Összeesküvés-elméletek, avagy a véletlenek sorozata




Felvetődik a kérdés, hogy az élőben közvetített Gyurcsány beszédéről lemaradt nézők, hallgatók felháborodása, miszerint valamiféle összeesküvés történt, jogos-e? (Felvételről aztán meg lehetett nézni a beszédet.)


Hát, ami mostanában történik a választásokkal kapcsolatosan, szerintem, ha nem is jogos, de érthető.


Nézzük csak: hibásan küldték el a választások időpontját az Amerikában szavazni szándékozóknak.


Aztán, a londoni szavazóknak hibásan adták meg a helyet, ahol szavazhatnak. Vagy, az Összefogás pártjait nem megfelelő sorrendben nyomtatták az aláírásgyűjtő ívekre, így az azon gyűjtött aláírások nem lesznek érvényesek.


Ezek így együtt minden alapot megadnak ahhoz, hogy az ember gyanakvással tekintsen ezekre a bakikra (adminisztrációs és technikai problémák).


Az meg már mindennek a teteje, hogy ezért a viselkedésért (mármint a gyanakvásért) egy tévé műsorvezetője elítélje a betelefonáló nézőket, megsértődve lesajnálja és még jól meg is fenyegesse őket , hogy mostantól nem hajlandó bírálni a kormányt (oh, jaj). Így viselkedik egy állítólag balliberális, ellenzéki (?) televízió betelefonálós műsorának vezetője, aki ráadásul politológusi mivoltában is megnyilvánul más műsorokban, olykor-olykor. Bravó.