Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 9.

• Nyomtatás

Részletek

2010. november 11. csütörtök, 03:08

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. november 9-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy öt évre visszamenőleg venné el a kormány a kétmilliónál magasabb végkielégítéseket. Vajon mit lehet még visszamenőleg megcsinálni?

Másik témánk, hogy nemcsak a nyugdíjjárulékot emelte fel fű alatt a kormány, de korábbi ígéretein változtatva a gázárát is hamarosan fogja. Ennek fényében mi a véleményük arról, hogy a nyugati sajtónak is leesett a tantusz: a Wall Street Journal című amerikai lap szerint a nyugdíjpénztárak államosítására készülnek Magyarországon.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a fideszes Pokorni Zoltán nekiment a kereszténydemokrata vezetésű oktatási kormányzat felsőoktatási törvénytervezetének. Szinte minden változtatást kritizálva. Az üggyel a jobboldali Magyar Nemzet is feltűnően nagy terjedelemben foglalkozik. Mi lehet ennek az oka, illetve a következménye?

Mi a véleményük ezzel kapcsolatban arról, hogy önkéntes lemondásra szólította fel a nemzeti erőforrásminiszter az egyetemek gazdasági tanácsainak tagjait, akiket nem lehet csak úgy visszahívni vagy eltávolítani tisztségükből. Még azt sem tudják megvárni hogy néhány hónap múlva lejárjon a mandátumuk?

Beszéljük meg hogy a Jobbikos Pörzse Sándor leszarházizta az MSZP parlamenti frakcióját. Van még lejjebb?

És végül eladná a Ferencvárost a brit befektető. Nincsenek csodák, még angol segítséggel sem?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Gaskó István: - Mind a kettő igaz, ebben a pillanatban elkerülhetetlennek tűnik a sztrájk, viszont a tárgyalások folynak. Természetesen a tárgyalások eddigi menetéből azt szűrtük le, hogy van ugyan még esély, de nem sok, arra, hogy a napokban megállapodhassunk, és ezért a puskaport szárazon tartva készülünk a sztrájkra.

- Ez mondjuk a dolog megítélése szempontjából érthető is, mert mikor sztrájkoljon egy szakszervezet, ha nem nagyarányú elbocsátások alkalmával.

- Gondoljon bele, hogy háromezer emberből két év alatt ezer embert akarnak elbocsátani. De volt már olyan is, amikor kétezer ember elbocsátásáról, elküldéséről volt szó. Az első esetben az összes munkavállaló egyharmadát, tehát minden harmadik embert elküldenének, a második esetben meg háromból kettőt küldenének el, ami még tragikusabb.

- Mellesleg mivel magyarázzák a tulajdonosok ezt a nagyarányú elbocsátást? Ennyire visszaesett a vasúti forgalom, a vasúti teherszállítás, vagy pedig ennyire rossz hatékonysággal működött az előd?

- Az egyik magyarázat az, hogy a kereslet visszaesett a szolgáltatás iránt, a másik pedig, hogy gépesítenek, modernizálnak, számítógéprendszereket építenek ki, és ebből kifolyólag szükségtelenné válhat az ember. Gyakorlatilag mi ezt figyelemmel kísérjük, de nem mindig látjuk, hogy ez így volna, ahogy a munkaadó állítja.

- Tehát ezt a részét Önök el is tudnák fogadni, ha korszerűsítésről van szó.

- Természetesen. Nekünk soha nem volt megoldás egy szellemvasút működtetése. Ha nincs szükség a vasútra, a vonatok ilyen mennyiségére, akkor természetesen – ha az emberekkel kellő módon bánnak, és megfelelő egzisztenciális lépéseket tesznek – mi sem ragaszkodunk hozzá, nem vagyunk demagógok. Azonban itt nem látjuk igazolva azt, hogy a teljesítmények olyan mértékben visszaestek volna, hogy indokolt lenne a leépítés. A számítógépes rendszerek kiépítését el tudjuk képzelni, de ezek még nem érkeztek meg.

- Hány ember elbocsátását tartja elképzelhetőnek, ésszerűnek vagy megvédhetőnek és elfogadhatónak?

- Első lépésben mi úgy látjuk, hogy nincs szükség elbocsátásra, mert a munkaadó által vágyott és indokolt leépítések természetes fogyással előrehozott nyugdíjazással, más vasúti társaságokhoz való áthelyezéssel is kezelhetők lennének. Ezt ők is belátják egyébként, csak a tárgyalások még nem jutottak el idáig.

- Na de akkor ez számukra is olcsóbb volna, nem? Ez a természetes létszámcsökkentés.

