Rekviem Kishantosért




Égbekiáltó gazság, ami a kishantosiakkal történt. Meg sem várva a bíróság döntését, rögtön a választások után elkezdték kiszántani a földből az európai hírű biogazdaság zöldellő vetését. A földbitorlók legszívesebben az egész 452 holdat sóval hintenék be (mint a rómaiak Karthagót) a paraszti engedetlenség mementójaként. De a hatalomnak szüksége van új hűbérurakra, akik most megmutatják, ki az úr ebben az országban. (Hol vagytok Dózsa György unokái?)


Ezt a visszataszító jelenséget látjuk a Szabadság téren is. A választások utáni napon hozzáfogta a megszállási emlékmű alapozásához.


Nehogy már a Mazsihisz vágy bárki abban az illúzióban ringassa magát, hogy változás várható. Orbán Viktor kijelentette: folytatjuk, és folytatják. Tárgyalási ígéretek? Az újabb kétharmad meghaladta.


Ezen a ponton találkoznak össze a kishantosi és a Szabadság téri események A magyar vidék április 6-án – fájdalom – nem állt a kishantosiak mellé, csakúgy, mint ahogy az emberek nem álltak az alávaló trafikmutyi áldozatai mellé sem. Miként a magyar szülők sem álltak ki gyermekeik érdekei mellett, akik – tanáraikkal együtt – első áldozatai lesznek a hazai oktatás tönkretételének.


Az istenadta nép pedig inkább órákon keresztül toporog a megfogyatkozott és zsúfolt orvosi várókban; inkább hosszú hónapokig vár műtétre, vizsgálatokra, mégsem tiltakozott, kihasználva a szavazófülke bátorító magányát. Mert bármennyire manipulált volt is a választás, bármiképp törvényesítették is a csalást, a szavazófülkében a szavazó állampolgár volt az úr. Ott egyedül ő döntött!


A közöny, az alattvalói mentalitás, a távolmaradás következményei zúdulnak most Kishantosra és a Szabadság térre.



Lesz bőjtje a nagy lakomának,
Lesz új vezér és új Dózsa.


Ady Endre