rss      tw      fb
Keres

Határtalan és helikopteres kampányok




A kijevi zűrzavar hallatán erőt vett Orbán Viktoron a nyugtalanság a népéért, jóllehet a magyar-ukrán határon béke honolt és nyugalom. Aggodalma mégsem hagyta nyugton, gyorsan fölugrott hát a már türelmetlenül toporzékoló helikopterére, hogy szűk stábjával, a belügyminiszterrel és a TEK főigazgatójával terepszemlét tartson, minden rendben van-e birodalma határán. Intézményeket, határmenti alakulatokat látogatott, körültekintett „a sík mezőn az esti fénysugárnál”, s miután megállapította, hogy „hazáját most nem űzi vész, várába szállt nyugodni”.


Így cselekedett ő a tavalyi nagy hókáosz idején is, amikor totális csődöt mondott a katasztrófavédelem, és több ezren estek a hó fogságába. Operatőröktől övezve terepjárójával megjelent az egyik helyszínen, és „intézkedett”. Végül elolvadt a hó.


A tavalyi nagy dunai árvíz is kitűnő alkalomnak kínálkozott, hogy bizonyítsa, a kormány (= Orbán) a helyén van, azaz a vártán őrködik. A katasztrófavédelem szakirányítóit maga mögé utasítva kemény, csizmás lépteivel megjelent a töltésen, távolba néző szigorú tekintettel megszemlélte a Dunát, mint aki egyetlen pillantásával is képes visszaszorítani megszokott medrébe, majd elégedetten – árvízi hősként – hazatért pihenni. (Az ottmaradottak végre folytathatták a mentési munkálatokat.)


Végül, alig néhány hete, amikor lehullott a kevéske hó az ország egy részére, majd az utak síkosakká váltak az ónos esőtől, az elnök újra csak megjelent a főhadiszálláson, áttekintette a helyzetet a védelem vezetőivel, kiadta utasításait a bólintgató szaktekintélyeknek, majd megnyugodva hazatért a hivatalába.


Ilyen a mi miniszterelnökünk. Mindenen rajta van a szeme. Nincs mitől tartanunk. Határaink biztonságosak, útjaink járhatók (az a néhány ezer kátyú? Ne legyünk kicsinyesek). Az ország jól teljesít.


Orbán Viktor ezek után nyugodtan közölhette a Mazsihisz vezetőivel, hogy majd az áprilisi választások után tárgyalnak.