rss      tw      fb
Keres

Kísértet járja be…



Új adat kísértete járja be a magyar sajtót. A félmillióról hatszázezerre vastagodott exodus kísértete. Senki sem találkozott vele szemtől szembe, de többen látták ellibbenni elmosódott alakját. Ha igaz a róla szóló hír, akkor egy év alatt százezerrel nőtt a Magyarországról menekülők száma.


A kísértetet a kftkreator.hu látta először, tőle átvette a privatbankar.hu meg a napi.hu, onnan elkezdett terjedni a Facebookon, hogy aztán egy komoly ember a hvg.hu-n hosszan fejtegethesse megalapozott kétségeit.


Jómagam tovább görgetném a kétség hólabdáját, mert az adatok csak az Európán belüli migrációra vonatkoznak, nem tartalmazzák az Egyesült Államokat és Kanadát, ahol még nehezebb megbecsülni a számokat, mert a kint lévők zöme nem legalizált formában dolgozik ott. Lehet, hogy már jócskán túlvagyunk a hatszázezren is.


De nem a számítás pontossága a legfontosabb ebben az ijesztő jelenségben, hanem az, amit a TÁRKI mutatott ki 2012-ben: a 18 és 29 év közöttiek fele tervezi, hogy elhagyja az országot. Tudom, hogy nem fognak mind kimenni, csak játszanak a gondolattal. De ennek jelentőségét szemmel láthatóan kevesen fogják föl. Mert nem az a kérdés, hogy mennyire pontosak a migrációs adatok, hanem az, hogy micsoda ország az, amelyben egy generáció fele ilyen gondolatokkal játszadozik. A válasz egyszerű: halálra ítélt ország.


És nem azért halálra ítélt, mert több százezren már el is mentek, hanem azért, mert nem akárkik mennek el. Több szempontból nem akárkik. Először is csupa olyan emberről van szó, akitől kora alapján a népesség egészséges reprodukciója várható. Vagy már megszületett kisgyerekeikkel mentek el, vagy gyermektelenül, vagy egyedül, de az ő gyerekeik már nem itt fognak megszületni. Több százezer gyerek nem Magyarországon fog megszületni.


Másodszor, csupa olyan emberről van szó, akiben több a vállalkozó szellem és a kezdeményező készség, mint az átlagban; akiben több az önbizalom, mint az átlagban; aki valamilyen képességével kitűnik az átlagból; aki iskolázottabb, mint az átlag; aki jobban tud idegen nyelveket, mint az átlag. Vagyis olyan emberekről van szó, akik egy ország fejlődésének motorjai.


Harmadszor, olyan emberekről van szó, akikben megvan az igény a színvonalra tudásban és munkában egyaránt. Ők azok, akik nem elégednek meg az elsorvasztott magyar felsőoktatásban szerezhető tudással. Ők azok a hegesztők (százból hatan), akik megfeleltek volna a világszínvonalon termelő üzem felvételi vizsgáján. Csak már kimentek külföldre. A többi kilencvennégy a gyatra teljesítményével legfeljebb itthon talál rosszul fizetett munkát valami gagyit gyártó üzemben. „Itt egy világszínvonalú üzem tele a legmodernebb gépekkel-berendezésekkel, de nincs hozzá magyar hegesztő szakmunkás…. Kár volt egy egymilliárd forintos beruházást végrehajtanunk.” – panaszkodik a cégvezető.


Negyedszer, olyan emberekről van szó, akik nem keresztapák kegyeit lesik, akik nem helyezkedéssel és talpnyalással, hanem saját teljesítményük alapján szeretnének ötről a hatra jutni. Akik rájöttek, hogy erre csak olyan országban van esélyük, ahol jogbiztonság van, ahol nem hoznak visszamenőleges hatályú törvényeket, ahol tisztelik a magántulajdont, ahol jól menő vállalkozásukra a hatalom – adóhivatali közreműködéssel – nem tesz „visszautasíthatatlan” ajánlatot, ahol nem a törvénytelenségek leleplezőit állítják bíróság elé.



Forrás: privatbankar.hu


Vagyis olyan emberekről van szó, akik ha maradnának, biztosan nem a maffiaállamra szavaznának. Tudja ezt Orbán Viktor is, nem véletlen, hogy minden eszközzel megakadályozta részvételüket az országgyűlési választásokon.


Trianonnal sokat vesztett az ország, de míg azt a veszteséget külső hatalmaknak köszönhetjük, ezt a Trianonnal fölérő újabb veszteséget az országot gyarmatosító Orbán-maffiának. És ha már a hatalmát fenyegető jobbakat elüldözte, akkor bebiztosítja a zsákmányát: bevezet egy olyan népbutító oktatási rendszert, amelynek eredményeképpen a holnap és holnapután bizonyítványt szerző hegesztők sem fognak megfelelni a világszínvonal vizsgáján.




Andor Mihály, szociológus