- Középtávon viszont már nem látjuk ezt a megoldást, és vita van köztünk a középtávú létszámleépítés – kb. ezer fő leépítésének indokoltsága - és a mostani mintegy négyszázhatvan ember leépítési indokoltsága között. Az első négyszázhatvan munkahely megszűnését lehetne kezelni egyébként ezekkel az előbb elmondott módszerekkel.

- Ezekkel a puha módszerekkel.

- Így van. A további mintegy ötszáznegyven főt viszont már nem tudja igazolni számunkra a menedzsment.

- Azt lehet mondani, hogy eddig rendben van, ez a természetes, klasszikus szakszervezeti feladat: ha nincs más eszköz, akkor a munkáltatóval szemben, a munkahelyek megvédése érdekében akár sztrájkot is alkalmazhatna. Viszont Gaskó Istvánról tíz magyar közül kilencnek a gördülő sztrájk jut eszébe. Ezért meg kell kérdeznem, hogy a gördülő sztrájkkal mi van? Mert az osztrák tulajdonossal ezek szerint keményen lépnek fel. És a kormánnyal? Vagy az állammal, az állami tulajdonossal szemben? Annyi minden történt itt az elmúlt hónapokban, hogy akár lehetne gördülő sztrájkot is folytatni, esetleg újrakezdeni. Már csak azért is, mert például a Real Cargo privatizációjából változatlanul nem kapták meg a korábban követelt részt.

- A Real Cargónál folynak a tárgyalások, mint mondtam, és ha a napokban nem születik megállapodás, akkor jön a sztrájk. Az, hogy ez gördülni fog, vagy egy hosszabb, általános sztrájk lesz, ezt még nem tudom, ez mindig az utolsó pillanatban dől el. Ez a része a dolognak szerintem rendben van. A másik kérdésről, amit feltett – hogy a korábbi követeléseink még nem teljesültek – azt tudom mondani, hogy tárgyalások folynak erről is. Éppen most jutottunk el egy olyan szakaszig, amikor elkészítjük az első szerződéses ajánlatunkat, és reméljük, van esély rá, hogy megállapodunk a 2005 és 2009 közötti szervezési-átszervezési munkában való részvétel miatt járó egyszeri juttatásról. Járt volna a Cargo privatizációjából is, de azt szerintünk már elköltötték.

- Szóval arról már lemondtak?

- Más forrásból kell biztosítani.

- Akkor lemondtak a Cargo-privatizációs követelésről?

- Dehogy mondtunk le.

- Nem mondtak le, de azt mondja, hogy ők elköltötték a pénzt.

- A pénz iránti igényt nem a Cargo eladása alapozza meg, hanem az ötéves szervezési-átszervezési munkában való részvétel. Csak forrás volt a Cargo privatizációjának árbevétele. Azt viszont elköltötték, a követelés ugyanakkor fennmaradt, és gyakorlatilag erről tárgyalunk most. A másik követelésünk volt a kiszervezett leányvállalatok munkavállalóinak egyszeri, tízszázalékos kiszervezési pótlékja, továbbá a mellékvonalak bezárása ellen is tiltakoztunk, mint bizonyára emlékszik rá. Ez az utóbbi mintha elindult volna a kielégítés irányába. Decemberben újabb vonalak lesznek visszahelyezve a forgalomba, tehát valószínű, hogy ez a követelés teljesítve lesz.

- Igen. Ezek szerint a további két anyagi jellegű követelésükről tárgyalnak Önökkel. Kicsoda? A MÁV vezetése?

- Igen, folyamatosan tárgyalunk a MÁV vezetésével, és a közlekedésért felelős államtitkárral is szoktunk erről beszélni.

- Mit jelent az, hogy szoktak erről beszélni? Önök megismétlik a követeléseiket, ők meg azt mondják, hogy jó rendben, térjünk majd vissza rá legközelebb?

- Voltak ilyen mondások is, de most az van, hogy készítsünk elő egy megállapodás-tervezetet, egy fejlesztettebb változatot.

- Aha, egy lépést tettek előre.

- Igen.

- És azzal kapcsolatban nem mondják-e azt a munkáltatók, illetve a minisztérium részéről valaki, hogy ez így együtt talán sok? Az egy dolog, hogy egyszer kérnek tízszázalékos bérpótlékot a kiszervezettek számára, de a jövő évi bértárgyalásoknak is folyniuk kellene, még a minimálbér mértéke sincs eldöntve. Vagy ha az egyiket igen, akkor a másikat nem biztos hogy megkapják.

- Ott még nem tartunk, hogy besokalljon a túloldal, és remélem, nem is jutunk el odáig. Én azt gondolom, hogy a jövő évi bérfejlesztés és ez az elvarratlan követelésről szóló megállapodás egybehozható, és látható lesz, hogy melyik a jövő évre szóló fejlesztés, és melyik az a része a megállapodásnak, ami a követelések kielégítését jelenti.

