rss      tw      fb
Keres

Heller Ágnes










A G-7 e heti vendége Heller Ágnes filozófus


Heller Ágnes filozófus


Korábban a Galamusban:

„– Hol az a rév?”


A rovatról


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!










Utazás után


Ma ünnepnap van, ilyenkor az ember nyugodtan dolgozhat, senki sem zavarja, sem telefon, sem előadás, még csak rengeteg email sem.

Mivel egy hosszú útról érkeztem éppen vissza, s megérkezésem utáni két napot egy Lukács-konferencián töltöttem, naplóírási restanciámat kell elsősorban behoznom. Minden nap feljegyzek ugyanis valamit kézírásos naplómba, s most több mint három hét kimaradt, ezt a kimaradást kellett bepótolnom.

Beszámolhatnék többek között a New York-i Tolsztoj-konferenciáról, a Metropolitan múzeum új kiállításairól, amelyek közül az egyik (Mabuse) ragyogóan van megrendezve.


Mabuse: Danae, 1527 – Wikimedia

Mesélhetnék a Metropolitan opera új Rajna kincse előadásáról is, ahol ha a díszlettechnika csodái nem is hatottak meg, de Alberich remek éneklése és játéka igen. Beszélhetnék baráti találkozásokról s egyebekről is, de ezt most kihagyom.

New York után Brazíliába utaztam, s erről az útról sok feljegyeznivalóm volt.

Hallották-e valaha Curitiba nevét? Én mindeddig nem. Brazil város, ahová alkotmányjogászok hívtak meg előadást tartani.Nem csoda, hogy meghívtak, mert az alkotmányjog professzora (egy Vera nevű asszony) hallgatta néhány kurzusomat annak idején a New Schoolban. Nos, gondoltam magamban, biztos unalmas, poros kisváros, hasonló az argentínai San Juanhoz. De mekkorát tévedtem!

Nemcsak azért, mert ennek a „kisvárosnak” kétmillió lakosa van (s így a 8 milliós Rióval és a 14 milliós Sao Paolóval összevetve valóban kisváros), hanem azért is, mert igen európai város. S modern épületeiről joggal híres város. A Niemeyer által tervezett múzeum a modern építkezés egyik mesterműve. Amikor az épület felett emelkedő hatalmas „gombában” gyönyörködtem, szégyenkezve gondoltam a pesti Nemzeti Színházra vagy akár a MÜPÁ-ra. Micsoda lehetőségeket szalasztottunk el az ostoba ízléstelenséggel!


Curitiba – Museu Oscar Niemeyer – flickr/Alexandre H. Kitamura

De itt még nem ért véget számomra Curitiba feldezése. Másnap megcsodálhattam azt a képességüket is, hogy – a régi görögökhöz hasonlóan – milyen tökéletesen képesek harmonizálni az építészetet a természettel. Kevés erdejük, hegyük van, és még kevesebb vizük. De abból, ami van, nagyszerű látványt hoznak létre. Az egyik erdei (mesterséges) tó körül szabadegyetemet építettek, egy fából készült spirális alkotmányt, a tetejéről egyetemi professzorok szoktak előadásokat tartani. (Az épületben zárt tantermek is vannak, eső esetére.)


Curitiba – Universidade Livre do Meio Ambiente – flickr/Rafa from Brazil

Majd elmentünk a dzsungelszerű erdő egy másik tájára, ahol a hegybe operaházat építettek, fémből! Ezt a látogatást anekdota is fűszerezte. Az operaház felavatásakor a hölgyek lenge szoknyában jelentek meg, nem tudván, hogy az alsó emeletek körfolyósóiról felfelé mindent lehet látni. Így a férfiak örömére, s általános vidámság közepette nagy volt a „belátás”.


