Különvélemény – levett kalappal




A paksi atomerőmű-bővítés ügyéről szóló parlamenti szavazásnak egyik, talán a szükségesnél jobban háttérbe szorult mozzanata volt, hogy több meghatározó kormánypárti és ellenzéki politikus nem jelent meg a voksoláskor az ülésteremben. Különösen feltűnő volt Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár hiányzása, aki kifejtette, hogy tulajdonképp megtehette, hogy a különvéleményét ezzel jelzi. Ami a Fideszben legalábbis furcsa. (Talán árnyalatnyival lazábban kezelik a kezdetben még a forradalmi hevületre jellemző fegyelmet? Pár év alatt rájöhettek, hogy néhány hiányzóval ugyanúgy pár perc alatt alkotnak törvényt bármiről, mintha minden képviselőjüket belekényszerítik a szavazásba.)


Illés Zoltán államtitkár elmondta: nem támogatja a nukleáris energia semmilyen formájának hasznosítását, ezért szándékosan nem vett részt a paksi bővítésről szóló szavazáson. Úgy látszik, ő ezt is megtehette. Mielőtt a névsorolvasó eljutott volna a nevéig, kisurrant a teremből, aztán gyorsan vissza. (A régi Skála-reklám jutott eszembe: „bemegyek / kijövök / de milyen jól kijövök / ha bemegyek.”) Utólag persze Illés hosszasan beszélt arról, hogy az országnak milyen fontos és hasznos a paksi beruházás, és az számára nem elsősorban „energetikai”, hanem nagypolitikai döntés volt. (Ha ő mondja!) Hozzátette még az építőipari beruházás-bővítés szempontját is rövid és középtávon. Azért itt megálltam egy pillanatra. A kormányzat magas rangú, műszaki végzettségű képviselője szerint a paksi atomerőmű nem elsősorban energetikai kérdés... Ehhez fogható csak a KDNP-s Harrach Péter nyilatkozata volt, aki szerint az épülő futballstadionok voltaképp az egészségügyi ellátórendszer részei, szóval ne csodálkozzunk. Még az is lehet, hogy szerinte a paksi bővítés pont azzal hajtja majd a legnagyobb hasznot, ha nem termel energiát, csak építőipari konjunktúrát teremt? (Akkor nem lehetne valami mást építeni? Vagy túl logikusakat kérdezek?)


Azért persze a különvélemény csöndes kifejezésének megvan az ára is, amit Illés így fejezett ki: „Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni miniszterelnök úrról. És ez nem nyalizás a részemről, hanem látom azt a politikai teljesítményt, amit ebben a tekintetben ő csinált, és csak levett kalappal tudok e tekintetben előtte állni.”


Szóval bizonyos magatartásformák következetes képviselete feljogosít a különvéleményre – persze csak úgy a háttérben. Az újmódi elitnek jó érzékkel kell ugyanis eldöntenie, mikor van ideje a saját álláspont kimondásának és ki nem mondásának, továbbá mindezzel párhuzamosan milyen mélyre kell hajtani a laza csuklóval tartott kalapot.