- Az általánosan bejelentett eddigi tervek - ha nem is még végleges intézkedések- mennyire érintik a MÁV dolgozóit? Általánosságban a közszféra létszámcsökkentéséről, a dologi költségek csökkentéséről volt szó, de például az állami vállalatok foglalkoztatottjait ez érinti, vagy nem érinti? Tudnak erről valamit?

- Vannak olyan intézkedések - például a 98 százalékos adóteher –, amelyek az állami tulajdonú vállalatok munkavállalóit érintik. Viszont mondjuk a MÁV-nál a jövő évi költségvetésben negyvenmilliárddal több van, mint az ideiben. Tehát ott egy fejlesztés látható.

- Arról tudnak, hogy ezt a negyven milliárd forintot mire fordítják?

- Szerintem amikor ezt megadják a költségvetésben, a MÁV vezetői valószínűleg beépítik az üzleti tervbe, és meg fogják mondani, hogy milyen fejlesztésre, milyen vasúti, pályavasúti fejlesztésre, illetve a személyszállító vállalatnál milyen lehetőségek biztosítására szól ez.

- Elbocsátásról nem hallott, arról nincs szó?

- Nem, nincsenek ilyen tervek a vasútvállalatoknál, kizárólag a Cargo gondolkodik ilyenben. A többi cégnél egyelőre nem, persze a cargós elbocsátásoknak, illetve a cargós kapacitások lecsökkentésének lehetnek olyan következményei, hogy más vasútvállalatoknál is munkaerőtöbblet keletkezik.

- A legmagasabb beosztású egykori MÁV-vezetőkön kívül hány embert érinthet ez a visszamenőleges végkielégítés, adóztatás 98 százalékkal?

- Ezt nem tudjuk ebben a pillanatban megbecsülni, de vezetőkön kívül vasutasokat is érint. Maga az intézmény is elfogadhatatlan.

- Mármint ez a 98 százalék visszamenőleg? Erre gondol, hogy ez érinti őket?

- Hogyne. Öt évre visszamenőleg, vagy akár egy évre visszamenőleg is, ezek mind elfogadhatatlan intézkedések. Szerintem ha ezt a kormány tovább erőlteti, ebből előbb vagy utóbb konfliktus lesz az országban. Bár népszerű lehet az intézkedés, de az ilyen demagóg és népszerűségre hajtó intézkedések előbb utóbb visszaütnek.

- Mondjuk, ha a MÁV-ot nézzük, akkor az ottani hierarchiában milyen szintig érinthette ez az elmúlt öt évben a valamilyen okból eltávozókat?

- Egy munkahelyi termelésirányítót is érinthet.

- Szóval nem kellett hozzá vezérigazgatónak lenni.

- Nem, még főosztályvezetőnek sem. Mozdonyvezetőnek is elég lenni. Hiszen egy mozdonyvezető átlagosan háromszázezer forintot kereshet ma, ha a törvényben, illetve a kollektív szerződésben biztosított végkielégítés eléri a tizenöt hónapot, akkor ez már négy és fél millió forint.

- Tehát ha kettő millió forint marad a négy és félből, azért az elég súlyos.

- Így van. Vagy három és fél akár.

- Ja igen, vagy három és fél, mert ugye a kétmillió forint csak a csúcsvezetőkre vonatkozik.

- Igen. Mozdonyvezetőre nem, mert ő nem csúcsvezető. Az csak a vonaton áll a csúcson.

– Mi van akkor, ha bármennyire nem tetszik is Önöknek a visszamenőleges törvénykezés, mégiscsak ez lesz?

- Ezt ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Egy biztos, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulunk, hiszen a most elkaszált törvény alkotmánybírósági eljárás alá vonásában a Liga is benne volt, abba se fogunk beletörődni. De abban az esetben, ha mondjuk a jogbiztonságot veszélyeztető visszamenőleges hatályú törvényeket elfogadja a parlament, akkor szerintem még Magyarországon sem fog megállni a dolog.

- És a vasúti síneken megáll, vagy gördül?

- Ezt majd később tudjuk megmondani.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Ön a parlamentben meglehetősen keményen kritizálta a nemrég nyilvánosságra került felsőoktatási törvénytervezetet. Azt mondta, hogy legalább százezerrel kevesebb tanuló lesz a felsőoktatásban és számos más probléma is van ezzel, aminek egyik bizonyítéka, hogy a facebookon több mint negyvenezren tiltakoznak már ellene, miközben a támogatók száma alig több, mint egy tucat. Mik Ön vagy az MSZP szerint a főbb kifogásolható tételei ennek a mostani koncepciónak, amelyet egyébként nemcsak Ön, hanem érdekes módon a volt fideszes oktatási miniszter, Pokorni Zoltán is kritizált.

