rss      tw      fb
Keres

Március 15. - Nemzeti egyetértést sürgetett Németh Zsolt az EMNP háromszéki ünnepségén


MTI 2014. március 15., szombat 13:47

A nemzeti egyetértés kialakítását nevezte a következő évek legfontosabb feladatának Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az erdélyi Maksán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) központi ünnepségén.

A márciusi forradalom 12 pontját bevezető, az új magyar alaptörvény részévé vált „Legyen béke, szabadság és egyetértés” jelmondatra utalva az államtitkár a szabadságharc ma is időszerű eszméiről beszélt.

A béke vonatkozásában arra utalt, hogy a magyarok és románok ma egyaránt aggódnak Ukrajnában élő nemzettársaikért, a magyar és román külpolitika közös törekvése Ukrajna szuverenitásának, európai orientációjának és békéjének megőrzése.

A szabadságról Németh Zsolt azt mondta: a 48-as szabadság az egyenlőséget hozta el, beemelte a nemzetbe azokat, akiket kirekesztett onnan a történelem, akárcsak most, a magyar állampolgárság kiterjesztése, amely „egyenlővé teszi a magyart a magyarral", és általánossá teszi a választójogot.

„1848-ban egész Európát egy birodalmi szemlélet uralta, és amit a magyarok meghirdettek, az volt a szabad Európa. Ez sincs távol a mai napok aktualitásától. Kívülről egy olyan gazdaságpolitikát akartak ráerőltetni Magyarországra, amely a válságkezelés terheit az emberekkel fizettette volna meg, de Magyarország nem hagyta magát, elosztotta a terheket a gazdasági élet szereplői között, és valódi közteherviselést vezetett be” - hangsúlyozta a külügyi államtitkár.

Rámutatott: 48-as célkitűzés volt a nemzet szabadsága, a belső önrendelkezése, autonómiája is, és ez is időszerű.

A jelszó harmadik fogalmáról úgy fogalmazott: a nemzeti egyetértés a következő évek legfontosabb feladata. Azt mondta: a nemzeti egyetértés megteremtése felé az április 6-i választás jelenthet fontos lépést, amikor az Országgyűlés igazi nemzetgyűléssé válik.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke azt hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság ma az autonómiáért folytat szabadságharcot, amelyet a demokrácia és a jog eszközeivel vív.

„Néhány nappal ezelőtt tízezer ember kiáltotta Marosvásárhelyen, hogy autonómiát akarunk. Néhány hónappal ezelőtt például itt Maksán is, Kököstől Bereckig százezer ember kiáltotta azt, hogy autonómiát akarunk, autonómiát a Székelyföldnek, sajátos jogállású kétnyelvű régiót a Partiumnak, fejlődést, jövőt. Mert az autonómia a megoldás” - hangoztatta az EMNP elnöke.

Rámutatott: az autonómia kivívásához egységes fellépés kell. Hallgatóságától azt kérte: Gábor Áron sírja mellett tegyenek fogadalmat arra, hogy végigjárják az autonómiához vezető utat.

A magyar nemzeti ünnepen Németh Zsolt és Toró T. Tibor megkoszorúzta a székelyek legendás ágyúöntő tüzértisztje, a kétszáz éve született, a szabadságharcban hősi halált halt Gábor Áron síremlékét a Maksához tartozó Eresztevényben.

Gábor Áron csaknem száz ágyút öntött és tüzéreket képezett ki a fegyverek nélkül maradt székely szabadságharcosoknak. 1849 július 2-án a kökösi csatában a cári csapatok elleni tüzérségi összecsapásban ágyúgolyó oltotta ki életét, és a Maksához tartozó közeli Eresztevényben temették el.