlen (talán a legkevesebb kárt okozó) jó döntés születhet: ha nem születik semmilyen döntés. A Mazsihisznek azt kell világosan látnia, hogy itt nem a zsidó szervezetekről, hanem az egész magyar társadalom, az ország, a jogállam és a demokrácia jövőjéről szól a történet. Hiszen a holokauszt sem kizárólagosan a zsidóság tragédiája, hanem az egész magyar társadalom drámája! Ha van tény, amelyet még fel kell tárni, akkor az ez: a korabeli társadalom (és benne az egyházak!) magatartásának a megértése, a múlttal való szembenézés céljából. Azért, hogy a magyarság ne lépjen szinte menetrendszerűen ugyanabba a folyóba; vélt vagy valós, de mindenképpen feldolgozatlan sérelmeinek foglyaként ne forogjon folyamatosan a saját köldöke körül.
Jelen helyzetben a Mazsihisznek vissza kell dobnia a labdát a mindennemű felelősségvállalást következetesen kerülő miniszterelnöknek. A Mazsihisz-közgyűlés várja meg Orbán Viktor konkrét válaszait, és ezek ismeretében döntsön. Amennyiben szükséges, hívjanak össze egy újabb rendkívüli közgyűlést. A zsidó szervezeteket semmiféle határidő nem szorítja. Nincs miért sietniük. Ha valakinek mindenképpen el kell veszítenie az arcát, akkor az ne a Mazsihisz legyen, hanem az a „korlátozott hatáskörrel rendelkező” Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyébként mindig mindenben egyedül dönt. Ma Magyarországon az ő akarata a törvény. Ezt nevezik önkényuralomnak.
