Kocsmapulton lökdösődő bonyolult szövevény




Két mondat a zsarnoktól:


„A korabeli megszálló német birodalom félresöpörte a kétezer éves európai keresztény erényeket, politikával és hatalommal szembeni keresztény elvárásokat, s ezért az áldozatok – legyenek óhitűek, keresztények vagy hitetlenek – egy keresztényellenes szellemi irányzatot megtestesítő diktatúra áldozatai lettek.”


Nem ám, hogy a második világháború az alsóbbrendű (ember)fajok(?) kiirtására gründolt, mengelei szellemiségű, náci ideológiában fogant világuralomra törés céljából a korabeli megszálló német birodalom által kirobbantott rablóháború lett volna, hova gondolsz, csupán egy szimpla vallásháború történt, melyben egy szellemi irányzat rontott rá diktatórikusan a kereszténységre, félresöpörve erényestül, elvárásostul, hitetlenestül, cuzámmen. Elég, ha csak azokra a csúnya kereszténytörvényekre gondolunk.


Erre vihogja azt a sértetlen róka, midőn a véresre püfölt farkassal cipelteti magát a mesében: vert visz veretlent, vert visz veretlent.


„Ezért azt is egyenesen ki kell mondanunk, hogy német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, nincsenek százezerszám elveszett (sic!) életek sem. Ezek belátása nélkül nehezen képzelhető el őszinte és bizalomra épülő együttélés a jövőben.”


Csak nem, hogy ez a lovagias magyar ítész, kinek kétszer kétharmados bátorságából ikonográfiai megjegyzései közepette épp csak ikonográfiai megjegyzésekre nem futja, ezzel a kijelentő módba burkolt implicit imperativusszal a jövőre nézvést itten lényegében megfenyegette a... khm... keresztényeket?


Megint a zsidók jártak jól?