Tavaszi szél vizet áraszt




Mi ott voltunk. Körülményesen indultunk. A Zalaegerszegről és Nagykanizsáról elindított busz vezetője telefont kapott Keszthelyen, hogy várjunk, mert tanácskoznak, hogy megtartják-e a központi ünnepséget. Először mondták, hogy indulhatunk, aztán félúton közölték, hogy elmarad a központi rendezvény. Már nem fordultunk vissza.


A Fővárosba érve megnéztük a Kossuth teret, a Parlamentet. Majd spontán gyülekezés volt a Petőfi-szobornál, ahova odajöttek mindenki, aki baloldali és kormányváltást akar. Ott voltak, és testközelből láthattuk, Bajnai Gordont, Fodor Gábort, Mécs Imrét, Heller Ágnest, Gyurcsányt és a fővárosi politikusokat. Énekeltünk – nem mozgalmi dalokat. A címben szereplőt és hasonlóakat.


Akik nem voltak ott, a bértapsolók, a kormány emberei, a gój motorosok, a Jobbik, őket csak láttuk, némelyiküket a betiltott gárda-egyenruhában.


Nem voltunk sokan, mert sokan visszafordultak. De érezhető volt a jó hangulat, a bensőséges érzés. Állítólag megismételjük.