Miénk lesz a tér?

Édesmindegy jelenleg, hogy kétharmados parlamenti törvényhozási fölénnyel vagy úgynevezett rendeleti kormányzással intézik az ország ügyeit, az eredmény ugyanaz: csak és kizárólag olyan döntés születik, amilyet a kormányon lévő(k) akar(nak).

Szakmákkal, szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel, néprétegekkel, horribile dictu ellenzékiekkel egyeztetni, konzultációt szervezni, hatástanulmányokat rendelni nem kormány közeliektől – az volna jó.

Ám ilyesmit nemigen írhatnánk fel a kormányzási dicsőségtáblára. Ők bizonyára írják, hiszen százmilliós számlákkal lehet bizonyítani a konzultációs kérdések kiküldését, a döntéseik mellett szervezett menetelők létszámát, a serény nagyköveti helyreigazító sajtóleveleket, az ország-, jobban mondva kormánybarát konferenciákat, kormánydicsérő médiát, ahol „egymásnak osztják az eszet”, ahogyan fogalmazott egy „politológus” ivócimbora (még ivás előtt!).

Van persze tiltakozás, ellenvélemény, ellenjavaslat írásban is, szóban is, nyíltlevélben, kissé „átkommunikálva” közmédiában is, azonban az eredmény: nulla. A kormányzati válasz rendszerint olyan, hogy a kérdező, panaszkodó örüljön, ha csak kioktatást kapott és nem egy sallert vagy kokit, vagy a hazaárulós szégyenbélyeget.

A törvénygyár, a belterjes irányítás, szabályozás, szerződtetés, kinevezés, kirúgás, kényszernyugdíjazás, visszaállamosítás, folyamatos „hadviselés” bel- és külhoni „beszólók” ellen, közmunkásosztály, a közbeszerzési élcsapat világra hozatala, az emberirtásokban, országrombolásban igen jól teljesítő dicstelen, kegyetlen eszmék világának szellemét, kellékeit pátyolgató terek, szobrok építése, restaurálása és egyéb szörnyűség kell manapság minden magyarnak?

Az akarat mindenek, mindenki fölött? Emlékmű a Szabadság terén a szovjet emlékművel szemben, közel Reagan elnök szobrához, közel ahhoz a nagykövetséghez, amelynek gazdája ellen anno hadat üzent a király nélküli magyar királyság kormányzója. A közeli templom előterében csakazértis van Horthy-szobor. Mert nem miénk itt a tér, hanem övék lett a tér…

Az akarat mindenki, mindenek felett. Lesz-e emlékház a holokauszt gyermekáldozatai emlékére?


Szabadság tér, Horthy-szobor – MTI

Felújítandó épület, állami pénz már van rá. Kell az emlékhely tárgyait, tárlóit, gyűjteményét meghatározó, vészkorszakhoz értő, emlékeit ismerő munkacsoport is? Kell, nem vitás. De olyanok, akik nem utáltatták meg magukat a túlélőkkel, ezek utódaival, ilyen ügyhöz alkalmasabb tudóssal, szervezetekkel.

Vajon miért nem a túlélőkre bízza a kormány, hogy mi legyen az emlékhely neve, a tárlók tartalma?

Elegánsabb és méltóságteljesebb lenne, ha az emlékévet támogató, szervező kormány azt mondaná: „adtam nektek helyet, pénzt, ez a legkevesebb... Az emlékeztető tartalmat viszont ti, a még élő néhány ezer túlélő, ezek gyermekei, unokái, dédunokái gyűjtsék össze, mert a vészkorszak gyászát, emlékeit ők ismerik a legjobban, nem én, a magasságos kormány és hivatalnokai, fizetett történészei és még sokan mások… Adjatok ti nevet az emlékhelynek.”

Nem tudható, hogy lemond-e a döntéshozó az általa megálmodott, sokaknak rémesen kétértelmű emlékmű felállításáról, és elfogadja-e, hogy a holokauszt emlékház nevét, koncepcióját, az emléket hordozó tárgyakat, az utódoknak szóló mondanivalót a szenvedők, utódaik, küldötteik prezentálják, ne pedig kormányzati „elvárás”.

Az országátépítő törvényhozási iramot (több mint 90 ezer oldalas a Magyar Közlöny 2013-ban), a valódi áttekinthetőség és konzultáció nélküli szerződéses gőgöt (például: földbérletek, közbeszerzési, koncessziós paktumok, Paks) a közelgő választások győzelméért elkezdett lihegést ismerve nem bízom abban, hogy hallgat(nak) másokra is a kormányon lévő(k).

Valami azt súgja, hogy csak és kizárólag olyan döntés születik, amilyet a kormányon lévő(k) akar(nak).

Megtehetik? Megtehetik, mert a többség választotta őket, a választási győzelem kétharmados parlamenti többséggel járt, és a többi, és a többi jogi cölöp…

Ám a jogszerűséghez (értsd jogszerűen szerzett hatalomhoz) való görcsös ragaszkodás is szülhet jogtalanságot. A hatalmon lévők – másutt is – gyakran kitörlik az emlékezetükből azt a jogelvet, amely latinul úgy szólt: summum ius – summa iniuria. Magyarítani úgy tudom: a legnagyobb jogtalanságokhoz az vezet, ha a jogát gyakorló nyakló nélkül gyakorolja a jogait.


Politzer Tamás ügyvéd