rss      tw      fb
Keres

Mit terem a türelem?

A Magyar Köztársaság elméletileg pártpolitika fölött álló elnöke újévi kampánybeszédében arra figyelmeztetett, hogy az „újrakezdés” után „új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség”. Örvendetes, hogy az elnök, szokásától eltérően, ez esetben mindkét leendő oldalt instruálja, bár az nem derül ki, noha nem mindegy, hogy mostani önmagukhoz képest kell-e változniuk az érintett pártoknak, vagy az adott szerepben – kormánypárt, ellenzék – lenne üdvös más hangvételt megütni.

Önmagában csak egyetérteni lehet a megállapítással, hogy a Fidesz által meghonosított „Ugocsa non coronat, nemnemsoha, monnyon-le-a-hazug-kommunistatőkésbankárkormány” típusú, fröcsögő és romboló ellenségesség helyett szalonképes ellenzékiségre van szükség. Sólyom Lászlónak négy és fél éve volt rá, hogy ezt szóvá tegye, de eddig valahogy nem jutott eszébe, csak most, a kozmosz körforgása döbbentette rá – pedig, ismerve az MSZP szónoki gyakorlatát, nemigen kell félni attól, hogy ha ők lesznek ellenzékben, mint Sólyom várja, és lényegében az egész ország véli, képesek lesznek hosszasan a Fidesz által robbantott retorikai mélységekben tartózkodni. Sokkal inkább az a kérdés, nyolc év nemnemsoházás után meg tud-e szelídülni a Fidesz kommunikációs csapatának rutinja, és főképp hogy akar-e a Fidesz vezetése a jól bevált verbális öldöklésen változtatni – az 1998 és 2002 közötti időszak gyakorlata nem azt mutatja, hogy ebben sok reményünk lehet.

Érdemes azonban odafigyelni az elnök kívánságára, mert „a Fidesznek konstruktív ellenzékre van szüksége” gondolat széles körben terjed: az „új típusú ellenzékiség” kívánalmát magánbeszélgetésekben egyre gyakrabban hallom más Fidesz-közeli ismerőseimtől is – mentségükre legyen mondva, ők azt is hozzáteszik, hogy a Fidesz ellenzéki viselkedése méltatlan volt, és „ezzel a stílussal nem lehet azonosulni”. (Igaz, esetükben szimbólumokra érzékeny, jobboldaliságukat nyíltan vállaló értelmiségiekről, nem a tiszte szerint független első közjogi méltóságról van szó.) Ebben a gondolatban persze már jól érezhető, hogy a felelősség áthárítása megkezdődött: ha Orbán nem tudja teljesíteni, amit várnak tőle, az magától értetődően a majdani szocialista ellenzék hibája lesz. Hivatalos Fidesz-körökből is hozzáláttak már a zemberek tájékoztatásához arról, hogy szegény Fidesz fog csak középen állni a vártán, s gonosz hadak támadnak majd rá jobbról is, balról is. Abban is botorság lenne kételkedni, hogy a kormányzás első időszakában leginkább széttárt kezeket látunk majd, a magyarázattal, hogy kedves Zemberek, mi szeretnénk sokkal többet adni, de a népnyúzógonosz kommunistatőkésbankárkormány kiürítette a kamrát. A fogyasztás akár erőszakolt növelése, s az ehhez szükséges osztogatás csak valamivel később kezdődhet, hogy világos legyen, a kolbászkerítések az új kormány üdvös gazdaságpolitikájának eredményeként fonódhatnak. A Bajnai-kormány nagy nemzetközi elismerést is kiváltó, stabilizációt hozó válságkezeléséről azért nem hallunk mást, mint hogy a nemzetet romba döntő Gyurcsány fölösleges megszorításait folytatja, mert a végén még a kelleténél többen értesülnének róla, hogy a kisebbségi kormány mégis sikerrel csillapította annak a válságnak a hatásait, amelyben a miénknél erősebb gazdaságok is megrendültek vagy akár összeomlottak. Márpedig az nem jó, ha erről sokan tudnak, mert egyrészt kedvez az MSZP-nek, másrészt elveszi a hátramutogatás lehetőségét.

