Ha nem a te gumicsontod, köpd ki!




Hallgatom a roppantul kiegyensúlyozott műsort Magyarország egyetlen ellenzéki rádiójában.


Reggel van, még csak 8 óra, tehát csak másfél órája vagyok fenn, mégis, már harmadszor hallom a Simon-ügy újabb szenzációs fejleményeit, a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért előrágott formában. A hírek és a lapszemle még úgy-ahogy elmegy, de aztán jön a biztosítékgyilkos, a „Mutyimondó". A kiegyensúlyozottság jegyében a pár percben felsorolt mutyik közül a Simon-ügy pont ugyanannyi időt kap, mint a többi. Mármint a többi együttvéve.


A felolvasó – gondolom, viccesre akarván venni a figurát – azon rugózik éppen, hogy Simon új vagyonnyilatkozatán sem szerepel „Az Összeg”, mert nincs olyan rubrika, ahova be lehetne írni. Konkrétan azt mondja, nincs „dugipénz” rovat, és „reméli”, hogy a szocialisták – kormányon – majd gondoskodnak róla, hogy legyen, „mert esetleg más szocialista képviselőknek is szükségük lehet rá”.


Értjük, ugye? Nem „más képviselőknek”, nem a „többi képviselőnek”, hanem a „szocialista képviselőknek”.


Ettől a kis „kiegyensúlyozástól” eltekintve viszont a javaslat alapjában véve nem rossz. Sőt. Lehetne a kor szellemének megfelelően további új rovatokat is beiktatni a vagyonnyilatkozat nyomtatványára.


Lehetne például egy ilyen sor: „Részesedés lenyúlt közpénzekből (részletezve az 1. sz. mellékletben).”


A mellékletben pedig – hogy ne csak a szocialista, de a fideszes képviselők is találjanak megfelelő rovatot – tényleg mindenre kiterjedő részletességgel lehetne feltüntetni a különböző címszavaknál a megfelelő összegeket: „Ócsa”, „Forintárfolyam-spekuláció”, „Safarov”, „Közgép”, „Gáz”, „Áram”, „Atom”, „Földpályázat”, „Trafik”, „Szőlő”, „Dolomit”, „Vörösiszap”, „Árvíz”, „Hó”, „Stadion”, „Vasút”, „Autópálya”, „Nemzeti koporsóbiznisz”, „Nemzeti tankönyvbiznisz”, „Egyéb nemzeti biznisz” stb.


De hát – valljuk be – egy ilyen lista már nagyon hosszú lenne egy mutyimondónak, macerás, megterhelő és időigényes.


Sebaj, a műsoridőt ki lehet tölteni Simonnal is.


Amúgy egyébként az MSZP iszonyatosan félrekezelte a helyzetet. Mert rövid az emlékezetük. Elfelejtették, hogyan is kell az ilyen vagyonnyilatkozatos, vagyonosodási ügyeket rapid módon elintézni. Először is azonnal javasolni kellett volna egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. Ez talán meglepte volna annyira a fideszt, hogy még létre is hozta volna. Aztán Simonnak el kellett volna mennie a bizottsági meghallgatásra, és minden válaszát, minden mondatát úgy kellett volna kezdenie, hogy „Kedves fasiszta barátaim!”. Rémlik valami? Na ugye, hogy persze. S akkor Simon most nem „bukott politikus” volna, hanem zseniális és tehetséges, ügyes és sikeres, mint Orbán Viktor, ahogy a magukat megnevezni nem szégyellő, magukat függetlennek valló, kényszeresen a kiegyensúlyozottság látszatának megőrzésére törekvő véleményformálók jellemzik, nap mint nap.


Hiába no, beindult a kampány, jöhet a ballib oldal mindent elhomályosító, féktelen önkritikája, persze szigorúan építő és jobbító szándékkal.


Lásd még: Brian élete, a film végén, a Júdeai Népfront öngyilkos elit alakulata.


„Jól megmutattuk nekik!”