És nem ég közben az arcuk!



A történet, amelyet elmesélek, napról-napra itt zajlik a szemünk előtt. Apró hírekből értesülünk róla, de az átlagember nem ismeri a mögöttes szabályokat, nem észleli módszeres kifacsarásukat, azonban ha összerakjuk a kis mozaikokat, plasztikusan rajzolódik ki előttünk a kép, egy autokratikus rendszer képe, egy olyan országé, amely mai állapotában már nem nyerne felvételt az Európai Unióba.


A Fidesz pontosan tudja, hogy ez igaz, noha parlamenti határozatban ítélték el tavaly Rui Tavares jelentését, amelyben diagnosztizálta a magyar demokratikus jogállam lebontását. Ők körzővel és vonalzóval dolgoztak, pontosan kiszámítottak és kimértek mindent, meddig kell és lehet elmenni, hogy biztosítható legyen az egyeduralom, s hozzá a joggal való visszaélés, törvényesen. Pontosan kicentizték, beszámították a magyar mentalitást, a konfliktuskerülésre való hajlamot és túlélésre szocializáltságot, jól adagolták az egymás elleni kijátszhatóság mérgét, hogy az önkény fokozása is még tűréshatáron belül maradjon, ne váltson ki össztársadalmi lázadást. A Fidesz-féle jogállamiság kirakata tele van olyan intézménnyel és szabállyal, amelyek látszatra rendben vannak, de csak addig, amíg használni nem akarjuk őket arra, amire demokráciákban szokták.


Ide vezetett a Fidesz országlása az elmúlt négy évben. Hogy ez mit jelent a mindennapokban, azt én most a villanyoszlopokon való plakátolás példáján fogom illusztrálni. Pontosabban az ellehetetlenítésére irányuló szisztematikus törekvés, a joggal való játszadozás bemutatásával. Egyben szomorúan jelzem, hogy ez a packázás csak előrevetíti, ahogyan a választás napján fogják majd kezelni a visszásságokat, és jelzem azokat az életfeltételeket, amelyek között élni fogunk a jövőben, ha győznek.


Előre is elnézést kérek az olvasótól, ha az itt következő fejtegetés túlságosan száraznak vagy kissé hosszúnak tűnik, de nem megy másképpen, ha látni akarjuk, milyen részletekben búvik meg az ördög.


***


A Fidesz már évekkel korábban megalkotta a 224/2011. (X.21) Korm. rendeletet, amelynek címe: a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklám célú berendezések közutak melletti elhelyezésének részletes szabályai.


Ebben megtiltotta, hogy közvilágítási-, villany- és telefonoszlopon, a közút területén, a közút felett, az út műtárgyán, az út tartozékán reklámot helyezzenek el. „Gyönyörű” a megfogalmazás is, hogy mi számít reklámnak. A rendelet alkalmazásában reklámcélú berendezésnek minősül minden olyan jel, jelzés vagy bármely tárgy, a KRESZ jelzőtábláinak kivételével, amely a vonatkozó törvény szerint gazdasági reklám, vagy célja, hogy a közúton és a közforgalom számára el nem zárt magánúton közlekedőket bizonyos ideológiák, elvek, értékek, elképzelések támogatásáról vagy elutasításáról meggyőzze.


(Az általam kiemelt utolsó, már-már szürreális fordulatra külön szeretném felhívni a figyelmet. Nem úgy van az, hogy megzavarható az állampolgárok feje az utcán, közlekedés közben mindenféle nem kívánatos, nem a centrális erőtérnek tetsző értékekkel, elképzelésekkel, ideológiával.)


A rendelet mögött sejthető a hirdetési piacon bizonyos átrendeződés elősegítése is a tulajdonosi koncentráció irányába. Nem meglepő tehát, hogy most, a választási évben, a közutak mentén elhelyezett hirdetési felületek megszűnése után, a maradék terepen a politikai hirdetések számára csak a kormánypártnak vagy kormánypárt által kreált civileknek jutott hely, legfeljebb mutatóba itt-ott másnak. Nem szorul különösebben bizonyításra ez az állítás. Napi tapasztalatunk is az egyoldalúság, a mindent elborító CÖF-plakátok bohócának vigyora, amely mindenhová elkísér már hónapok óta, miközben azt is észlelhettük, hogy egyedül ők vannak jelen a falakon, a járműveken, a hirdetőoszlopokon. Az ellenzéki pártok nemcsak az elektronikus médiumokból szorultak ki, de a közterekről, az utcákról is.


A Fidesz hangyaszorgalommal dolgozik a nagy művön, parancsuralmi rendszerének tökéletesítésén és biztosításán. Figyelmük minden részletre kiterjed. 2014 januárjában módosították a fenti kormányrendeletet, és kiegészítették a „mi számít reklámnak” felsorolást a választási plakáttal.


