Hősök a téren




A Fidesz-KDNP idei kampányrendezvényét 1848-asra fazonírozták. A készülődés korán megkezdődött, az emelvényt már előző nap felállították a Műcsarnok elé. Ügyes húzás – ez a tér kisebbik fele. Bár a Hősök tere tökéletesen kiegyensúlyozottnak látszik, valójában Schickedanz Albert építészeti zsenialitása formálta egy szabálytalan négyszögből. A Műcsarnok kisebb tömbjét a templom mértani középpontjához jóval közelebb állíttatta fel, mint a Szépművészeti Múzeum hatalmas és gazdagon tagolt épületét, ez kelti a szimmetria érzetét..


A látszattervezők számítása bevált: a tér jóval kisebb fele viszonylag hamar megtelt, mindenekelőtt a környéken már reggel óta sétálgató lengyelekkel. Három óra előtt az Andrássy út felől is megérkeztek laza csoportokban a békemenetesek, fideszes táblákkal, narancsszínű sálakkal. A tér nagyobbik felén így is csak beszélgető csoportokat lehetett látni. A magas kameraállásból készült felvételek ezt ügyesen leplezték, a televízió képernyőjén impozáns tömegnek látszott az, ami a valóságban laza csoportok együttese volt.


A kultúrműsor – a Vastag testvérek, a Csík zenekar – után beszédek következtek: Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.


Orbán csak négy órakor lépett az emelvényre, érezhetően fáradtan, enerváltan. Beszédében a megunhatatlan szabadságharcos metaforát variálta tovább. Harc a pénzvilág góliátjaival, a birodalmi bürokratákkal, tovább kell folytatni a küzdelmet az idegen befolyás ellen. Az idegenek, az ellenségek ennek az Orbán-beszédnek a kontextusában kizárólag nyugatiakként jelentek meg. Csupán némi kunbélázással emlékezett meg a régi ellenségről.


A harc tehát folytatódik, de sikerre – Orbán szerint – csak az ő vezetésükkel számíthatunk. „Földönfutó szegénylegénnyé tesznek benneteket – mondta fenyegetően –, ha nem áll erős kormány az ország élén.” Ezért kérnek még újabb négy évet, hogy megvédhessenek bennünket.


Ezután már csak az egységre való felszólítás és a Kossuth-nóta következett: „Valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája.”


Ezt üzente Orbán Viktor az ő népének 2014 márciusának végén. Hamar kiürült a tér kisebbik fele is. A felnőttek és gyerekek elindultak a kertvendéglők, a kávézók teraszai és az állatkert irányába.