„Goebbels Rádió” Budapest




Hitler írta a propagandáról a Mein Kampfban: „A propaganda feladata… a tömegnek bizonyos tényekre, eseményekre… való figyelmessé tétele úgy, hogy azok jelentősége a tömeg érdeklődésének középpontjába kerüljön. Minden propagandának népszerűnek kell lennie… Minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala.” „Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény.” „A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny… tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk.”


A nép többségének gondolkodását és tetteit sokkal inkább befolyásolják „az érzelmi benyomások, mint a hideg értelem. Ezek a benyomások azonban nem komplikáltak, hanem nagyon egyszerűek és egészségesek. Itt nincs sok latolgatásnak helye, hanem csak végletek pozitívumának vagy negatívumának, szeretetnek vagy gyűlöletnek, jognak vagy jogtalanságnak, igazságnak vagy hazugságnak.”


Nos, a Kossuth rádió mindezt tökéletesen alkalmazza.


Az érdeklődést cél szerint ébren tartja.


Tegnapelőtt Simon-ügy, aztán Őszöd. Most pedig Zuschlag a hiteles hírforrás, és újra Simon-ügy.


Gyurcsány mindig, és még Mesterházy, Bajnai. Ezek a szocialisták és liberális barátaik, országunk tönkretevői. Őket kell gyűlölni. És az európai bürokratákat, a bankokat és a spekulánsokat. Az energiaszolgáltatók is gyanúsak.


Szeretni kell újra megtalált kereszténységünket, új alkotmányunkat, a rezsicsökkentést, Paks bővítését, a sok-sok új (köz)munkahelyet, a családbarátságot, új népegészségügyi intézményeinket, az új stadionokat, a versenyképes gazdaságot, Európa termelési központját és persze mindezért a kormányzó pártkoalíciót.


Mutyik pedig nincsenek, így ilyen hír sincs. Ügyészségünk a helyén.


Nincs kétség, csak siker.


Itt minden a nemzetért történik.


A Nemzeti Dohányboltok után most újabb nemzeti intézmény jött létre, a Nemzeti Infarktus Központ.


Köszönjük meg hát együtt rádiónknak az egyetlen, helyes, üdvözítő iránymutatást.


Hogy tudjuk, kik vagyunk, hol a helyünk és mit kell tennünk.


Jópolgári hálával.