Azonban a nagy igyekezet ellenére homokszem került a gépezetbe. Megfeledkeztek egy apróságról, arról, hogy kampányidőszakban a választási eljárási törvény rendelkezései felülírják az egyéb szabályokat. Pedig a módosító 5/2014. (I. 17.) Korm. rendelet paradox módon hivatkozik is rá, amikor a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 144. §-a szerinti plakátról beszél.


Mit is mond ki a választási eljárási törvény? Azt, hogy kampányidőszakban a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátot.


Plakát a kampányidőszakban – a 144.§ (4)-(7) bekezdésben meghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető. (És a (4)-(7) bekezdésben bizony nem szerepelnek olyan tiltások, amelyek a villanyoszlopokra vonatkoznának.)*


Ezt a rést találta meg a pajzson az ellenzék, és vélte úgy, hogy legalább kampányidőszakban (az utolsó ötven napon) szabad a pálya, hirdetéseit elhelyezheti a sokak által látható helyeken és ingyen.


Először azonban sem a választási bizottságok, sem a Nemzeti Választási Bizottság, sem a Kúria, sem az Alkotmánybíróság nem akarta érteni azt a jogi evidenciát, hogy alapjogokat szabályozó törvények rendelkezéseit kormányrendeletekkel nem lehet felülírni. Sorra szedték le a villanyoszlopokról jogsértés címén az ellenzéki plakátokat, mígnem a Kúria egy másik tanácsa másképpen döntött. Megállapította, hogy a választási plakátok kihelyezésének szabályait a választási eljárásról szóló törvény tartalmazza. Fő szabályként rögzítette, hogy a választási plakát kampányidőszakban korlátozás nélkül elhelyezhető. Továbbá, hogy a villanyoszlopokon a politikai hirdetések betiltását tartalmazó kormányrendelet az alkotmánynak a véleményszabadsághoz való jogot biztosító passzusával is ütközik. Ezeket a jogokat pedig alacsonyabb szintű jogszabályban nem lehet elvonni.


Érdekessége a helyzetnek, hogy ezek után, március 18-án, a Nemzeti Választási Bizottság jegyzőkönyvbe foglalta, hogy a Kúria utóbbi döntését iránymutatónak tekinti. Ez a jegyzőkönyv jó pár napig nem volt olvasható a honlapon, de most már igen.


Ezen a ponton felhívnám a figyelmet az időtényezőre. Március elején kezdődtek a problémák a villanyoszlopokon való plakátolással, és március 18-án jutottak el a választási jogorvoslatokat elbíráló legfelső szervek – legalábbis látszólag – odáig, hogy egységesen értelmezzék a törvényi rendelkezéseket.



Forrás: parbeszedmagyarorszagert.hu

Ám ennek ellenére például Érden továbbra is eltávolították a kormányváltók egyik képviselőjének, Dorosz Dávidnak a plakátjait. Sajátos jogi csiki-csukit talált az érdi polgármester, határozatot hozott Reklám célú berendezések ( plakátot ) kihelyezésének megtiltásáról Érd Megyei Jogú Városban a közterületen található közvilágítási villanyoszlopokon, a közút tartozékain, közlekedési jelzőtáblákon címmel (száma: 7-17158/2014), amelyben Dorosz Dávid villanyoszlopokra, illetve közlekedési táblákra kihelyezett választási plakátjai miatt jogosulatlan közterület-használatot állapított meg, és elrendelte a palkátok eltávolítását.


Mindez március 17-én történt, Dorosz Dávid március 21-én fordult kifogással az egyéni választókerületi választási bizottsághoz, hivatkozva a választási eljárási törvény fent már idézett rendelkezéseire, miszerint plakát a kampányidőszakban korlátozás nélkül elhelyezhető. Csatolta a Kúria döntését ( Kvk.II.37.307/2014/3. számú határozatát), amelyről már a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kimondta, hogy irányadónak tekinti. Kérte, a Bizottság állapítsa meg, hogy a választási plakátjai közterület-felügyelők általi eltávolítása jogsértő volt.


Szerettem volna betekinteni a polgármesteri határozatba, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez egyedi döntés, nem adható ki. Mondjuk a címe alapján nyilvánvaló a tartalma. S minthogy a Pest Megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság döntése fent van a város honlapján, minden részlet nyomon követhető. A Bizottság határozata, amely március 24-én kelt, tehát hat nappal az után, hogy a NVB arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Kúria értelmezését magáévá teszi, a helyi választási bizottság ezzel az értelmezéssel homlokegyenest ellenkező döntést hozott, s a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasította.