Hiller István: - Én ezt az új felsőoktatási törvénykoncepciót kizárólag szakmai alapokon nézem most. Ez egy rossz koncepció. Azért rossz, mert az az elsődleges célja, hogy kevesebb egyetemi hallgató legyen Magyarországon. Úgy gondolja ugyanis, hogy attól lesz jobb a színvonal, ha kevesebb a hallgató. 1990-ben, a rendszerváltozás tanévében durván százezer magyar felsőoktatási hallgató volt, akkor Albánia után Magyarország volt az az ország, ahol a legkevesebb hallgató, legkevesebb diplomás volt. Közmegegyezés volt az egymást követő kormányoknál, hogy a hallgatói létszámot emeljük, ez durván másfél évtizedig tartott. Most valamivel kevesebb mint négyszázezer hallgató van Magyarországon. Én is azt gondolom, hogy a mennyiségi változások ideje lejárt, az elmúlt négy évben a minőségre összpontosítottunk, de hogy a cél az legyen, hogy lényegesen kevesebb hallgató legyen Magyarországon, ez az idő kerekének visszaforgatása. Ennek semmi értelme. Nem lehet úgy és nem is kell úgy színvonalat emelni, hogy kevesebb legyen a hallgató. Ennek a törvénynek pedig az a lényege, hogy úgy változtatja meg a finanszírozást, hogy a felsőoktatási intézményeknek ne érje meg ennyi hallgatót felvenni, mint most.

- Az Önök koncepciója néhány évvel ezelőtt, amit végül egy népszavazás söpört el, a tandíj bevezetésével nem valami hasonló volt? Csak talán mondjuk racionális és részben anyagi alapokra helyezve, hogy talán így lehetne szelektálni vagy magasabb színvonalú munkára késztetni a felsőoktatásban tanulókat, hogy a tandíjjal ösztönzünk, az majd szelektálni fog, összességében talán csökkenteni is fogja a létszámot.

- Az egy tandíj és ösztöndíj rendszer volt egyszerre. Az a koncepció azt tartalmazta, hogy ha tehetséges és szorgalmas vagy, de egy szegényebb sorú családból érkezel, akkor kapjál több ösztöndíjat. Tanulj, és ezért a tanulásért nyerj el több ösztöndíjat. Ha viszont egy gazdag családból érkezel, de lusta vagy és nem teljesítesz, akkor fizess, mint egy katonatiszt. Kétségkívül ezt a népszavazás elvetette. Ugyanakkor ez a mostani felsőoktatási koncepció – ami már csak azért is érdekes, mert a hivatalos nyilvánosságra kerülése előtt már három héttel a fél magyar sajtó ezzel foglalkozott, tele volt vele az internet és azóta is cikkezik róla a legkülönbözőbb oldali sajtó, – szóval ez megváltoztatja úgy a finanszírozást, hogy az eddigi finanszírozási ötven százalék, ami a hallgatókért jár a felsőoktatási a felsőoktatási intézménynek…

- Tehát a hallgatók számának arányában finanszírozták ugye ötven százalékban a képzést.

- Így van, ez az ötvenszázalékos úgynevezett képzési normatíva most tizenöt százalékra csökken. Ez igen jelentős. Van egy másik eszköz is.

- Ez azt jelenti, hogy az intézményeknek nem érdekük az, hogy sok diákot vegyenek fel, vagy több diákot vegyenek fel, mert ettől minimálisan fog változni az ő ellátottságuk, ugye?

- Ez pontosan így van, sőt az az érdekük, hogy kevesebbet vegyenek fel, hiszen a finanszírozás más százaléka az, amiért ők pénzt kapnak. Más tekintetben, és ezt a költségvetési törvény tartalmazza, csökkentik az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát. Tehát kevesebb lesz az a hallgató, aki az államilag támogatott részben tanulhat és többen azok, akik ezzel az álságos kifejezéssel a költségtérítéses kategóriában tanulnak.

- Ez valamiféle bújtatott tandíj bevezetés nem?

- Szerintem nem bújtatott. Azért nem bújtatott, mert minden normális országban, ha a felsőoktatási tanulmányokért fizetni kell, azt úgy hívják, hogy tandíj. Nálunk meg úgy hívják hogy költségtérítéses képzés, ebben van a hallgatóknak jelenleg körülbelül negyvenöt-negyvenhét százaléka, most csökken majd az államilag támogatott, mondjuk így, ingyenes hallgatói arány és nő a költségtérítéses, ténylegesen tandíjas hallgatók aránya.

