AmbivalenciaAmbivalencia




Van egy kedves, mindenkinek mindig igen udvariasan előre köszönő, fasisztoid ismerősöm. Velünk szemben van a háza. Ha meglát a kapuban, haladéktalanul átrohan, kedvesen üdvözöl, és kapásból büdöscigányozni, majd rohadtgyurcsányozni kezd. Erre én meg simán orbánozni. Ettől szegénynek egyből paprikavörös lesz a feje, és folytatni akarja a szitkozódást, de nem hagyom. Elzavarom a francba. Így aztán szinte mindennap haraggal válunk el, hogy aztán másnap újrakezdjük. Persze, ilyenkor én is felhúzom magam, és ha nem volnék úriember, talán már az is megfordulna a fejemben, hogy tökön kéne rúgni ezt az idiótát. Máskor meg attól tartok, hogy még el találja gázolni egy kocsi, amikor átrohan hozzám. Hm.