Standard–Alföldi: A rigid hatalomgyakorlás öncenzúrát hoz
- Részletek
- Szemle
- 2014. március 16. vasárnap, 08:17
- (hj)
A Der Standard című bécsi lap Alföldi Róberttel közölte Margarete Affenzeller interjúját: „Igen, így éltünk a fordulat előtt”.
Alföldi Róbert, aki 2013 nyaráig a budapesti Nemzeti Színház intendánsa volt, jelenleg Bartis Attila A nyugalom című regényének színpadi változatát rendezi Alsó-Ausztria Tartományi Színházában. A premier március 29-én lesz.
Standard: – Ön saját akaratán kívül lett a magyarországi kulturális ellenzék jelképes alakja, mivel a nagy siker ellenére nem hosszabbították meg a szerződését a budapesti Nemzeti Színház intendánsaként. A külföld most áldozatként fogadja Önt. Hogyan látja ezt a kissé kétélű szolidaritást?
Alföldi Róbert: – Örülök, hogy így mondja: nem önként kerültem ebbe a szerepbe, hanem beleszorítottak. Én csak annyit tettem, hogy végeztem a dolgomat. A szolidaritás valóban kétélű, mert most mindenekelőtt szegény, elzavart művészként hívnak meg, és nem annyira a rendezéseimért. Nem vagyok áldozat. Végigdolgoztam a szerződésemet, és nem hosszabbították meg.
– Tehát a szerződése lejártáig nem akadályozták a munkáját?
– Nem, azon kívül nem, hogy 50 százalékkal csökkentették a költségvetésünket. Hát igen, ez volt az egyetlen módszer. Ha az ember az áldozat szót akarja használni, az másokra érvényesebb. Olyan művészekre, akik nem annyira állnak a nyilvánosság reflektorfényében, és akiknek Magyarországon már alig van esélyük arra, hogy dolgozzanak. Nem beszélve az orvosokról és a tanárokról.
– Konrád György a diktatúra „új fajtájáról” beszél. Ön is így fogalmazná ezt meg – tekintettel az április 6-i választásokra?
– A diktatúra fogalmával óvatos lennék. De jelenleg minden lépés, amelyet a kormány tesz, ebbe az irányba mutat. Nem tudom, hogyan kell nevezni egy társadalmat, amelyben nincs kommunikáció a választókkal, hanem mindent a kormányzó hatalom dönt el erőből. Minden embert, akinek ellentétes véleménye van, azonnal megbélyegeznek baloldaliként, árulóként, vagy keresztényietlenként.
– Példa?
– Egy hetilap például a minap kiadott egy listát azokról a színházi előadásokról, amelyeket nem kívánatos megnézni, mert nem a kormány szándékai szerint valók. Ezekre az előadásokra természetesen most lehetetlen jegyet kapni. Hiszen az emberek olyan színházat akarnak, amely nem hazudik nekik.
– Azokban a színházakban, ahol szorgosan lecserélték a vezetőket, állítólag üresek a nézőterek. Igaz ez?
– A kormány saját kegyenceit helyezte az igazgatói székekbe, hogy egy úgynevezett „remény színházát” valósítsanak meg. Ez olyan fogalom, amelyet a kormány alkotott. De igen, ezek a házak eléggé üresek.
– Ez nem pénzügyi öngyilkosság?
– A kormány nincs nagy véleménnyel a számokról és tényekről. Ha a gazdaság Magyarországon „a béka segge alatt van is” – magyar szólás –, a miniszterelnök akkor is kijelenti, hogy a gazdaság még soha nem virágzott ennyire, és hogy Európa majd követi a példánkat.
– Mi lett az Ön Nemzeti Színházban létrehozott rendezéseiből? Léteznek még?
– Legendává lettek! (nevet) 28 produkció történelem, kettő maradt, ezeket átvették más színházak. De nemcsak a saját rendezői munkáimról van szó, hanem más rendezők munkái is eltűntek. Kicsit olyan volt, mint Karthágó: egy szikra sem maradt belőlünk.
– Tiltakozások voltak?
– Az együttes egy része felállt. De akinek gyerekei vannak vagy hitele van, az visszafogja magát. A legtöbben félnek. Voltak olyanok is, akiknek tetszik az új intendáns. Magyarországon nem szokás kockázatos helyzetekben szolidaritást mutatni a másikkal. Az emberekben nincs meg a bátorság, mert a politika mindenütt keményen érvényesíti az akaratát.
– Mi ma a Nemzeti Színház feladata?
– Hogy romantikusan fogalmazzak: egy Nemzeti Színháznak a nemzet nagy kérdéseivel kell foglalkozni, és eközben nem szabad sem hazudnia, sem elhallgatnia valamit. Megoldatlan kérdéseket kell felvetnie, hogy vitát gerjesszen a társadalmunkban, amely gyakran napszemüveget visel. Szilárd meggyőződésem, hogy a múlt feldolgozásának a hiánya az egyik fő oka annak, hogy ma ilyen a jelenünk.
– Több művész, köztük Schiff András elfordult Magyarországtól arra az időre, amíg Orbán hatalmon van. Van exodus?
– Hálás vagyok, hogy külföldön dolgozhatok. De éppen most Magyarországon kellene rendeznem. Fogok is, még akad egy pár ház, amely meg mer hívni.
– Bartis Attila A nyugalom című regényében, amelynek színpadi változatát rendezi a felső-ausztriai Tartományi Színházban, szintén a száműzetésről van szó: egy művészcsalád lánya Nyugatra megy, mire az anyja, aki színésznő, nem kap több szerepet. A négy fal közé zárva romboló kapcsolatot épít fiával. Brutális történet. Mennyire szabad ezt valóságként olvasni?
– Igen, így éltünk a fordulat előtt! Természetesen a regény mint műfaj más, mint egy színház valósága. De nagyon remélem, hogy ez az előadás is brutális lesz. Arról szól, hogy egy rezsim hogyan deformálja az embereket. Ennek ellenre a regény a szeretetről is szól. Romantikus előadás lesz, nem politikus. Arról is szól, hogy az ember hogyan támaszkodik a másikra, hogyan próbálkozik ezzel, és hogyan karmolja le közben a másik bőrét.
– Megtörténhetne ez az előadás Magyarországon is?
– Igen, ha megrendezhetném ott a darabot. De az persze magától értetődően egy másik produkció lenne. Ehhez el kell mondani: a cenzúra Magyarországon nem úgy működik, hogy a hatalom beavatkozik a munkádba. Rosszabb: a rigid hatalomgyakorlás öncenzúrát hoz. Ezek nagyon rossz automatizmusok.
Alföldi Róbert (47) sokszorosan kitüntetett magyar színházi rendező, tevékenységi köre egész Európára kiterjed. 2008-tól 2013-ig a budapesti Nemzeti Színház igazgatója volt.