- Milyen következtetést lehet levonni ebből a finanszírozási változtatásból? Tudniillik ha az állami támogatás hetven százaléka gyakorlatilag az én számomra legalábbis megítélhetetlen vagy meghatározatlan feltételek alapján történik, sem a hallgatói arányszámhoz, sem pedig a kutatási tevékenységhez nem kötődik az a másik tizenöt százalék, akkor minek alapján fog dönteni az állam, illetve az oktatási kormányzat, hogy ezt a hetven százalékot ennek az egyetemnek vagy főiskolának odaadom, a másiknak meg nem.

- Ez az, amiben mind egyetértünk, akik az oktatásban dolgoztunk vagy az oktatáspolitikával foglalkozunk, miközben sok egyéb dologban különböző a véleményünk, hogy ennek így az ég adta világon semmi értelme. Majd lesz a minisztériumban, a Szalay utcában egy iroda, és ott három ember összebújik, és elmondja a műszaki egyetemnek, a Semmelweis orvostudományi egyetemnek vagy a Debreceni Tudományegyetemnek, hogy neki mi a jó? Tényleg azt gondolja valaki, hogy egy minisztériumi irodában meg fogja mondani a közgazdaságtudományi egyetemnek, hogy milyen a jó közgazdászképzés? Hogy majd egy minisztériumi irodából úgy osztják a pénzt hetven százalék erejéig, hogy a szegedi biológiai központban megmondják, hogy mi a helyes irány a biofizikai kutatásoknak? Ez van benne, és ennek nincs értelme. Az elmúlt években a felsőoktatási képzést megpróbáltuk a gazdaság világával összekapcsolni. Magyarország százötven legkiválóbb közgazdásza, az üzleti élet prominens szereplői vállaltak tisztségeket gazdasági tanácsokban a legkülönbözőbb oldalakról, vagy éppen olyanok, akik politikával soha nem is érintkeztek és ezeket a gazdasági tanácsokat egyszerűen szét akarják verni. Ez egy olyan vitaanyag egészen izgalmas módon, aminek már elkészült a kormány-előterjesztése. Én ilyet még nem is láttam. Tehát a vita állítólag december közepéig folyik, de a vita végeredménye kormány-előterjesztés szinten terjed az interneten, mint egy rossz bulvárhír. Nálam is itt van. Már elő van készítve az a döntés, amelynek az alján 2011. januári dátummal és Orbán Viktor nevének odanyomtatásával ott van a határozati javaslat, hogy a koncepciót elfogadták.

- Ezt nem mondja komolyan.

- Itt van a kezemben. Szívesen átküldöm.

- Hát megvan az ítélet. Tényleg, akkor minek a tárgyalás?

- Olvasom a címlapot, jó? Azt mondja, készült 2010. november 2-án, nem nyilvános előterjesztés a kormány részére az új felsőoktatási törvény koncepciójáról. Jóváhagyta dr. Hoffman Rózsa államtitkár. Aztán az a vége, hogy egyszer csak van egy határozati javaslat, amiben az áll, Budapest 2011. január, a nap nincsen meghatározva. Van még a világon optimizmus. Aláírás Orbán Viktor miniszterelnök. Az van a szövegben, hogy bizonyos előzmények után elfogadva az új felsőoktatási törvény koncepcióján új felsőoktatási törvény előkészítését határozza el a kormány. Punktum. Budapest 2011. január, Orbán Viktor miniszterelnök. Addig meg egyeztessünk egy jót.

- Ehhez képest az Ön által említett gazdasági tanácsok tagjainak az illetékes miniszter, Réthelyi Miklós küldött egy levelet, hogy mondjanak már le, legyenek szívesek.

- Biztos azért, mert félti őket. Tudniillik az előbb említett kormány-előterjesztés címe „Konfliktusmezők”. Ezt is idézem.

- Költői cím.

- Igen. Azt mondja, hogy kikkel lehet érdeksérelem. A sok helyen „kádertemetőként” szolgáló gazdasági tanács tagjaival.

- Káder a gazdasági tanácsban Surányi György.

- De Parragh László, Járai Zsigmond, Hernádi Zsolt, Inotai András, Bogsch Erik, Glatz Ferenc is. Ott nyugszanak a kádertemetőkben, hát tényleg elképesztő.

- Hogyne.

