A hazugság szabadsága



Az Orbán-rendszer, amely a hatalmát a hazugságra és a politikai manipulációra mint fundamentumra építi, s ezt paradox módon a politikai hazugságot száműzni akaró beszéd tudatos megcsonkításával, kiforgatásával, hazuggá hazudásával alapozta meg, újabb négyéves szánalmas regnálása után, amely alatt semmilyen ígéretét nem teljesítette – a saját hatalmának bebetonozásán kívül –, eljutott odáig, hogy a magyarok egyik legszebb ünnepét használja fel arra, hogy egészen átlátszó módon olcsó hazugságok özönét adja elő. Nem volt egyetlen olyan beszéd sem, amely épp ezért ne keltett volna felháborodást a jó érzésű emberben.


Ma már ott tartunk, hogy szabályosan dekódolni kell a kisajátított szavakat és fogalmakat, mert eredeti jelentésüket teljesen elvesztik a hazug retorika tengerében. A burjánzást kötelessége megakadályozni mindenkinek, akinek toll van a kezében.


Itt van mindjárt a miniszterelnök szónoklata, aki alkotmányos puccsal megváltoztatta egy demokratikus köztársaság politikai berendezkedését, s az eredményt egységnek nevezi; aki a egységesen kikényszeríthető és ki is kényszeríttet parancsuralmat hazudja önként vállalt egységnek; aki azt meri egységnek nevezni, hogy felszámolta a társadalmi ellenőrzés minden intézményét a kormányzati hatalom felett, hogy embereivel megszállta a fékek és ellensúlyok működését független vezetőkkel biztosítani hivatott posztokat, hogy centralizált mindent a lokális szabadság felszámolása érdekében, az önkormányzatoktól kezdve az iskolákig, hogy megszüntette a demokratikus nyilvánosságot, így egységesen folyhat minden csapból a hazugságbeszéd. A törvényhozást kiszervezte a parlamentből. Nincs már törvény előtti egyenlőség, mert törvények születnek a kedvezményezettek kivételezésére, s mert ugyanannak a cselekménynek nem ugyanaz a következménye, hiszen minden attól függ, kiről van szó.


Egy „mutált fasisztoid politikai rendszert” hozott létre (Ungváry Rudolfot idézem), illetve egy „szervezett felvilágot”, „posztkommunista maffiaállamot” (Magyar Bálint) „ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé az országot behálózva”. Magyar megfogalmazásában a „nemzeti együttműködés rendszere” nem más, mint a Fideszben megvalósult vazallusi rendszer erőszakos kiterjesztése a társadalom egészére”.



Ellendemonstrálók március 15-én a Múzeum kertben Orbánt és Puytint ábrázoló zászlókkal – MTI/Beliczay László

Kövér László képes volt azt mondani – dacára annak, hogy Kósa Lajos elszólta magát –, hogy „2006. október 23-án vérbe és könnybe, szégyenbe fojtották az 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulóját”. Nem a Kossuth teret kempinggé alakító randalírozók, akikkel a Fidesz egy gyékényen árult hetekig, nem ők igyekeztek ellehetetleníteni az 50. évforduló méltó megünneplését, nem a tankelkötők, az utcaköveket felszedők, hanem az akkor kormányzók. „Vérbe és könnybe” – olyan kifejezés ez, amelynek külön jelentése van a magyar nyelvben és történelemben. Ez a szóhasználat ebben a kontextusban mindazokat lealázza, akik a történelem során valódi áldozatokat vállaltak a nemzetükért, valódi veszélyben, valódi ellenséggel szemben. És történik mindez akkor, amikor egy antidemokratikus forradalom romjain ülve a demokratikus köztársaság felszámolását dicsőítik a magyar szabadság valódi ünnepén.