Curitiba – Ópera de Arame – flickr/whl.travel

Mindehhez ráadásul még három nagyterjedelmű parkjuk is van, a kertépítészet remekművei. Megint csak szégyen fogott el. Miért nem lehet, mondjuk, a hűvösvölgyi nagyrétből egy efféle parkot létrehozni? A természet kínálja nekünk a lehetőséget, de mi nem élünk vele.

Nem Rio de Janieirót csodáltam leginkább, a világ okkal legszebbnek tartott városát, ahol a városban, az óceán partján, hatalmas hegyek emelkednek, mert ennek a városnak mindaz megadatott, ami más városnak nem. Igaz, ők is éltek az emberi fantázia adta lehetőséggel, mert nem volt nekik elég, amit a természet a rendelkezésükre bocsátott, még meg is építették a világ talán legszebb, de mindenesetre egyik legszebb, botanikus kertjét.


Rio de Janeiro – flickr/terrydu

Utamat Párizsban fejeztem be, hogy megnézhessem a FIAC (a Jelenkori Művészet Nemzetközi Fesztiválja) kiállításait. Volt egy magyar kiállító is, „Video Space” Budapestről. Igen régóta furcsállom, hogy érdeklődő és művelt emberek (nem csak a bambák és ostobák) elutasítják a jelenkor művészetét, legyen szó zenéről, képzőművészetről, építészetről. Talán ezért olyan konzervatív a MÜPA műsorpolitikája.

A politikáról majd holnap.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!










Különbségek és hasonlóságok


Ma délután ötre a Demokratikus Charta tüntetést szervez a Nagy Imre-szobor mellé. Magam is elmegyek tüntetni, de erről majd holnap számolok be.

Hazaérkezésem óta annyit már „felszedtem” a több mint három hét alatt idehaza történtekről, hogy fontosnak tartsam a tüntetésen való részvételt.

Ma délelőtt Benda Iván Jeruzsálem-fotóihoz kezdek szöveget írni. A képeket már augusztusban, még a Balaton mellett sorba raktam, de azóta egyetlen szabad napom sem maradt a munka (kellemes munka!) folytatására. Elhatároztam, hogy most minden más, szintén sürgető, szintén halasztott kötelességet elhanyagolok, és ezt most végre megcsinálom. Úgy állnak sorba a kötelezettségeim, ahogy a repülőgépek a kifutópányán egy igen forgalmas repülőtéren.

De tegnap megígértem, hogy a politikáról is beszélni fogok, egyelőre nem a miénkről, mert arról a amerikaiaknak számoltam be, hanem az övékről.

Előre kell bocsátanom, hogy most – hogy, hogy nem – mindenütt olyanokkal beszélgettem, akiket nálunk „ballib”-nek szoktak nevezni. (Meg is tanítottam nekik a kifejezést!)

New Yorkban félnek a mai naptól. Attól tartanak, hogy nemcsak a szenátusban, hanem a kongresszusban is a republikánusok lesznek többségben. S ha ez így történik, az elnök béna kacsa lesz, semmit a világon nem tud majd keresztülvinni. Obama két eszendejét azok sem értékelik ragyogónak, akik mellette állnak. A majdnem tízszázalékos munkanélküliség nagyon magas egy olyan országban, ahol a munka – nem papíron, hanem valóban – becsület dolga. Obama azt ígérte, hogy minden más lesz, mint annakelőtte volt, ő lehozza a csillagokat az égről. Rendben van, nem megy, de miért mondta a kampányban folyton azt, hogy „we can”? De azert csak drukkolnak, hogy ne legyen nagy a visszaesés, hogy valami azért mégis sikerüljön.

Megértem barátaim félelmét, ugyanakkor azonban irigykedek is. Irigykedek egy országra, ahol megosztott a hatalom, ahol senki sem viheti egyedül keresztül, amit keresztül akar vinni, ahol lassúak, mert egyeztetettek a döntések, és mindenki tiszteli az ország alkotmányát.

