A mélység irtózata




Gyerekkoromban, ha a kút kávájára ültünk, nagyanyám ránk szólt: Gyertek onnan, mert beleránt az ördög! Mi pedig, hacsak tehettük, borzongva kémleltük a hűvös mélységben pisla fénnyel csillogó víztükröt. Ma is érzem a mélység diabolikus vonzását.


Hogy miért jutott mindez eszembe, elmondom.


A közelmúltban az egyik természetfilm-csatornán igen figyelemreméltó filmet láttam. Egy nemzetközi orvos-csoport, zömében amerikaiak, Észak-Koreába utazott, hogy szemműtéteket végezzenek a szakszerű ellátás hiányában megvakult embereken. Korszerű műszereket, gyógyszereket vittek magukkal, és 1000 operációt tűztek ki célul maguk elé.


A film tárgyilagosan bemutatta, milyen adminisztratív nehézségekkel kellett megküzdeniük, hogy egyáltalán beengedjék őket a koreai hatóságok. Megtiltották a filmezést, elkobozták mobiltelefonjaikat, és állandó megfigyelés alatt tartották a delegációt. Pontosabban, filmezhettek, de csak ott és azt, amit a rendszer megengedett. Persze, azért, sikerült néhány „illegális” felvételt is csinálniuk.


Láthattunk tökéletesen kihalt, üres 12 (!) sávos autópályát, kínosan tiszta „Potyemkin-városokat”, és sok-sok katonát, rendőrt, milicistát. No és mindenütt a „Szeretve Tisztelt Vezér”, Kim Dzsong Il hatalmas, egészalakos színes portréit, monumentális szobrait!


A riportfilm, még az idősebbik Kim életében készült, de kétség sem fér hozzá, hogy azóta sem változott ott semmi.


Hatalmas tömeg várt fegyelmezetten az operációkra. Fiatalok, öregek, férfiak, nők. Kimosdva, jólöltözötten, némán.


A vezető amerikai szemészprofesszor – jól láthatóan maga is ázsiai származású – egymás után végezte a sikeres műtéteket, s a gyógyult, látásukat újra visszanyert emberek, amikor levették a szemükről a kötést, hálatelt szavakra fakadtak. Azt hittem, rosszul hallok!


Ilyeneket mondtak, teljes belső átéléssel:


Köszönöm, köszönöm neked, Dicső Tábornokunk, Népünk Atyja, hogy újra visszaadtad a látásom! Fogadom, hogy ezentúl még szorgalmasabban fogok dolgozni a sóbányában, hogy szeretett hazánk felemelkedésén munkálkodjak!


Köszönöm Neked, ó, Dicső Vezérünk, hogy ismét látok! Ha visszamegyek a hadseregbe, fogadom, hogy minden amerikait megölök, aki Szent Hazánk földjére teszi a lábát!


Köszönöm, Szeretve tisztelt Vezérünk, és ígérem, hogy ha nagy leszek, életemet a Haza szolgálatának szentelem, és kiirtok minden kapitalistát, akivel csak találkozom!


Szörnyű volt még hallgatni is! Egy sem akadt, aki az orvosoknak mondott volna köszönetet!


Hát ilyen eredményes lehet egy félévszázados, tudatos agymosás? Igen, ilyen!


Vajon nálunk hol tart ez a szörnyű folyamat? Szabad-e csodálkoznunk azon, hogy a hatalom, amelyik minden csatornán, amit csak sikerült megkaparintania, ugyanezt műveli? Hisz ma, Magyarországon a lakosság fele, dacára egyre romló életkörülményeinek, ezt a megnyomorító, elbutító, populista kormányt támogatja. Az iskolákban már mindenütt folyik az engedelmes (és hálás) alattvalók nevelése! Akit még nem sikerült átnevelni, azt megfélemlítik, hallgatásra kényszerítik, vagy emigrál!


Egy maffia kezébe került az ország, és minden erejével azon munkálkodik, hogy ott is maradjon! Félek, sikerrel.


Újra érzem a mélység vonzását, csak most egy nép, egy ország, a hazám romlását előrevetítve.