rss      tw      fb
Keres

Választási eljárási öngól




Nem szavazhatnak az Afganisztánban szolgáló katonák, olvassuk az Indexen. Íme, a Fidesz beleesett a saját csapdájába. A választójog az alkotmány szerint általános, titkos és egyenlő: „A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen.” (70. § (1) bekezdés) Ezen az orbáni alaptörvény sem változtatott: „Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.” (XXIII. cikk (1) bekezdés) Ha pedig mindenkinek joga van választani, akkor az állam kötelessége, hogy ezt lehetővé is tegye.


Meg is teszi. Akiből most csináltak magyar állampolgárt, noha sosem lakott ebben az országban, és nem is szándékozik osztozni az itt élők sorsában, az levélben szavazhat. De csak az. Akinek van hazai lakcíme, az ebből a lehetőségből ki van zárva. Miért? Csak. Eddig sem szavazhattak levélben, ezután sem tehetik. A helyzetük nem változott, mondta Gulyás Gergely képviselő úr Bolgár Györgynek. Igaz, amikor 1997-ben az előző választási eljárási törvény született, és az MSZP–SZDSZ felvetette a levélben szavazás gondolatát, a Fidesz nevében Salamon László elutasította a dolgot, mondván, hogy visszaélésre ad alkalmat. Most ilyen aggályuk nem volt. Legalábbis a szomszéd országokból verbuvált új állampolgárok esetében. Annak ellenére sem, hogy az ő esetükben még a választói névjegyzéket sem hozzák nyilvánosságra, holott az a választás tisztaságának első számú garanciája. Ők szavazhatnak levélben, merthogy közülük azok, akik kérték az állampolgárságot, és a választásra is regisztrálták magukat, minden bizonnyal jobbra szavaznak majd. Akik viszont tanulni vagy dolgozni mentek külföldre, valahova Nyugat-Európába vagy Amerikába, azokról ezt nem feltételezik, ezért ők nem szavazhatnak levélben. Utazzanak el a legközelebbi magyar nagykövetségre vagy konzulátusra, akár sok száz vagy néhány ezer kilométerre. Ha olyan nagyon akarnak szavazni.


Az afganisztáni katonák is. Nekik ugyebár van hazai lakcímük, természetesen. Ezért ők sem szavazhatnak levélben. Nagykövetségre Afganisztánban viszont biztonsági okokból nem utazhatnak. Mozgóurnát sem vihetnek nekik a hatályos szabályozás szerint, hiszen tudnak járni.


Márpedig, ha az állam nem teszi lehetővé számukra, hogy éljenek választójogukkal, akkor a választási eljárás szabályozása alkotmánysértő. Persze, nemcsak az afganisztáni katonák tekintetében, hanem mindazoknak a külföldön élő, hazai lakcímmel rendelkező állampolgároknak az esetében, akiknek aránytalan terhet jelentene elutazni a legközelebbi magyar külképviseletre.