***

Brazíliában látogatásom idején éppen az elnökválasztás második fordulója előtt álltak. Mindenki tudta, hogy Delma fog győzni, növelte a támogatottságát. De a vélemények erősen megoszlottak, nemcsak Delma, de a leköszönő elnök, Lula szerepének értékelésében is. Voltak, akik egyérertelműen nagy sikernek értékelték Lula kormányzását, a szegényeket felemelő reformjait, de kissé féltek Delmától, tekintettel szélsőbaloldali múltjára. Érdekes volt a vélemények szakmák szerinti megoszlása is. Alkotmányjogász meghívóim szerint már Lula is nehezményezte a hatalmi ágak elválasztását, s ők attól tartanak, hogy Delma alkotmányellenesen fogja a hatalmat koncentrálni. (Mondtam nekik, hogy erről mi is tudnánk mesélni.) Egy közgazdász asszony viszont egész más húrokat pengetett. Szerinte Lula rettenetesen túlköltekezett, az ország eladósodott, ez tarthatatlan, ennek államcsőd lesz a vége. (Ezt is ismerjük.) Egy dologban azonban minden beszélgetőpartnerem egyetértett: mindannyian rettenetes hibának tarották Lula iráni látogatását.

Mára befejezem, folytatom a jeruzsálemi fotókhoz írt szövegemet, majd elmegyek, úszom egy órát, aztán jöhet a tüntetés.


Lásd hírösszefoglalónkat az amerikai választásokról



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!










A költő, a politikus és a szónok


Kedd reggel Gyurcsány Ferenccel ébredtem az ATV csatornáján. Valószínűleg volt miniszterelnökünk ma délután is lényegében azt fogja elmondani, amit Kálmán Olga kérdéseire válaszolt. De már a tv-interjú is megér egy kommentárt.

Amit Gyurcsány elmondott, ígéretes volt és támogatható. A jogállam védelmére össze kell fognunk nekünk, demokratáknak, szociáldemokratáknak, konzervatívoknak és liberálisoknak. Ő nem akar az összefogás vezetője lenni, legyen más az előtérben, ő csak részt venni akar benne.

Csak egy problémám volt, de az elég vaskos. A szöveg egy álmodozó, jóindulatú független értelmiségi (mondjuk egy költő) szövege volt. Az égvilágon semmi köze sem volt a politikához.

Mit csinálna egy vérbeli politikus hasonló elképzelésekkel? Először kiépítené a támogatók csapatát. Nem az értelmiségből, nem is az „emberekből”, mivel ők, bár jönnek tüntetni, mégsem osztanak-szoroznak sokat a  politikában. Hanem  megkeresne legalább hat le nem járatott, hiteles politikust a jelenlegi és korábbi politikusok köréből, köztük legalább két ismert konzervatívot és két ismert, hiteles, le nem járatott liberálist. Velük, továbbá két, le nem járatott, hiteles, szociáldemokrata politikussal közösen dolgoznának ki egy platformot. Azután együtt jelennének meg, együtt mutatnák be közös koncepciójukat (egy másik politikus vezetésével) a magyar jogállamiság védelmében. Amíg ez a szövetség nem alapozódna meg, egy politikus hasonló elképzelésekkel, mélyen, visszavonulva, hallgatna.

Sajnos a szép szövegekből sosem lesz politika. Mutathatnak célt,de sosem tudják kiépíteni a célhoz vezető utat. Még csak meg sem tudják kezdeni a kiépítését. Mondjuk hol vannak azok a hiteles konzervatív politikusok, akik egy szép beszéd hallatán azt mondanák,”tied vagyok” „kezdjünk hozzá”? A holdban.