- De túl a neveken és azon, hogy a gazdasági és tudományos élet szereplői valóban megtiszteltetésnek vették, hogy ezekben a gazdasági tanácsokban ott ülnek, és higgye el, hogy a legkülönbözőbb felsőoktatási intézményeket a Kaposvári Egyetemtől kezdve a Semmelweisig Magyarországon és a határon túl képviselték az egyetemeket, olyan lobbi tevékenységet, olyan érdekérvényesítő tevékenységet végeztek, ami minden egyetem számára előnyt hozhat. Ezeket most félresöprik. Egyszerűen azt mondják, hogy erre nincsen szükség. Én nem tudom felfogni, hogy egy egyetemnek miért ne lenne szüksége a Világgazdasági Kutatóintézet főigazgatójának tapasztalatára. Vagy éppen a Fidesz-kormány által szerintem most joggal kitüntetett Hernádi Zsolt gazdasági tapasztalataira. Miért kell ezt a rendszert szétdúlni? A válaszom egyébként az, mivel semmilyen racionális magyarázata ennek nincsen, hogy ez semmi más, mint reváns. Mint ahogy az egész új törvénykoncepció semmi másból nem áll, mint hogy változtassuk meg, csak azért, mert a korábbit nem mi alkottuk. És ez szerintem baj. Ez rossz, ez nem szolgálja sem a felsőoktatást, sem ennek az országnak az érdekét.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Önkéntes távozásra kérte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrásminiszter a felsőoktatási intézményekben működő gazdasági tanácsok kormányzati delegáltjait. Ugyanis őket nem lehet leváltani, visszahívni. Vagy maguktól mennek, vagy maradnak. De Ön tudja-e mint az egyetem rektora, hogy mi értelme, mi célja volna ennek a visszahívásnak? Megbénítani a gazdasági tanácsok munkáját? És ha igen, miért?

Mészáros Tamás: - Én nem tételezem ezt fel, de van egy bizonytalanság, az tény. Hiszen nálunk ugye kilenctagú a tanács, abból, ha három tag nincs jelen, akkor nem határozatképes. A törvény direktben kimondja, hogy hét tagnak kell jelen lenni ahhoz, hogy a gazdasági tanács meghozza a véleményezési és javaslattételi határozatait. Ma ezen a bizonyos rektori konferencián, a végén az egyebek között szó volt erről, és abban maradtunk, hogy állásfoglalást kérünk, hogy mi az értelme ennek, hiszen az új törvény még nagyon soká fog hatályba lépni és az eredeti törvény alapján egy sor jogosítványa azért van a gazdasági tanácsnak. Magyarán az egyetemi szenátusnak bizonyos döntések előtt ki kell kérnie a gazdasági tanács véleményét. Ezek döntően gazdasági, vagyoni, költségvetési döntések és nyilván vannak olyan intézmények, ahol aktuális az egész, és emiatt az aktualitás miatt, ha lemondanak a tagok, akkor nem tudja megvalósítani a törvény szerinti működést. De én természetesen nem gondolom, hogy ettől az egyetemi működés összeesne. Most egy állásfoglalást kérünk a helyettes államtitkár úrtól. A helyzet a következő. A törvény koncepciójában az van, hogy a rektor konzultatív testületet létrehozhat az üzleti szféra és a gazdasági szféra segítségével. Megjelent viszont a múlt héten az úgynevezett salátatörvény, amelyik foglalkozik a felsőoktatási törvény bizonyos módosításaival, és ebben egyértelműen a gazdasági tanács szerepel mint működő szervezet.

- Mintha a jobb kéz nem tudná, hogy mit csinál a bal?

- A helyzet bizonytalan. Igen, általában a salátatörvényt nem az oktatási tárca vagy az oktatási államtitkárság állítja össze, az nyilvánvalóan döntően a múltban is a Pénzügyminisztérium költségvetéshez kapcsolódó és a költségvetést támogató törvénymódosításokat tartalmazta. Ennyiben feltételezhető, hogy ezeket nem teljes mértékig egyeztetették. De ez az egyetemeknél okoz bizonytalanságot. Én úgy gondolom, egyes gazdasági tanácstagokban ez okozhat bizonyos sértődést. Maga a levél egy udvarias levél, egy-két kitétele persze utal arra, hogy a tárca szeretne a vagyongazdálkodásba új megoldásokat bevinni, vagy megalapozottabb vagyongazdálkodást, amiből következtethet, hogy az eddigi gazdasági tanács azért az ő felügyelete alatt nem így működött. De én összességében ebben szándékos ellehetetlenítést egyáltalán nem látok. Sőt van olyan rektor, akinek az volt a véleménye, hogy örül neki, hogy megszűnhetnek a gazdasági tanácsok, mások pedig információkra támaszkodva azt mondták, hogy amennyiben jelezzük a tárcának, hogy lemondott valamelyik gazdasági tanácstag, a miniszter újat nevez ki. Ez jelen pillanatban a helyzet. Nincs tisztánlátás.