Kósa Debrecenben azt harsogta az egész országot kiszolgáltató paksi paktum árnyékában, hogy „a magyar függetlenség nem eladó, a magyar szabadság nem eladó, mert Magyarország nem eladó”. Akkor teszi ezt tehát, amikor jó korán, tehát feleslegesen, minden társadalmi konszenzus nélkül állapodott meg a magyar miniszterelnök Oroszországgal, a magyarok nemcsak gazdasági, hanem politikai függetlenségét is évtizedekre befolyásoló ügyben, hátrányosan. A jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor az Oroszországhoz való viszonyulás mikéntje is alapvetően érinti az ország sorsát. Akkor mi nem eladó? Ki védi a mi függetlenségünket? Akik még tisztességes választásokkal sem mernek szembenézni? Egyoldalúan átalakított választási rendszerrel gondoskodtak arról, hogy a pálya minden ponton feléjük lejtsen. Már az első fázisban, az ajánlóívek kezelése után is egyértelmű, mire lehet számítani. Árulkodó a hozzáállás, hogy az egyszínű választási irodák és bizottságok sokasága és a Nemzeti Választási Iroda, illetve Bizottság sem óhajtotta kivizsgálni a nyilvánvaló csalásokat az aláírásokkal.


Navracsics Tibor szerint „az egyetértés azt a tudatot jelenti, hogy mindenekelőtt magyarok vagyunk, s csak azután baloldaliak vagy jobboldaliak, katolikusok vagy protestánsok, hívők vagy nem hívők, férfiak vagy nők” Értsük világosan: a magyar nemzettel magát azonosító hatalom céljait kell feltétel nélkül kiszolgálnia mindenkinek. Függetlenül attól, hogy milyen nemű, felekezetű, világnézetű. Az eredetileg politológus és jogász Navracsics csak arról feledkezik el, hogy egy demokratikus köztársaságban elsősorban emberek vagyunk és demokraták, a többi azután jön. Mindenekelőtt a demokrácia elveiben, értékeiben, a demokratikus rend alapegységét jelentő individuumok szabadságjogainak tiszteletében és garantálásában kell egyetértenünk. Ugyanis a közjó a szabad polgárok által közösen elfogadott procedurális szabályok betartásával formálódhat ki. A közösség nevében való beszéd és cselevés nem lehet egyetlen párt monopóliuma. Ez a sorrendcsere mindennél jobban leleplezi, mivé deformálták a demokratikus köztársaságot és a valódi hazaszeretet fogalmát is. Mindkettőt ócska hatalmi érdekeiknek rendelik alá.


Lázár János sem aprózta el. Szerinte: „Egyetlen négyéves ciklus alatt végrehajtottunk egy polgári forradalmat, megvívtunk egy európai szabadságharcot és megalapoztunk egy új, boldog békeidőszakot.” Valóban? Itt polgári forradalom zajlott le? Éppen az ellenkezője történt, a polgári szabadságjogok érvényesítésének feltételei sérültek súlyosan! Az Európai Unió ellen harcoltak, ahova önként léptünk be, elfogadva az értékközösség elveit, értékeit és normáit. Azért hadakoztak, hogy ne kelljen eleget tenni ennek a konszenzusnak, hogy ne kelljen betartani az elfogadott elveket és kötelezettségeket, ha ezek a hatalmuk útjába állnak. Szó sincs békéről, folyamatos harctól zeng az ország, amelyet elsősorban a saját polgáraik ellen vívnak. Csak békemenetük van béke helyett, amely militánsan segít áthazudni a valóságot: most éppen a választás tisztességéért fognak masírozni. Vajon kivel szemben? A kétharmados kormánnyal szemben, a kétharmados kormány torz választási rendszerével szemben? A saját választási szerveikkel szemben? Vagy azokkal szemben, akik világosan látják, hogy ebben is hazudnak?


Vérforraló ez a cinizmus, de Orbán mondatai közül egy igaz: „A magyar történelemnek is törvénye, hogy a szabadságvágy időről időre felszínre törjön. Bár az idő eljárt már a forradalmak klasszikus formái felett, a szabadság vágya mégsem oltható ki a magyar nemzetből.”


Ez így van. Úgyhogy jó lesz, ha ezt a hazug szónokok külön-külön és együtt is az eszükbe vésik. A szabadságot velük szemben is meg fogják védeni.



Lánczos Vera