Közben elolvastam Bauer Tamás válaszát is az én írásomra és Debreczeni írására. Remek embernek tartom Bauert. De nagyon szomorúvá tett! Uramisten, rettenetes vereséget szenvedett a „ballib”. A liberálisoknak zéró képviselőjük van a parlamentben. Elképzelhető-e, mint ezek az írások sugallják (ahogy Gyurcsány is sugallta), hogy mindennek egyedül és kizárólag Orbán Viktor manipulációja és demagógiája, vagy esetleg egyes szocialisták félrelépése az oka? Ezen kívül minden rendben volt?? Főleg az SZDSZ háza táján? Ki hanyagolta el pártjában a fiatalságot? Kinek volt fontosabb a parlamenti frakció, mint a pártja? Nem szaporítom a kérdéseket. De önvizsgálat nélkül nincs megújulás. Még akkor sincs, ha joggal látjuk a másik szemében a gerendát. Mert a magunkéban akkor is szemügyre kellene vennünk a szálkákat. Különben sosem fogunk világosan látni.

***

A délutáni tüntetés sikeres volt. Viszonylag nagy tömeg, három szónok. Bauer Tamás saját racionális énjét adta, Gyurcsány Ferenc retorikája legjavát. Meglepetésként kaptuk Ungváry Rudolfot, nem tételeztem fel, hogy ilyen meggyőzően hatásos rétor.

Nem baj, hogy nem egy tüntetés volt, hanem még kettő lesz. Lehetne öt is. Érdemes az érdeklődő és lelkes embereket mozgásban tartani. Nem kell minden gyűlésnek nagygyűléssé válnia. Van, amikor százezer ember demonstrál, van, amikor egy tucat. Senki sem tiltja meg, hogy a különböző pártállásból tiltakozók egymás rendezvényeit is látogassák.

A szónokok a kormány elleni jogos felháborodást szólaltatták meg. Jól hangzott, amikor Gyurcsány azt mondta, hogy Orbánt megvetjük. Ugyanis csak a diktátorok gyűlölik az ellenfelet, a demokraták vagy tisztelik, vagy megvetik. Kevésbé tartottam meggyőzőnek a  javaslati oldalt. Így azt, hogy Gyurcsány arra szólított fel, támogassuk az új alkotmány ügyében a népszavazást. Én ennek nagyon ellene vagyok. Szemben áll a mai tüntetés pátoszával. Nem vagyunk populisták, polgárokként beszélünk. Megvédjük hatályos alkotmányunkat a Fidesz önkénye ellen: azt az alkotmányt védjük, amely nem szorgalmazza, mi több, nem is ismeri az alkotmányozás esetén a népszavazást.

Különben is az a véleményem, hogy (ha nem vagyunk populisták) népszavazást csak olyan ügyben jogos tartani, mikor biztosak lehetünk abban, hogy akármely párt lenne is kormányon, akármilyen politikai összeállítású lenne is  a parlament több cikluson keresztül, az adott ügyet sosem fogják népszavazás nélkül pozitívan eldönteni. Ezért támogatom a népszavazást egyedül a női kvóta ügyében. Egy 91 százalékban (vagy akár 87 százalékban) férfiak által dominált parlament, ahol mindenki a saját székét félti, soha, semmilyen kormányzás esetén nem fogja a női kvótát elfogadni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!










Tea Party – ott és itt


Ma reggel nem Gyurcsánnyal, hanem az amerikai választásokkal ébredtem, már csak azért is, mert a CNN-t néztem. Ezúttal elmaradt a meglepetés. Hogy a Házat a demokraták elvesztik, borítékolható volt. Furcsállom, de Nancy Pelosi (a Ház demokrata „speakere”) a legkevésbé népszerű amerikai politikusok egyike. Viszont a szenátusban megmaradt a demokrata többség, pedig itt is remegett egy ideig a léc. Obamának még nehezebb lesz az elképzeléseit  keresztülvinnie. De mint már említettem, éppen ez a liberális demokrácia egyik nagy erőssége.

