Álpolgári engedetlenségi álmozgalom



A választások előtt néhány héttel hirtelen – mint Vénusz a habokból – felbukkant egy Polgári Engedetlenségi Mozgalom (PEM) nevű szervezet, amely a választások bojkottját hirdeti. Ami az interneten böngészőnek rögtön feltűnik, az az igényesen szerkesztett honlap, ahol a magyaron kívül rögtön az angol, a német és a francia nyelvet is választhatja az olvasó. Nem sajnálta rá a pénzt az, aki szeretné, ha minél kisebb lenne a választáson a részvételi arány.


A honlapon igen „tökös ellenzéki” szövegek olvashatók arról, hogy a mozgalom elindítására „az Orbáni önkény rendszere ad létjogosultságot, amely Alkotmány elleni jogi erőszakkal (vagyis puccsal) jött létre. Ez a rendszer a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) álnéven vált ismertté, ami egy – demokráciának álcázott, valójában egy Horthy szellemiségű, nemzeti-(ál)keresztény rendszer! A PEM programja-, és végcélja eléréséhez tehát az Orbáni önkény rendszerének megbuktatásán keresztül vezet az út. Meggyőződésünk, hogy Orbán diktatórikus rendszerét megbuktatni csak saját rendszere törvénytelen létrehozásának leleplezésével, a nyilvánosság-, és a szélesedő társadalmi bojkott erejének alkotmányos fegyverével lehet! Ilyen alkotmányos-, és békés eszköz: a polgári engedetlenség, a nyilvánosság, és a bojkott!” (Kár, hogy a szöveg gyanúsan túlzsúfolt, és hogy az „álamfői oldalhoz” hasonlóan itt is hadilábon állnak a helyesírással, a mondatvégi írásjelek meg a kötőjelek használatával.)


A honlap egy másik írása arról próbál meggyőzni, hogy „a részleges bojkott is nagy eredmény”, mert „a választásoktól távol maradó kb. 30-35% jogosan vonja kétségbe Orbán legitimációját”. Sőt: „a választások eredményét utólag megkérdőjelezni, csak annak a szervezetnek (mozgalomnak) van erkölcsi jogalapja, amelyik már a választások előtt kinyilvánította és leleplezte a választási törvény szabálytalan- és törvénytelen-, nem demokratikus tartalmát, és nem vett részt a választási komédiában!”


Gyanúsan sok a hamisság a Polgári Engedetlenségi Mozgalom körül. De nézzük sorban!


Rögtön az első, hogy meghamisítják a polgári engedetlenség fogalmát. Az igazi polgári engedetlenség ugyanis mindig rejt magában személyes kockázatot. Különböző formái vannak: nem engedélyezett békés tüntetés vagy tiltakozás; létesítmények, területek önkényes elfoglalása; törvény, rendelet vagy utasítás megtagadása; adó vagy bírság befizetésének megtagadása; a katonai szolgálat megtagadása stb. A polgári engedetlenség lényegét tökéletesen megfogalmazta Henry David Thoreau, aki szerint egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.


Az igazi polgári engedetlenség mindig áldozatokkal jár, gondoljunk csak egyik klasszikus esetére, a szüfrazsett mozgalomra, amelyben sok nő a szabadságát, sőt életét kockáztatta a választójogért vívott harcban, amit még a börtönben is folytattak éhségsztrájk és a még keményebb szomjazó sztrájk formájában. A polgári engedetlenség „működésének” ugyanis épp az a lényege, hogy sokan és egyre többen szegülnek szembe a hatalommal, egyre több a hatalom áldozata, mígnem az áldozatok száma el nem ér egy olyan szintet, ahol a közvélemény a hatalom ellen fordul, amely ezután kénytelen engedni a követeléseknek.


A választás bojkottja ezzel szemben engedélyezett. Semmilyen törvényt, rendeletet vagy utasítást nem sért, és nem is jár érte semmilyen büntetés. Nincs benne semmi, ami megfelelne a polgári engedetlenség fogalmának. A PEM megbízott szerkesztői azért használják a „polgári engedetlenség” fogalmát, mert jobb a csengése, és több pozitív érzelem kapcsolódik hozzá, mint a „választás bojkottjá”-hoz.


A második hamisság a részleges bojkott propagálása, ami azt célozza, hogy a választóknak legalább a 30–35 százaléka ne menjen el szavazni. A magyar választási rendszerben, ahol a részvétel átlagosan 60 százalék körül szokott mozogni, nem lehetne megmondani, hányan bojkottálták a szavazást, és hányan – ahogy szoktak – egyszerűen nem mentek el. Ezek a körülmények sajnálatos módon viszonylagossá teszik a bojkott eredményét. Még azt sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy volt-e egyáltalán bojkott. És mi is lenne egy bojkott eredménye? Az, ha egy politikai csoport választáson kívüli eszközzel érné el azt, amit a választással nem tud.


De tételezzük föl, hogy mégis sikerül egyértelművé tenni a bojkott sikerességét. Akkor jön az a kérdés, hogy mi lesz utána. Talán az, hogy a Fidesz elszégyelli magát, és átadja a hatalmat? Vagy visszaállítja a régi választási törvényt, paritásos alapon az összes szinten újraszervezi a választási bizottságokat, és új választást ír ki? Aligha. Vagy ha nem önnön szégyenlőssége, akkor majd a „külföld” rosszallása kényszeríti rá, hogy állítsa vissza a jogállamot, és új választást írjon ki? Nem valószínű. A külföld rosszallása ki fog merülni abban, hogy a nyugati sajtó egy hétig szörnyülködik a magyarországi választáson, majd helyreáll a normál diplomáciai és gazdasági üzletmenet, ahogy az sokkal nyíltabban jogtipró rendszerekkel is szokott. Rosszabb esetben még azt is elsütik, hogy az ellenzék „nem merte megméretni magát”.


A harmadik hamisság, hogy egy olyan szervezet hirdet bojkottot, amely a választások előtt néhány héttel alakult. Egy sikeres bojkotthoz ugyanis legalább olyan szervezettség és kampány kell, mint egy választási győzelemhez. Kell hozzá erős szervezet és hiteles vezető, akit követnek az emberek. Aki meg tudja győzni őket, hogy érdemes lesz bojkottálni a választást, mert a bojkottal meneszteni lehet az Orbán-maffiát. Mindezek nélkül legfeljebb azt lehet elérni, hogy néhány ezerrel kevesebben mennek el szavazni. Csakhogy az összes szakértői számítás – és az időközi választások is – azt mutatják, hogy az alacsony részvételi arány kizárólag a Fidesznek és a Jobbiknak kedvez, tehát a „részleges bojkott” pont azokat fogja erősíteni, akik ellen ez a mozgalom látszólag fellép.


Egy igazi Polgári Engedetlenségi Mozgalomnak már csak a választások után jöhet el az ideje. Kíváncsian várom, hogy ez itt milyen engedetlenségi akciókat fog hirdetni 2014. április 6. után. Ha egyáltalán létezik majd még akkor is.





A szerk. megj.: Az írás egy korábban megjelent cikk bővített változata




Andor Mihály, szociológus