Az indokolás majd egyszer – mint jogi nonszensz – akár tananyaggá is válhat elrettentő példaként. A Bizottság szerint ugyanis a polgármester határozata, a közterületek használatáról szóló 68/2011.(X.26.) Önkormányzati rendelet alapján hatósági jogkörben meghozott döntés, amellyel szemben önálló jogorvoslatot a közigazgatási eljárásról szóló törvény biztosít. A Választási Bizottságnak ezért nincs jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a fenti hatóság döntését felülvizsgálja, vagy döntésének megváltoztatására utasítsa a hatóságot.


Fordítsuk le: a Pest Megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnak nincs joga jogsértőnek tekinteni kampányidőszakban választási plakátok eltávolítását, ha azt egy hatóság döntése alapján hajtják végre. Noha a Kúria megállapította, hogy a választási eljárási törvény rendelkezéseit nem lehet felülírni kampányidőszakban kormányrendeletekkel, itt arról született döntés, hogy helyi önkormányzati rendelet alapján hozott polgármesteri határozattal viszont lehet. Ráadásul az említett bizottság szerint a Kúria hivatkozott végzése szerinte egyedi döntés, amely automatikusan nem alkalmazható más ügyekben.


Hogy a zavart fokozzam, megjegyzem, hogy miután a NVB honlapján sokáig nem volt olvasható az a jegyzőkönyvbe foglalt álláspont, amelyről az MTI beszámolt, március 20-án emailben kértem tájékoztatást a Nemzeti Választási Irodától, hogy miért nem ad ki a NVB iránymutatást, ha nincs egységes gyakorlat. Március 28-án érkezett válasz a Választási Információs Szolgálattól, olyan tartalommal, amely nagyon rendben lenne, ha így lenne. Az állt a tájékoztatásban, hogy a Kúria eseti döntése a választási szervek, így az NVB számára is irányadó, döntését értelemszerűen valamennyi helyi, területi választási szervnek követnie kell. A Választási eljárásról szóló törvény 144. szakaszának helyes értelmezése szerint a választási plakát elhelyezésére kizárólag a ennek a szakasznak a rendelkezései irányadók. A választási szervek a nevezett rendelkezéseknek való megfelelést vizsgálhatják, míg a közúti közlekedési szabályokat, továbbá a reklámtáblák elhelyezésére vonatkozó rendeleti szabályokat nem alkalmazhatják.


Mondanom sem kell, nem kevéssé lepett meg, hogy ezzel szinte egyidőben olvastam el a NVB honlapján a Dorosz Dávid fellebbezésére született határozatukat, amellyel korántsem ebben a szellemben vizsgálták felül az érdi jogsértést. 888/2014.számú határozatával a Nemzeti Választási Bizottság helyben hagyta az érdi választóbizottság március 27-én kelt döntését. Azaz a helyi választási bizottság helyesen állapította meg, hogy nincs hatásköre polgármesteri határozat mint hatósági döntés felülvizsgálatára. Az indokolás szerint a választási eljárásról szóló törvény értelmében a választókerületi választási bizottság minden olyan kifogásról dönt, amely kifejezetten az egyéni választókerületi választáshoz kapcsolódik, ám Érd város polgármesterének választási plakátokkal kapcsolatos, hatósági jogkörben hozott határozata attól még nem válik a választási bizottságok hatáskörébe tartozóvá, hogy a választási eljárás valamely szereplőjét (azaz egy képviselőjelöltet) érinti.


Ez talán így lenne, ha polgármesteri döntés valamely, a választástól teljesen független kérdésre vonatkozna, ha a célja és tárgya nem éppen a választási plakátok olyan módon való kifüggesztésének megakadályozása lett volna, amelynek jogellenességét már számos Kúria által hozott döntés is megállapította.


Eltelt tehát egy hónap, és a helyzet változatlan. Csak ott nem akadályozzák meg a villanyoszlopokon a plakátolást, ahol nem akarják. Ahol akarják, elég ehhez polgármesteri hatósági döntést hozni.


Az ügyre a koronát mégsem ez a döntés teszi fel, hanem egy ELMŰ-ÉMÁSZ-bejelentés, miszerint ők „nem adtak hozzájárulást” a villanyoszlopra való plakátolásra. Közleményükben azt írják: „Bár az Alkotmánybíróság és a Kúria döntései alapján politikai plakátok kihelyezése elvileg lehetséges, de ehhez a tulajdonos hozzájárulása szükséges a villanyoszlopok, kandeláberek esetében is. Az Elmű-Émász társaságcsoport pedig ilyen tulajdonosi hozzájárulást nem adott senkinek.”


Van annak valami diszkrét bája, hogy a sok hetes jogi csatározások után, és nem előbb, jut eszébe az ELMŰ-ÉMÁSZ-nak, hogy az oszlopok az övéi. Ám ha gondosan tanulmányozza bárki a választási eljárási törvény lábjegyzetben közölt 144.§ (4)-(7) bekezdéseit, akkor világossá válik, hogy nem kell engedélyt kérni senkitől villanyoszlopok igénybevételéhez kampányidőszakban.


