rss      tw      fb
Keres

Egy híradás anatómiája



November 10-én civilek több helyen is közzétették, hogy 14-én „magántüntetést” szerveznek a magánnyugdíjpénztári befizetések védelmében. Céljuk, hogy képviseljék a több mint hárommillió érintettet, s a kormányt tárgyalásra kényszerítsék. Tizenharmadikán az MSZP sajtótájékoztatót tartott, amelyen határozottan megfogalmazták: „tevőlegesen nem támogatják a vasárnapi Kossuth téri tüntetést, de a céljaival egyetértenek”.

Ezek után 14-én 14 órától annak rendje s módja szerint lezajlott a tüntetés, több száz résztvevővel és több szónokkal, s a meghirdetett arculatnak megfelelően a pártpolitika teljes mellőzésével. Ez utóbbinak az a jelentősége, hogy hosszú idő után ez volt az első, valóban civil demonstráció.

Az ország népének többsége az ilyen eseményekről a közszolgálati M1 esti Híradójából szokott értesülni.  A félnyolcas adás fölvezetésében a tüntetés híre nem volt ott a kiemelt témák között, a műsorban pedig az előkelő hatodik helyet foglalta el. (A témát egy rendőri zsarolási ügy, egy égő ház, egy debreceni házaspár füstmérgezéses halála, a devecseri iszapmentesítés-fatisztítás és az iszapömléshez kapcsolódó, jótékonysági koncert tudósításainak képei előzték meg.)

Kiindulópontként kaptunk egy nagytotált a tömegről, majd a kommentátor így fogalmazta meg a tüntetés hátterét: „A kormány 14 hónapig az állami nyugdíjalapba irányítja át a pénzeket.”

Mint tudjuk, ez nem igaz: a kormány nem a nyugdíjalapba irányítja a pénzeket (hiszen nem az aktuális nyugdíjakat akarja fedezni velük), hanem az állami költségvetésbe, úgymond a gazdaság élénkítésének céljával: lyukakat akar betömni vele. A kommentátor tehát rögtön az első mondatával elferdítette a tényeket.

Ezután elvileg a tüntetés részleteinek kellett volna következniük, végtére is azt konferálták fel, ehelyett azonban továbbra is a kommentátort hallottuk, aki egy merész fordulattal nem a civilek, hanem az MSZP álláspontjáról tudósított: „Az MSZP arra kérte az embereket, hogy ne adják oda a magáncélú megtakarításaikat az államnak”. Hogy pontosan milyen helyszínt és milyen időpontot kapcsoltak, az nem derült ki, az viszont igen, hogy a kommentátor ez esetben nem hazudott: az MSZP-s Szanyi Tibor valóban azt mondta egy sajtótájékoztatón, amit a kommentátor a bejátszás előtt előismételt nekünk (arra kérik a dolgozó embereket, ne adják a pénzüket, mert el fog veszni). Az ártatlan néző fejében tehát az események rendje úgy állt össze, hogy kezdetben vala az MSZP, amely most a magánnyugdíjpénztárak ügyében akcióba lépett. Aztán volt ott valami tüntetés is.

Ezután végre megérkeztünk a térre, de onnan a tüntetők hozzáállásáról, egy-egy jellemző gondolatáról továbbra sem kaptunk tudósítást, mert a kommentátor fontosabbnak tartotta a saját szubjektív feltételezéseit közzé tenni: „Sok nyugdíjas is ott volt, pedig őket már nem érinti a helyzet”.

Honnan tudja, hogy az ott lévő nyugdíjasok számára mit jelent az érintettség? Hogy a gyerekeik iránti aggódás, az együttérzés, a szolidaritás vagy egyszerűen az elvi álláspontok azonossága nem teszi-e érintettekké őket?

Ezután végre elhangzott egy idézet is a tüntetésről: a rendezvény egyik – névtelenül maradó – szónokának egyetlen, éppen borzalmas bürokratanyelven megfogalmazott mondatát sikerült bejátszani: „Ellenezzük a pénzünk állami kasszába történő besöprését”.

Tüntetés tudósításának vége itt. A továbbiakban sem arról, hogy más szónokok is voltak (köztük például az elvileg híradósok által is felismerhető Bitó László), sem arról, hogy a jelenlévők aláírtak egy levelet, amit a kormánynak címeztek, egy árva szó nem esett. Nincs azonban vége az MSZP-s vonal fölerősítésének. Az M1 Híradója képzeletben egyszerűen rátolta a pártot a civilek tüntetésére. Ismét ott állt a képen az MSZP-s Szanyi Tibort, és ismét pártja javaslatáról beszélt (ne ajándékozzák oda a pénzüket, hanem lépjenek a megtartása érdekében).

Mármost ahol ott van egy ellenzéki párt, ott az egyensúly jegyében ugyebár ott kell lennie egy kormánypártnak is, következésképpen már látjuk is valamely kies ligetből lazán s a szabadban andalgók magától értetődő testtartásával felénk indulni Szijjártó Pétert.

