rss      tw      fb
Keres

Levél Varga országgyűlési képviselőjelöltnek




Kedves Országgyűlési Képviselőjelölt!


Megkaptam leveledet, amelyben mint Fiatal Választót arra kérsz, hogy reád voksoljak. Mivel fiatalos hangvételeddel letegeztél, így magam is élnék a lehetőséggel, bár még nem ittunk pertut.


Leveledet másolatban juttatták el hozzám a szüleim. Ebben a tanévben az Egyesült Államok egyik városának középiskolájában tanulok. Innen aligha tudok eljutni egy olyan városba, ahol leadhatnám a voksomat. Sajnálom, ebben az évben nem tudlak szavazatommal támogatni.


Nem értem, miért nem vagyok jogosult levélben szavazni. Ha ezt mondja ki a törvény, akkor rossz törvényt hoztatok. Az iskolánkban sok külföldi tanul. Tudomásom szerint nincs olyan ország, ahol a nem rezidens állampolgár levélben szavazhat, míg a magamfajta rezidens csakis személyesen. Ez a bánásmód számomra azt jelzi, hogy nem vagyok fontos számotokra.


Budapesten egy igen színvonalas középiskolába jártam. Kedveltem az iskolát, több tanára színvonalasan tanított a lehetőségek keretei között. Az itteni tapasztalatom az, hogy egészen mást tanítanak és másként. Felnőttként kezelnek, és nem tegeznek le rögvest, bár kétségtelen, itt nem létezik magázás és tegezés, csókolomozás és lekezelés. Mindenkit tegezünk, és mindenki visszategez. És képzeld el, a minap a Obama elnök jött el a városunkba, húszperces beszédén én is részt vehettem. Mondott valamit, ami arról szólt, hogy valóban mit lehet tenni azért, hogy egyetlen gyerek se maradjon le a nehéz úton.


Másként tanítják a fizikát is, noha a fizika törvényei nyilván ugyanazok. Közgazdaságtanból most először tanulok arról, miként működik egy felelős költségvetés, mire költik az adópénzeket. Tőzsdei ismereteket is tanultunk. Irodalomórákon ugyanabban a félévben olvassuk a Nagy Gatsbyt és az Iván Gyenyiszovics egy napját. Nem magoljuk a narratívákat, hanem megbeszéljük, kisebb reflexiókat írunk róluk. A történelem és a politika mezsgyéjén most tanuljuk a második világháború történetét. És egy lábjegyzetben azt olvasom, hogy alig egy héttel a japán légierő Pearl Harbor-i támadását követően, 1941. december 13-án Magyarország hadüzenetet intézett az Egyesült Államokhoz. Budapesten ezt még nem árulták el nekem középiskolás fokon. Több humoros anekdota fűződik ehhez a hadüzenethez, de ez nem volt vicc. Tudod, hogy ezt minek tekintik itt? Olyasminek, mintha egy héttel Mohács után Luxembourg grófja hadat üzent volna a Magyar Királyságnak. És erre nem kényszerítette senki az akkori magyar miniszterelnököt vagy az ország akkor kormányzóját. Mi rosszat tett nekünk akkor az Egyesült Államok?


Szóval köszönöm a leveledet. Szavazni most nem tudok. Se rád, se másra. Az ígéreteid betartását majd nyomon követem, különösen az érdekel, hogy „olcsóbban lehet fesztiválra járni”. De ne vedd zokon: amit Hoffmann Rózsa teremtett meg az iskolarendszerben, az aggodalommal tölt el. Ha továbbra is ezen a rossz porosz úton halad a középfokú oktatás, akkor a magyar diákok jelentős hátrányt szenvednek. Ezt talán még te is sejted, csak nem mered kimondani.


Mellesleg a nagyméretű fényképen a fejed mögött lévő polcon egyetlen könyv sincsen. Vagy azért, mert minden a fejedben van, vagy azért, mert mindent a számítógépedben tárolsz. Pedig a könyvek kellenek. Ezt itt is látom, ahol minden elektronikus elérhetőség mellett is tisztelik a könyveket, hisznek abban, hogy igenis ment a könyvek által előbbre a világ. Pedig fogalmuk sincs arról, ki volt Vörösmarty Mihály.


Megnyugtathatlak: mi mindannyian, akik külföldön tanulunk, nagyon szeretnénk élhető és színvonalas oktatást biztosító országban élni, ahol a közügyekben egészen másként cselekszenek és másként folyik a diskurzus is erről, mint a ti elmúlt négy évetekben. Másként zajlik le egy választási kampány. Szeretnénk olyan oktatást, amilyet ebben az amerikai világban tapasztalunk. Tudom, hogy nem minden diák élhet azzal a lehetőséggel, amely számomra megadatott, bár a helyzetem egyáltalán nem privilegizált. Remélem, hogy egyre több diáktársam élhet hasonló lehetőséggel. Mert amikor a nyócker szobakonyhájában felnövő cigánygyerek, a karcagi presbiter fiacskája és a győri autógyári mérnök leánya is eljut a tájékozódás, a gondolkodás, a kreatív alkotás ilyen külföldi iskoláiba, és képes lesz a teljesítmény tiszteletére éppúgy, mint a tisztesség teljesítményére, akkor – legalábbis a választók akaratából – nem lesz többé Fidesz világ Magyarországon. Ebben bizonyos vagyok.


Kérlek, gondold meg a fenti sorokat!



Egy Amerikában tanuló első választó





(A nyílt válaszlevelet kivételesen név nélkül is közöljük)