Érdekesnek tartom a „Tea Party”-republikánusok szövegét. Ők Amerika populistái. Azt állam ne költekezzen a mi pénzünkből, majd mi eldöntjük, hogy mire költjük, mondják, tehát pont az ellenkezőjét vallják, mint a magyar populisták. Ezt egyfajta antiszociális konzervativizmus. Ez a szöveg az, ami Amerikában megdobogtatja az irigy emberek szívét, míg nálunk ennek éppen az ellenkezője, egyfajta régi kommunista szöveg narancssárga kiadásban mobilizálja a legrosszabb ösztönöket (vegyünk el mindent a gonosz gazdagoktól, fütyülünk a magántulajdon szentségére!) Ennél érdekesebb a Tea Party Kína ellenessége, méghozzá elsősorban nem politikai, hanem gazdasági szempontból. Kína felvásárolja Amerikát, ez ellen kell tiltakoznunk, mondják. Ez meglehetős önellentmondás. Vagy utáljuk vagy kívánjuk az állami beavatkozást, vagy imádjuk vagy utáljuk a szabad versenyt.

Képzeljék el egy pillanatra Amerikában a magánnyugdíjpénztárak nálunk végrehajtott de facto államosítását. Teljesen elképzelhetetlen. Senkinek, semelyik párt tagjának, hívének nem fordulhatna meg a fejében. Ott tisztelik az alkotmányt (azért ért meg több mint kétszáz évet) és a személyi szabadságot, a választás szabadságát is beleértve. Ezen nem változtat, hogy melyik párt van többségben a Házban, s hogy melyik párt képviselője a köztársasági elnök.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!










Argentína–Magyarország: ki nyer?


Érdekes kommentárt olvastam a Népszabadságban Aczél Endre tollából Tiszta Argentína! címmel. Aczél arról informál bennünket, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása nem eredeti orbáni ötlet, mivel Argentína elnöke már két évvel ezelőtt államosította Argentína magánnyugdíjalapjait, méghozzá a Fideszéhez egészen hasonló indoklással. „Pontosan két évvel ezelőtt az argentin kormány államosította az ország magánnyugdíjalapjait, amelyek akkor körülbelül 30 milliárd dollárnyi vagyon fölött rendelkeztek. A készpénz-kisajátító intézkedés a világra nehezedő hitelválság kellős közepén történt, azzal a demagóg érvvel, hogy miközben mások a bankok, a Kirchner-kormány bezzeg a ’nyugdíjasok és a dolgozók’ érdekeit védelmezi.”

Aczél hozzáteszi: „Ehhez csak annyit, hogy a nyugdíjrendszer ’magánpillérének’ mindig is megvolt a maga kockázata, függően a pénzvilág mindenkori állapotától… De akiket rossz időkben erőszakkal kivettek a magánalapokból, azoktól ugyanazzal a mozdulattal el is vették az esélyt arra, amiről a kapitalizmusnak ez a fejezete szól: hogy jó időkben a nyugdíjbefizetéseikből hozamokat érjenek el, s ezek áldásait öregkorukban élvezzék. Márpedig a világgazdaság előbb-utóbb talpra áll, s akkor az állam pajzsa mögé bújtak irigyen szemlélik majd a tőzsdén gazdagodó társaikat.”

Hiába, nincs új a populista nap alatt.

De az orbáni Magyarország mégsem Argentína.

A peronizmus nyílt populizmus, nem adja el magát polgári pártnak. Ma is a szakszervezetek képezik a tömegbázisát. Ugyanakkor a mai peronizmus, a fasizmussal szimpatizáló hagyományos peronizmussal szemben, ideológiailag közömbös. Nem érdekli, hogy kit tart értelmiségük jó írónak, s kit nem, hogy mi van a színházak műsorán, hogy miről beszélnek a filozófusok, hogy az emberek miben hisznek és miben nem. Nem indoktrinál. Szidja a liberális sajtót, mint a bokrot, mivel akadályozza az elnököt s a kormányt jótékony politikája megvalósításában, de nem uralkodik a médiumok felett.

Az orbáni Magyarország nem Argentína.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!