Említett jobboldali értelmiségi ismerőseim azonban nem az agyamat akarták átmosni, amikor arról morfondíroztak, hogy bizony a Fidesz-kormányt nemzeti érdek lesz támogatni. Mondataikban sokkal inkább kétségek fogalmazódtak meg egy elsöprő Fidesz-győzelemmel kapcsolatban. Ők is tudják: óriási a Fidesz felelőssége, hiszen teljesíteni nem lesz képes mindazt, amit ígér, mert egyszerűen nem lehet teljesíteni, és egy újabb csalódás a politikai elitben a szavazók tömegeit lökheti a jobbszélre. Néhányan még azt sem tagadják közülük, hogy az ország szélsőjobbra csúsztatását maga a Fidesz kezdte, sőt folytatja is, hogy visszaszerezze a Jobbikhoz elbitangolt szavazókat, hiszen politikusainak üzenetei tartalmukban nem, s még stílusukban sem mindig különülnek el a Jobbik mondandójától.

De a Fidesz nemcsak jobb, hanem balszélre is játszott – ez azért sem bonyolult feladat, mert a szociális populizmus máshol sem idegen a jobboldalinak nevezett pártoktól. Legnagyobbrészt a Fidesz hibáztatható azért, hogy az ország ma kádáristább mentalitású, mint a rendszerváltáskor, igaz, a kádárista nosztalgia fölhizlalásában a szocialisták is kivették a részüket. Nyolc éve másról sem szól a fideszes retorika, mint hogy a zállam csökkentse a gázárat, adjon több pénzt a zembereknek, védje meg a magyar gazdákat a multiktól, a devizahiteleseket az árfolyamváltozásoktól, és egyáltalán, intézze már el végre, hogy mindenki jól érezze magát. Az MSZP szociáldemokrata szárnya pedig sajnos nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy kirángassa végre a pártot abból a nyüszögésből, amelyeket az egykori szocializáció miatt oly jól ismert fideszes retrópolitizálás keltette félelem indukált – engedni kell a fideszes fiúknak, fene a reformokba, mert hát mit fognak szólni a tanárkollégák, Józsi, a sarki fűszeres és Náncsi néni a hatodikról.


Sültgalamb – ezúttal az Alabárdos étterem tálalásában – buvosszakacs.blog.hu

A sültgalamb utáni vágy ilyetén fölkorbácsolása után persze sokan lesznek majd frusztráltak attól, hogy a Zállam mégsem dotálja a végtelenségig a gázt, az alapvető élelmiszereket, a gyerekcipőt, és nem tér vissza a teljes foglalkoztatottság kora sem. Hacsak papíron nem, mint egykor. Nyilván származik majd némi bosszúság abból is, hogy a nagy győzelem reményében máris sokan készítik a markukat, pedig nemcsak a miniszterek és államtitkárok száma véges, de az iskolaigazgatóké, alpolgármestereké, állami cégek, városi Kht-k vezetőié is.

Hogy ténylegesen mit akar és tud kezdeni a Fidesz a gazdasággal, azt nem lehet tudni, nyolc éve várjuk, hogy valami konkrét programot lássunk. A most következő kampányban sem igen fogunk, kormányon meg már minek. Ezzel együtt a gazdasággal valamit mégis kell majd kezdeni. Nincs kizárva, hogy vannak olyan források, melyekhez ugyan nem ildomos hozzányúlni, de lehetni éppen lehet, és ezek fölhasználhatók a gazdaság élénkítésére. Az megint más kérdés, hogy a nagy gazdasági szereplők ezt hogyan fogadnák – s hogyan érinti a kis- és középvállalkozókat, hogy nem minden cégnek jutnak majd zsíros állami vagy önkormányzati megrendelések.

Egyszerűbb lesz azokon a területeken boldogulni, ahol nem azonnal ható s egyben nehezebben megérthető változások lettek volna szükségesek. A hálapénzzel, a poroszos, elmaradott, bifláztató oktatással, a hivatali packázással, a semmiértelme megyerendszerrel, a túlduzzasztott önkormányzatisággal, a dolgok „elintézésével”, a katasztrofális közösségi közlekedéssel továbbra sem lesz gond, ezekhez hozzászoktunk. Tehát elég, ha a Fidesz „helyreállítja” a megszokott rendet az egészségügyben, oktatásban, a lényeg, hogy tudjuk, mennyi pénzt kell az orvos zsebébe csúsztatni, hogy megkapjuk az egyébként is járó ellátást, megnyugszunk, ha a gyerek „rendet tanul” az iskolában, nem pedig gondolkodni. Sem közigazgatási, sem közlekedési racionalizálást nem kell végrehajtania az új kormánynak, a fontos, hogy tudjuk, kihez kell fordulnunk, hogy „szóljon” a hivatalban, és legfeljebb járunk autóval vagy beletörődünk, hogy a buszok szétesnek alattunk, a vonat pedig természetéből adódóan koszos és lassú. Kétségtelen, a rosszul elindított, elmagyarázatlan, félszívvel végzett majd abbahagyott reformok és BKV-s botrányok után sokan fogják megnyugvásként megélni, hogy a kaotikus átmenet helyett visszakapják a megszokott rosszat.

