A rendszerek kritikus élvezői




Nógrád megyében, Pásztóról Salgótarján felé utazva a vonaton, az átellenemben lévő üléseken ülő két férfi beszélgetett. Az egyik (lucfalvai) azt ecsetelte, hogy szerencsére sikerült időben nyugdíjba mennie, s az annak idején kárpótlás során visszanyert földjére alapozva jól sáfárkodott. Kis és nagy állattartással biztos jövedelmet nyújtó gazdálkodást valósított meg. Nyugdíjas éveiben is dolgozik, jól él. A másik tari férfi, még nyugdíjon innen. Ő a lámpaoltók egyike volt, amikor már fűtés sem volt a gyárban. A napokban teljesen bezárt a rendszerváltás előtt az egyik legnagyobb munkáltató, a Salgótarjáni Acélárugyár maradványa. Mindketten hosszú éveken át dolgoztak ott. Ez utóbbi férfi valószínűleg a közmunkások keserű kenyerét fogja enni, ha egyáltalán foglalkoztatva lesz.


Beszélgetésük során egy szóval sem illették a jelenlegi rendszert. Egyikük talán elégedett volt azzal, amit létrehozott. Másik talán saját problémájával van elfoglalva, semhogy az ország, s benne saját helyzetével foglalkozzon. A tehetősebb felajánlotta neki, hogy kisegíti néhány kisállattal, hogy elinduljon.


***


Olvasom a hvg.hu-n, majd a nol.hu-n, hogy Boldvai László MSZP-s képviselő és újrajelölt a lakossági fórumán, Tar községben azon sajnálkozott, hogy „a Fidesz adópolitikája miatt havi 150 ezerrel többet ’kell hazavigyen’. Persze meg is ígérte: ha kormányra kerülnek, másképp csinálják, ami neki biztos rossz lesz.” Korteskörútjának tari állomásán acélgyári munkás elődeire hivatkozott, holott semmi köze nem volt a munkás hétköznapokhoz. Egyetem után rögtön a politika mezején alapozta meg a mai luxuséletét.


Nem hinném, hogy bármilyen rendszer jön, neki „biztos rossz lesz”. Mint ahogy sok, bármely padsorban ülő képviselőtársának sem lesz rossz. Már annyira megalapozták jólétüket, hogy nem kell könnyeznem „romló” életkörülményeik miatt.


Az egyik ellenzéki honatyának sem jutott eszébe, hogy a Fidesz adórendszerét kritizálva, a többletjövedelmükről lemondjanak. Netalán többletjövedelmüket egy szegényeket támogató alapba utalják. Ehhez már igazi szociális érzékenység kellet volna és nem a szájuk habzása. Ez lett volna az igazi, becsületes tett.


Visszataszító, és nem kívánom senkinek, hogy elviselje azt a hajszát, amit bizonyos médiamunkatársak művelnek a Simon-ügy kapcsán. Nem! A zemberek nem igénylik ezt, csupán azt, hagyják az igazságszolgáltatást dolgozni.


Lehet, hogy vannak még Simon Gáborok. Itt is, ott is. De hol maradt az MSZP-ben a megújulás? Nem ismerhetem a párt tisztviselőinek, képviselőinek egyénenkénti „fejlődését” a gazdagodás útján. Néhány múltbeli és napjainkbeli jelenség, mondhatni lebukás, megrengeti a potenciális választóiban az elkötelezettséget, hogy jelöltjét a parlamentbe küldje. A nagy megtisztulásban képtelen volt kivetni egy-két régen levitézlett személyt. Háttérbe vonultak olyanok, akik politikai karrierjükkel nem luxus életkörülményeket alapoztak meg (Lendvai Ildikó). Nem tudták hátrább vonni egy-két irritáló életvitelű jelöltjüket.


Nem talált például mást az összefogás szűkebb hazám képviseletére Boldvai Lászlónál és néhány hasonló társánál? Ráadásul az Összefogás képviseletére?


Lehet más a politika! Nem úgy, ahogy Schiffer képviselő úr hangoztatja. Ehhez nem ma született, makulátlan politikusok kellenek, mert ilyenek nincsenek. Politikussá válva magukra „veszik a gyarlóság” bűnét. Mert politikusnak lenni valamilyen érdeket kell képviselni, ami nem azonos a választótól kapott eredeti felhatalmazással. A becsületes hadba induló jelölt a parlamentbe érve a pártja rabjává válik, kivéve, amikor a pártja válik az ő rabjává. Mert van néhány „rabtartó” a soraikban. Ez okozza a pártok értéktelenedését. Ezeket kell kivetni soraikból, s visszajön szavazóik bizalma, hite.