Bella ciao
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2014. máj. 05. hétfő, 06:02
Valószínűleg nincsenek sokan, akik ne ismernék föl rögtön, honnan való a cím: az olasz partizánok világszerte elterjedt és kedvelt dalát is ezen a címen tartják számon, refrénje alapján: „O bella, ciao! bella, ciao! bella, ciao, ciao, ciao!” Magyarul talán: „Kedves, ég veled! ég veled, ég veled!” – mert a halni készülő partizán búcsúzik így a kedvesétől. Én meg ezzel a dallal búcsúzom kedves olvasómtól.* (Hogy miért éppen a partizánok dalával, az rövidesen ki fog derülni.)
Bár nem készülök meghalni, ám életkorom előrehaladása szükségessé teszi, hogy minden energiámat és időmet készülő művem több éve tartó és további éveket igénylő munkálataira koncentráljam. Így nem tudom, mennyire leszek képes a továbbiakban részt venni a Galamus munkájában, bár elvileg egyáltalán nem kívánok elefántcsonttoronyba vonulni. Szükségesnek és éppenséggel minden írástudó kötelességének tartom annak tudatosítását, hogy a mai magyarországi rezsim hatalma legális ugyan, de nem legitim, s ennek megfelelően kell csak a képviselőivel együttműködni: „[A]meddig egy nép engedelmeskedik, mert engedelmességre kényszerítik, jól teszi; mihelyt módjában áll lerázni az igát, és le is rázza, még jobban teszi… […] Ha útonálló támad rám az erdő szélén, engedek az erőszaknak, és odaadom erszényemet; de vajon lelkiismereti kötelességem-e, hogy akkor is odaadjam neki, ha meg tudom menteni tőle? Végtére a kezében levő pisztoly is hatalom.” (Rousseau: A társadalmi szerződésről, I. könyv, 1. és 3. fejezet)
Tévednek, akik azt mondják, hogy a mostani választás legitimálta, amit a Fidesz az elmúlt négy évben művelt. Ugyanis a választást az előző ún. „alkotmányozási” folyamat alapján bonyolították le, de éppen ez az „alkotmányozási” folyamat nem volt legitim. Az országgyűlést csak mint törvényhozó, nem pedig mint alkotmányozó gyűlést választották meg, az ún. alaptörvényt viszont nem bocsátották népszavazásra. Ezért a lehetőségeinkhez képest, „a szabadság kis köreiben” (Bibó) továbbra is le kell lepleznünk és nevetségessé kell tennünk az Orbán-rezsim (és névadója) összes galádságát és ostobaságát. Az olyan értelmiségiek azonban, mint mi itt a Galamusban, ha a politikai állásfoglalásra elkötelezett baloldaliak vagyunk is, nem pártkatonaként harcolunk. Nem akarom magunkat a most idézendő nagyokhoz mérni, a példájukat azonban követhetjük. Az alapelvet elméleti szinten Lukács György fogalmazta meg 1945-ös Pártköltészet című előadásában, ahol József Attilával kapcsolatban ezt mondta: „a pártköltő sohasem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán”. (Ld. az Irodalom és demokrácia kötetben; később persze ez is egy súlyos vádpont lett ellene.) József Attila elődjeként ő Petőfire utalt, nekem azonban legyen szabad egy még nagyobb elődre utalni.
Dante Alighieri (Botticelli, 1495) – Wikipedia
Az isteni Dante**, aki szenvedélyes pártember volt, amikor már teljesen beleunt nemcsak a guelfek és a ghibellinek közötti harcokba, de a guelfek és a ghibellinek különböző csoportjai közti huzavonákba is, a politikai küzdelem azonban továbbra is szenvedélyesen érdekelte, végül így fogalmaztatta meg a cselekvési elvet a maga számára azzal az ősével, akivel a paradicsomban találkozott: „si ch’a te fia bello /averti fatta parte per te stesso” (Paradiso XVII/68-69). Babits Mihály fordításában: „és becsűletedre vál, /ha magadból csinálsz pártot magadnak”.
* Yves Montand előadásában is ajánlom – ezen az egyébként kitűnő fölvételen érdekes módon nem hangzik el az utolsó strófa: „É questo il fiore del partigiano /morto por la libertá”.
**A kép Botticelli idealizált portréja Dantéról mint poeta laureatusról. Dante azonban soha nem volt „koszorús költő”, mivel a kitüntetést a száműzetésben, Bolognában és Ravennában ajánlották föl neki, ő azonban ragaszkodott volna Firenzéhez, ahová viszont csak megalázó föltételek mellett térhetett volna haza.