- De kit zavar? Most azt mondja, hogy volt rektor, aki örült neki, hogy a gazdasági tanácsokra esetleg nem lesz szükség. Kit zavarnak ezek a gazdasági tanácsok? Hiszen az én tudomásom szerint ezek nemhogy nem saját zsebre dolgoztak, pedig ugye nagyon kicsi az ő tiszteletdíjuk, azt hiszem százötvenezer forint.

- Igen.

- Tehát nem ebből él mondjuk egy Surányi György, ez nyilvánvaló. De például Önt zavarta, ha Surányi vagy mások tanácsot adtak az egyetem gazdasági tanácsában? Mondván, hogy én is értek az egyetemhez is meg a gazdasághoz is, mit akartok ti itt?

- Szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk egy szenzációs gazdasági tanácsunk van, ahol a nevek nagyjából már itt elhangzottak. De tényleg az ismertebbeket közülük Surányi György, Hernádi Zsolt, Csikai Miklós és Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének főigazgatója. A Közgazdasági Intézetből Semjén András is kiemelkedő egyetemi oktató. Én azt gondolom, hogy minden ülésünk hasznos volt, minden tanácsuk hasznos volt, és nemcsak azért tették ezt meg, mert ők valamilyen üzleti pozícióban vannak, hanem az egyetem iránti elkötelezettségből.

- Az egésznek az az értelme, hogy olyan gazdasági szakemberek, akik mégsem belül vannak, tehát kívülről is ráláthatnak az intézményre, a helyzetére, új megközelítésből vagy más megközelítésből adhatnak tanácsot, ezért ezt tegyék meg valamilyen szervezett formában. Ez a dolog lényege? Bár az eredeti célja nem egészen ez volt, mert ott nemcsak véleményezési, tanácsadási joga lett volna, hanem ennél határozottabb.

- Így van, tehát döntési jogköre lett volna, például a rektor kinevezésében. A rektorról szavazat alapján dönthettek volna. De a költségvetésről, a stratégiáról is a gazdasági tanács döntött volna. Ezt az Alkotmánybíróság megvétózta, és ezért egy ilyen felemás helyzet alakult ki, ami miatt ezek a, most nevezzük magunk között nagyágyúknak, ők egy kicsit úgy érezték, hogy nem tudnak eléggé hasznosak lenni. Tehát voltak ilyen megjegyzések az egyetem számára is. De az egyetem iránti elkötelezettség miatt ezt a folyamatos működést, azt hiszem, mi fenn tudtuk tartani. Valószínű, hogy nem minden intézményben volt ugyanez az összhang az egyetemi vezetés és a gazdasági tanácsok között. Itt nálunk például én voltam az elnöke, de csak azért, mert úgy gondoltam, mások olyan elfoglaltak, hogy nem kéne még ezt is a nyakukba tenni. Van olyan, ahol a rektor nem elnök és a gazdasági tanács elnöke, ha úgy tetszik, jobban mozgatja az egyetemi menedzsmentet. Ez nem mindig tetszik, ezeknél alakulhat ki olyan vélemény, hogy jobb lesz ezt megszüntetni, és majd ha én akarok, akkor létrehozok egy konzultatív testületet.

- Nem lehet, hogy olyan típusú egyetemekről is szó van, amelyek nem elsősorban gazdaságiak, mint az Önöké, tehát nem azonos hullámhosszon gondolkodnak, hanem sérelmezik azt, hogy valaki túlságosan gazdasági szempontokat visz bele a tanácsaiba, miközben ő a tudomány egyéb területein szeretne kevesebb gazdasági megkötöttséggel mozogni?

- Biztos, hogy volt ilyen is. Speciel akiről én beszélek, nyilván nem fogok egyetemet mondani, ott ez az eset nem áll fenn, mert az egyetemen vannak olyan professzorok és oktatók is, olyan kar, amelyik gazdasági kérdésekkel foglalkozik. De ma már hol nincs ilyen kar.

- Ez is igaz, igen.

- Tehát nem lehet ilyen szempontból különbséget tenni. Valószínűleg szimpátia és kiválasztás kérdése is. Én a többségénél azt gondolom, hogy végül is nagyon jó kapcsolat alakult ki az egyetemek menedzsmentje és a gazdasági tanácsok között. Úgy gondolom, ha ezt a néhány hónapot megvártuk volna…

-… Ameddig ugye lejár a mandátumuk.

- Egyébként is lejár, akkor meg kellett volna adni ennek a kormánynak, hogy akkor ő vagy meghosszabbítja azokat, akik most vannak, hiszen megvan a lehetőség rá, vagy saját maga kinevez újat. Ez a mostani megoldás bizonytalanságot okoz mindenképpen, és ez nem jó.