A kommentátor természetesen az ő belépőjét is udvariasan előénekli nekünk: „A miniszterelnök szóvivője arra számít, hogy a többség át fog lépni az állami nyugdíjrendszerbe, mert ez jelenti számukra biztonságot.” Maga Szijjártó pedig ezután szépen felcicomázza a gondolatot: „Sajnáljuk, hogy a szocialisták továbbra is arra bíztatják az embereket, hogy a nyugdíjcélú befizetéseik ne biztonságba kerüljenek, hanem a spekulánsoknak adják, akik aztán a nyugdíjtőzsdére viszik, és ott kockáztatják”.

Nyugdíjtőzsdére?! Az mi fán terem és hol van? A közgazdaságban ilyen fogalom nincsen. Miért gond, ha egy tőzsdén kockáztatnak? Ki mondta, hogy minden tőzsdei adásvétel a negatív színű spekuláció szóval illethető? Miért tesz úgy a szóvivő, mintha a befizetések teljes összege a tőzsdére kerülne, miközben tudjuk, hogy csak a húsz százaléka?

És a civilek? Rájuk hogyan reagál a szóvivő?

Sehogy – nem reagál, civil nem számít, nem párt, nem illik bele a képbe, s hogy ma ő rendezte a tüntetést, az se számít. Elégedjen meg a fülkéjével.

Civilt ebben a híradásban ezután már egyáltalán nem is látunk, a „közvetítést” (tíz másodperc civil tüntetés, négy perc pártreakció, balról-jobbról) a kommentátor zárja le, azzal, hogy idézi a kormányt. Természetesen úgy idézi, mintha a kormány véleménye azonos volna ezzel a fellebbezhetetlen ténnyel: „A magánnyugdíjpénztárak 40 milliárdot költenek a pénzek kezelésére, míg az állami nyugdíjrendszer ennek az egyhatodát”.

Ez azonban ismét hamis állítás volt, semmi köze a tényekhez. Az állítás akkor is hamis, ha netán a számai valamilyen szempont szerint igazak lennének, hiszen a két rendszer működési költségei nem összehasonlíthatók. Már csak azért sem, mert az állami rendszerben nem vezetnek folyamatosan egyéni számlákat, nem számolnak ki egyéni hozamokat, és azokról nem készítenek statisztikákat. Az egyéni rendszerben viszont jelen pillanatban még nincsenek a folyósításnak költségei (vagy csak nagyon kevés). Emellett az állami rendszerben állami alkalmazottak ülnek, a magánnyugdíjpénztárakban meg nem. A Híradó szerkesztősége tehát minden szakmai megfontolás nélkül, kontrollálatlanul átvett, mi több, tényként közölt egy olyan állítást, amely kizárólag pártpolitikai célokat szolgál.

Összegezve: a közszolgálati televízió M1-es csatornájának félnyolcas Híradója úgy tudósított egy civil rendezvényről, mintha az kifejezetten a Fidesz és az MSZP közti ellentétek tiszta és kizárólagos megnyilvánulása lett volna. A tüntetésről a minimális mértékben sem közvetített, annak résztvevőit nem szólította meg. A kommentátor nem korrigálta a kormányszóvivő hamis állításait – uram bocsá’ akár a Kádár-kori módszerrel, amikor is a hamis tények elhangzása után a szerkesztőség köteles volt egy „emlékeztetőül” szóval fölvezetett kiegészítésben közzé tenni a valóságos tényt is. Ehelyett maga is hamis állításokat vonultatott fel, kifejezetten a kormány politikáját támogatandó. Azokat az evidens kérdéseket, amelyeket hasonló esetben minden kapitalista országban azonnal és reflexből föltesznek a tényeket elkerülő politikusoknak, még véletlenül sem tette föl senki. Nem tudtuk meg, mit ért Szijjártó azon, hogy „nyugdíjtőzsde”, hogy miért csodálkozik a pénzpiac kockáztató természetén, hogy vajon általában is ellenzi, vagy csak ennél a befektetésnél támadja az értékpapírok adás-vételének gyakorlatát, hogy miért beszél úgy, mintha csak negatív eredménnyel járna, ha a tagok által befizetett összeget fialtatják a pénzpiacon, s hogy vajon valóban nem ismeri-e a PSZÁF erre vonatkozó, kifejezetten pozitív szaldójú kimutatásait.

Nem, ezeket a kérdéseket a közszolgálati Híradóban az újságírók-szerkesztők elkerülték. Inkább megvalósították a kormány utópiáját: bemutatták, milyen az, amikor valahol a tökéletes, hézagtalan kockázatelkerülési metódus uralkodik.

Hát az olyan, hogy a riporter nem kockáztatja meg a kérdést, a kormányszóvivő számára pedig az ég világon semmiféle kockázatot nem jelent, ha ugyanazokat a ferdítéseket akár minden nap ötvenszer megismétli. Így aztán minden mehet ugyanazon a nyomvonalon – esetünkben a pártosságén – körbe-körbe, az idők végezetéig.

Vagy amíg ki nem derül, hogy amit mindezzel kockáztattak, az sokkal több volt az ő kis pitiáner, pillanatnyi hatalmi érdekeiknél. A nyilvánosság volt az.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!