Magyarországon ma már nincs jogbiztonság. Kisvárosi polgármesterek kreatív jogászkodással, szolgáltatók meg jogértelmezéssel nyugodtan beszállhatnak a kampányba és leronthatják kúriai döntések érvényességét, vagy ürügyet teremthetnek a nem cselekvésre a vonakodó választási hatóságoknak. Mindenesetre a plakátok nem kerültek ki a villanyoszlopokra tömegesen a rövid kampány idején. Nemcsak Dorosz Dávid járt így, hanem például Karácsony Gergely is.


Sikerült a pajzson a rést betömni. Még akkor is, ha a Kúria szerdán úgy döntött, jogsértő volt a plakátok eltávolítása a villanyoszlopokról Érden.


Amit látunk, az a kormányzati filozófiává emelt pávatánc beépülése a mindennapokba: a kettősbeszéd kultúrájának általánossá válása, egy hazug látszat fenntartása érdekében, hogy a paraván mögött nyugodtan érvényesülhessen az önkény. Ha Rui Tavares újra vizsgálódna, büszkén mutogatnák neki a Kúria-döntéseket, felháborodottan bizonygatnák, hogy Magyarország igenis jogállam, habzó szájjal tiltakoznának a vádaskodások ellen, baloldali és liberális összeesküvésről értekeznének, a háttérben meg tovább folytatnák kisded játékaikat cinikusan, immorálisan.


2010-ben Mihancsik Zsófia azt írta, azért kell a Fidesz ellen szavazni, mert „Orbán és pártja, jobboldali fordulata óta, soha, egyetlen percig sem tekintette értéknek sem az individuumot, sem fogalmi elemét, a személyes szabadságot. Az ő szemében a társadalmakat nem a jól felfogott egyéni érdekek értelmes összeműködése, a különféle meggyőződések értelmes vitája-párbeszéde szervezi, hanem az intézményes – állami, politikai, egyházi – kényszer. Ő a maga autoritárius módján csak olyan gyermekded – nemcsak önállótlan, nemcsak behódoló, hanem agresszív – társadalom működését engedélyezi


– ahol kötelező igent mondani (2002. április 13.: Kossuth tér: ’Többet akarunk: a nemzet egységét. Az összefogásból akkor születik meg a nemzet egysége, ha mindannyian, pártállásra való tekintet nélkül igeneket tudunk mondani.’)


– ahol lelkileg közösülni kell (2002. április 19.: Műegyetem rakpart, kampányzáró: ’…ami az elmúlt két hétben a magyar nemzettel történt, nem fog elmúlni nyomtalanul. Létrejött egy lelki közösség, több millió magyar lelki közössége. És higgyétek el, higgyék el nekem, ebből a lelki közösségből születhet meg, teljesedhet ki, terebélyesedhet ki az az erős magyar nemzet, amely az elvesztett 20. század után a 21. századot csak azért is meg fogja nyerni! Ebből a két hétből és a két hét során létrejött lelki közösségből születik meg az a jövő, amelyben magyarnak lenni nemcsak páratlan élmény lesz, hanem biztos befektetés a jövőbe.’


– ahol hitet, reményt és szeretet kell adni egy politikai pártnak (Orbán beszéde a Testnevelési Egyetemen, 2002. április 10.”


Nem idézem ide az írást bővebben, de ajánlom újraolvasásra, ijesztően igaz és megvalósult minden szava. A tétet vajon mennyivel érzi jobban négy év elteltével a magyar társadalom, amikor már a választáshoz való jogát is eltorzították?


Kende Péter sorozatbeli, nagyívű áttekintést adó értékelésének utolsó gondolatát idézném ide, amelyet „konklúzió helyett” fogalmazott meg: „Végsőleg ez a kormányzati képlet érthetetlen és megmagyarázhatatlan volna, ha nem épülne valami félelmetes kollektív reflexre, amely is a magyar nép fantasztikus tűrőképessége. Hétköznapokon ez a fennálló viszonyokba való belenyugvást jelenti, de kivételes pillanatokban (amelyek úgyszólván mindig előreláthatatlanok) ez a reflex ugyanolyan megmagyarázhatatlanul felmondja a szolgálatot.”


Csak remélem, most eljött az a pillanat, amikor a belenyugvás reflexe felmondja a szolgálatot.





* „(4) Épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg - állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén - a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet.


(5) Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát, illetve óriásplakát elhelyezését a helyi önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból rendeletben megtilthatja. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.


(6) A választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, valamint az óriásplakátok vonatkozásában a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.


(7) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni”




Lánczos Vera