rss      tw      fb
Keres

Bíró D. Péter sajtószemléje - 2010. 01. 05.

Válogatás az elmúlt két hét fontosabb híreiből

2010. január 4., jogi fórum
A Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi munkája a számok tükrében

A Gazdasági Versenyhivatal sikeresnek értékelte 2009. évi versenyhivatali hatóságként végzett, valamint versenypártoló és versenykultúra-fejlesztő munkáját. A GVH tavaly a legtöbb panaszt a fogyasztók megtévesztése miatt kapta. Továbbra is jellemző „az ügyfeleiknek korlátlan hozzáférést ígérő, ám az adatforgalmat még normális használat mellett is korlátozó mobilinternetet szolgáltató telefontársaságok”, és az egészséges életmódra való törekvést kihasználó cégek jogsértő magatartása.

2010. január 4., jogi fórum
Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt

…mert a Házszabály megsértésével elfogadott vonatkozó módosító javaslatokat „a közigazgatási egyeztetéseken sem tárgyalták meg és a közbeszerzéssel foglalkozó hatóságok nem véleményezhették”. „Nem illeszkedik az Alkotmány szelleméhez”, hogy az új Hivatal elnökét a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös, s nem a kormányfő egyedül előterjesztett javaslatára választja meg az Országgyűlés.

2010. január 4., jogi fórum
Az államfő az Alkotmánybírósághoz fordul a magánnyugdíjról szóló törvény miatt

Sólyom László köztársasági elnök megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt. Az indítvány szerint a magánnyugdíjpénztár tagjainak az „alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendő” jogai alkotmányosan korlátozhatóak. A törvény azonban nem biztosítja a társadalombiztosításba való visszalépés lehetőségét, miközben a biztosítottak nem szólhatnának bele a döntéshozatalba, és szűkül a szolgáltatások közötti választás lehetősége is, ezért a korlátozás nem áll arányban az alapul fekvő közérdekkel.

2010. január 4., index
Adathalászok támadják a CIB Bank ügyfeleit

A hétfő reggel indult adathalász akcióval valószínűleg külföldi internetes csalók a CIB Bank magyar ügyfeleitől próbálták kicsalni jelszavukat.

2010. január 4., index
Rossz parancs ismerte el a vérbíró teljesítményét

A Honvédelmi Minisztérium által kiadott cáfolat szerint egy „korábbi jutalmazási parancsot alapul véve, szerkesztői hibából sajnálatos módon tévesen jelent meg”, hogy az 1956-os forradalmat követő perekben számos halálos ítéletet hozó Mátyás Miklóst is meghívták, és munkáját elismerték egy minisztériumi ünnepségen. A honvédelmi miniszter a tájékoztatási hibát elkövető vezetőt felelősségre vonta.

2010. január 4., hírszerző
Ha kell, jogi lépéseket tesznek a "BKV vádaskodásai miatt"

A BKV menedzsmentje azonnali vizsgálatot rendelt el a hétfő reggeli érthetetlen jármű-meghibásodások kapcsán, mert „a reggeli állapot egy nem legális sztrájk és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem”. Nemes Gábor a sztrájkbizottság szóvivője jogi lépéseket helyezett kilátásba, hiszen „ez a kijelentés akár a rágalmazás fogalmát is kimerítheti”.

2010. január 4., hírszerző
2009: A levegőben lógó változások éve

A Political Capital évértékelése 2009-et a „levegőben lógó változások évének” nevezte. Sikerült elhárítani az államcsőd veszélyét… ugyanakkor „folytatódott a szélsőjobboldal előretörése, a demokrácia működésével való elégedetlenség növekedése és a korrupció erősödése”.

2010. január 4., Népszava
Már decemberben tudta, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződését

Nem hosszabbították meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ún. döglött ügyek osztálya vezetőjének, Kovács Lajos ezredesnek a szerződését. Az érintett szerint a döntés hátterében a tavaly év végén megjelent „ A Mór megtette…” című szóló könyve állhat.


Immanuel Wallerstein - progressivesforobama.blogspot.com

2010. január 3., 168 óra
A jövő (rövid és középtávon egyaránt) nagyon, nagyon bizonytalan

Immanuel Wallerstein amerikai szociológus az Egyesült Államok és a tőkés világgazdaság súlyos válságára számít az elkövetkező negyedszázadban, ráadásul a kapitalizmust követő rend elemei még nem látszanak tisztán.

***

2009. december 29., index
Nem sztrájkolnak, mégsem lesz műsor az MTV-n

„Pénzhiányra hivatkozva 2010. január 1-jétől megszünteti legnézettebb műsorait a közszolgálati televízió. A Kultúrház „élőadásszerűen rögzített kulturális talkshow lesz. A magazinok közül nem folytatódik a Sztársáv, a Szempont és a Múlt-kor.”

2009. december 29., index
Krumplival dobták be az MSZP-iroda ablakait

„Keddre virradóra ismeretlenek betörték az MSZP Békés megyei és békéscsabai irodájának ablakait”

2009. december 29., hírszerző
Bajnai is csak szóban nyitná ki az ügynök-aktákat

Írásbeli kérdésében Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő ismét arról érdeklődik Bajnai Gordonnál, hogy „a verbális elkötelezettség hangoztatásán túl mit kíván konkrétan tenni az előző rendszer állambiztonsági dokumentumainak nyilvánosságáért”.


George Scialabba - georgescialabba.net

2009. december 21., metazin
Hódít a szingapúri modell

George Scialabba írása szerint az ún. „romlott”, „ellenőrzött” vagy „tekintélyelvű” demokráciákban „a hatalom a jóléti javak és magánéleti függetlenség fejében elérte, hogy a lakosság távol tartsa magát a politikától.”

2009. december 22., jogi fórum
Sólyom László nem írta alá az új Ptk. hatályba lépéséről szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a Ptk. hatálybaléptetéséről szóló törvényt, mert az új kódex „átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra”. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes (2010. május 10-i és 2011. január 1-jei) hatályba léptetést is.

2009. december 23., coloplay
Bennünket lecsukatni nem kell félnetek jó lesz

Dr. Kende Péter úgy véli, hogy jövő évi hatalomra jutása esetén Orbán Viktor ”nem teszi meg még egyszer azt, hogy nem törekszik teljesen megsemmisíteni azokat az ellenfeleit, akiket ő mindig ellenségként azonosít.” Ebben pedig a szerző szerint sem az Európai Unió és általában a világ-közvélemény, sem a magyar politikai rendszerben létező fékek és ellensúlyok, sem az igazságszolgáltatás vagy a hazai nyilvánosság nem tudja megakadályozni.

2009. szeptember, Mozgó Világ internetes változat
A jobboldal és a zsákbamacska

A most felkerült szeptemberi számban Nyerges András felidézi, hogy az Új Nemzedékben, 1919. szeptember 15-én Milotay István „a hatalomba már készülő, de még be nem iktatott jobboldal nevében” felháborodik azon, hogy a baloldal majd „az üldözött álarcában lép a piacra, és a kritika szabadságát, panasz és vádemelés jogát, az élet és érvényesülés lehetőségét követeli magának”.


Ajánlja az írást másoknak is!