- Mondott valamit Önnek valaki, mondjuk a gazdasági tanácstagok közül? Hogy azért ilyen levelet én még nem kaptam, hogy menjek a fenébe, legyek szíves?

- Hát természetesen beszéltünk és felhívtak. És sokkal kulturáltabbak a gazdasági tanácstagok.

- Hogy fogalmaztak akkor? Nem az én durva fordításomban?

- Nem, egyébként még egyszer mondom, a levélnek vannak udvarias részei, egy-két mondat olyan, amit ha úgy tetszik, mondhatnánk, hogy ez nem ránk vonatkozik. De még egyszer hangsúlyozom, volt olyan is, akit én beszéltem rá az elmúlt fél évben, hogy márciusig tartson ki, mert az elfoglaltsága miatt megjegyezte, hogy ő szívesen lemondana. Most én vagyok kellemetlen helyzetben, mert végül is ebbe a helyzetbe ő is belekerült. Én azt hiszem, hogy kezd kialakulni az az álláspont, bár ezt így direktben nem fogalmazta meg a rektori konferencia, hogy próbáljuk kihúzni márciusig, addig költségvetési és egyéb döntéseket ezzel a gazdasági tanáccsal meg lehet hozni. Aki persze kvázi megsértődik és lemond, azzal nem tudunk mit csinálni, azt fogjuk jelezni a miniszter úrnak.

- Végül hadd térjek át egy általánosabb kérdésre, mert az elmúlt napokban erről még jóval több szó esett és ez is a felsőoktatással kapcsolatos, hogy tudniillik a tárca közzétette vitára a törvény tervezetét és a vita el is kezdődött, méghozzá meglepő módon Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke kritizálta nagyon sok elemében ezt a kereszténydemokrata vezetésű oktatási kormányzat által készített javaslatot.

- Olvastam, igen.

- Mit lát ebben a tervezetben pozitívat és negatívat?

- Én bizonyos pozitívumot látok a kerettörvény jellegében, aminek persze van egy kockázata. Mindennek van pozitív és negatív oldala, vagyis huszonhárom egyéb jogszabállyal szeretném kiegészíteni, ami alacsonyabb szintű jogszabály.

- És az ördög a részletekben rejtőzik, ugye?

- És az ördög a részletekben van, igen. De ez önmagában, hogy nem mindent részletesen szabályoz, mondjuk kivéve a rektorok fizetését, mert az benne maradt, úgy látszik ez egy ilyen neuralgikus pont, de…

-… A rektorok keressenek kevesebbet. Ez benne van konkrétan.

- Igen. A kerettörvény jellege az általában támogatandó, és ma is ez hangzott el a vitában. A másik ilyen elem, amit többen támogattak, hogy bizonyos dolgokban határozottabb lépéseket tesz olyan irányban, de erről nyilván a hallgatókkal még nagy viták lesznek, amelyek úgy benne voltak a légkörben, hogy tényleg harminchárom százaléka vagy harminc százaléka a hallgatói képviseletnek szükséges-e, milyen témákba szólhatnak bele a hallgatók? A tanulmány és vizsgaszabályzatban vétót emelhetnek-e? Hangsúlyozom, nálunk ez is pozitívan ment, de azért az látszik, hogy az egyetemi vezetők ebben általában támogatásukról biztosítják magát a koncepciót. És még egy-két dolgot nyilván sorolhatnék. Amik kritikus elemek, azok döntően a finanszírozáshoz kötődnek, és nagyon bezavart most a pénteken megjelent saláta törvény, amely jelentős gazdasági autonómia-visszavonásokat tartalmaz. Ez nem a koncepció, hanem a mellette megjelent törvény.

- Tehát egy erőteljes állami központosítás a finanszírozástól kezdve mindenig.

- Így van. Hozzá kell tenni, hogy szerintem az egyetemek eddig azért is bírták el ezt a jelentős hallgatói létszámnövekedést és alacsonyabb finanszírozást, mert egyébként az autonómiában nagyon sok önállóságot kaptak. És úgy gondolom, ez megint nem elsősorban az oktatási vonal kezdeményezése, a vagyongazdálkodás, a saját bevétel, mint állami bevétel például, ezek a kitételek vannak, amik miatt megjelentek keményebb kritikai elemek is. Összességében azonban egy kulturált vita volt. Én úgy ítélem meg, hogy fog ez módosulni, és bízom benne, hogy megfogadják, ahogy jelezték is az illetékesek ezen a rektori konferencián is, mások javaslatait.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!