Magyar vagyok

• Nyomtatás

Részletek

2014. máj. 05. hétfő, 04:12

Szabadi László

Magyar vállalkozók, akik nem szeretik, ha így nevezzük őket, mert ők, mint fennen hirdetik, mesteremberek. Lássuk csak őket, de tényleg úgy, ahogyan van(nak)! Fölhívom a vízszerelőt. Jön, persze hogy jön, úgyis itt jön haza a házunk előtt, délután 6-kor. Már 5-kor kinyitom az ajtót, hogy még csöngetnie se kelljen. Aztán megunva a várakozást, este 10-kor bezárok. Fel se hív, és másnap, harmadnap se jelentkezik, sem ő, sem a telefonja. Nem ragozom tovább – mondom, azaz írom én is, mint sokan mások, akik azt sem tudják (pl. némely országgyűlési képviselők), mit jelent a ragozás. Ugyanígy járok a telefonszerelővel, a tetőfedővel, a burkolóval, a villanyszerelővel, mindenkivel. Már gyanakodni kezdek magamra: talán bennem van a hiba? De nem, ez ügyben nem, mert a szomszédaim is így járnak. Helyesbítek: akadt egy kivétel. Tisztességes foglalkozását tekintve nem mesterember, hanem börtönőr, aki kerti munkát vállal a szabad idejében. Ő 5000 (ötezer) forintért gépi erővel hajlandó lekaszálni egy 10 (tíz) négyzetméteres, füves területet. Ha volna isten, ezeket (a börtönőrrel együtt) már régen a pokolra küldte volna. Igen, a börtönőrrel együtt, mert ez a fűkaszás alak a munkahelyén nem lophat (rabokat), de nálam sövényvágót annál inkább. És most fölsóhajtok: miért nem születtem franciának vagy angolnak, esetleg németnek, románnak, szlováknak, csecsennek, orosznak, akárminek? Lett volna választék bőven. Miért pont ebben a kurva országban kellett világra jönnöm? Épp magyarnak – zsidó és sváb szülők kölykeként? Mert bár ellenzékben, de magyar vagyok, hélas! És mégis, mégis: az én költőm nem Shakespeare vagy Baudelaire, hanem Ady Endre és József Attila.