Még könnyebb lesz az új kormány dolga abban, hogy megteremtse a közrend biztonságának érzetét: ehhez elég abbahagyniuk a rendőrség elbizonytalanítását. Ha nem szól majd az egyik parlamenti beszédük a brutálisan föllépő tömegoszlatókról, a következő pedig a rendőrség tehetetlenségéről, az sokat segít. A demokrácia ellen masírozóknak meg, mint megtudtuk, adnak két pofont, és kész.

Sokan vannak, akik mégis félnek. Tartanak attól, hogy ha a Fidesznek módja lesz az alkotmányos rend újraírására, akkor nem fog habozni, hogy a nemzet orvosa által már évekkel ezelőtt kifecsegett hatalom-bebetonozást végrehajtsa. Vannak, akik a borúlátó jósokat hibáztatják jóslataik komorságáért – vagy mert félni is gyávák, vagy mert sokkal jobb érzés önmagunkat azzal áltatni, hogy a demokráciaveszteség nem is lesz akkora. Pedig a demokrácia aláásása már jó régen zajlik, a Parlament háromhetes ülésezése, a kétéves költségvetés, az ellenzék kezdeményezte bizottságok leszavazása bársonyosan szelíd fölvezetése volt csak a 2002-es, a testnevelési egyetemen elhangzott beszédnek, a választási eredmény elfogadása körüli huzavonának, s mindannak, ami aztán következett. Bármennyire kívánom magunknak az ellenkezőjét, nehezen hiszem, hogy Orbánnak szándékában állna megtörni ezt az ívet, s a fenyegető hangnem, a hároméves költségvetésről szóló töprengések, az alkotmány ócsárlása sem azt vetíti előre, hogy ebben bízhatunk.

Már csak azért sem, mert a Fidesz kormányon kénytelen lesz a 2004 óta retorikájának alapjaként szolgáló szociális populizmust visszacserélni a korábban tőle megszokott nemzeti populizmusra, elvégre a kormány nem követelheti saját magától a teljesíthetetlent. A gazdaságról jobb lesz elterelni a figyelmet a szimbolikus témák, a nemzeti egység és a nemzet naggyá válása irányába, s ez az alkotmányos keretek átszabásához kiváló kommunikációs hátteret nyújt.


Forrás: fidesz.hu

Türelmi idő természetesen jár az új kormánynak, akár a Fidesz alakítja, akár nem – mint minden más kormánynak. Jár akkor is, ha a Fidesz sem türelmi időt, sem kegyelmet nem szokott adni senkinek, akit a karaktergyilkosság célkeresztjébe állít.

De nem hinném, hogy egy leendő Fidesz-kormány igényt tartana türelmi időre. A kétharmados átalakításokhoz valószínűleg rég készen állnak a tervek, a köztisztviselők kiképezve, a klientúra ugrásra készen várakozik. A szimbolikus, átfogó reformokat igénylő területeken nincs is szükség megújulási tervekre, ott a visszalépés érződik majd „végre nyugalom”-nak, az árat pedig a következő kormányok és nemzedékek fizetik meg. A gazdasági fejlesztések elindításához természetesen nem árthat a türelmi idő – de ott sem így fogják hívni, hanem az előző kormány garázdálkodása miatti koplalás időszakának.

Egy öntudatos, büszke kormány, amely csakis nagyot álmodik, nem is élhet ilyen földhözragadt, lúzereknek való eszközökkel, mint a türelmi idő, az gyengeséget mutatna. Kormányozni meg bármeddig lehet úgy, mintha még tartana a türelmi idő – a kommunikációs csapat majd elrendezi, hogy valójában minden nagyon szép és jó legyen, oszt jó napot.

***

Sándor Kára nyelvész, az Szegedi Tudományegyetem docense, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke


Ajánlja az írást másoknak is!