Meriamról és a halálbüntetésről, amely állítólag megérne egy misét



Egy áldott állapotban lévő, 27 éves szudáni fiatalasszonyt két hete egy szudáni saría-bíróság 100 korbácsütésre, majd kötél általi halálra ítélt. Meriam Yahia Ibrahim Ishag bűne az, hogy kopt keresztényként egy szintén keresztény dél-szudáni férfihoz ment feleségül, tőle gyermeket szült és a hatóság által alkalmazott lelki terror ellenére sem volt hajlandó „visszatérni" az iszlám hithez. A „visszatérni” ige idézőjelbe tétele indokolt, hiszen az asszony apja muszlim volt, azonban amikor Meriam 6 éves volt, elhagyta kopt keresztény feleségét és attól kezdve nem törődött velük. Az anyja – etióp származása folytán maga is kopt – születésétől fogva keresztény hitben nevelte a most elítélt Meriamot. Így nehezen lehet érvelni amellett, hogy Meriam, muzulmán apja révén, voltaképpen maga is muszlim vallású lett volna. A halálos ítéletet kihirdető khartúmi „bíró” 3 napi gondolkodási időt engedett az elítéltnek arra, hogy meggondolja magát, és „újra” muszlim legyen. Úgy rendelkezett, hogy ha a nő erre nem lenne hajlandó, akkor a gyermekét megszülheti, de utána végrehajtják rajta a száz korbácsütést – amit aligha fog túlélni, de ha mégis, akkor fölakasztják istentagadásért. A határidő letelt, Meriam nem tagadta meg kopt hitét, így a halálos ítélet jogerős és végrehajtandó.


A felvilágosult és szolidáris világ nem hagyja magára Meriamot, és nem engedi, hogy a saría „bíró" a hóhér kezére adja. Tiltakozik a világ: a Fehér Ház külön nyilatkozatot adott ki a fiatalasszony védelmében, ugyanígy tett a brit miniszterelnök, a francia elnök, az Amnesty International és még sok más, igen befolyásos személyiség, illetve nemzetközi szervezet. Százezrek – ügyvédek, bírók, egyszerű háziasszonyok és befolyásos közéleti személyiségek – hallatják a szavukat a legkülönbözőbb eszközök felhasználásával. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai például személyesen aláírt tiltakozó levelek sokaságával „bombázzák” Szudán legközelebbi, bécsi nagykövetségét és arra kérik a nagykövetet, vesse latba befolyását a szudáni kormánynál, és tegyen meg minden tőle telhetőt Meriam életének megmentése érdekében.


Az ügyben volt egy meglepetés is: a KDNP kezdeményezésére a miniszterelnök-helyettes állítólag levelet intézett a külügyminisztériumhoz, azt kérve, hogy vizsgálják meg, lehetséges lenne-e Meriam befogadása Magyarországra. Ez valóban nemes gesztus lenne kormány részéről, különösen akkor, ha a befogadás kiterjedne Meriam teljes családjára, ideértve a férjét is (aki nem mellesleg a dél-szudáni mellett amerikai állampolgár is). A magyar kormánynak – pontosabban a miniszterelnöknek – pár éve volt egy otromba húzása, amivel kiváltotta a civilizált világ és a honfitársaink rosszallását. Igen, a baltásra gondolok. Nos – az egyébként orvosi végzettségű – Meriam és családja befogadásával, azaz számukra a magyar állampolgárság haladéktalan megadásával és a család mielőbbi teljes integrációjának messzemenő támogatásával a kormány szépíthetne valamit siralmas emberi jogi politikáján. Bizonyíthatná például, hogy nem csupán focistáknak, kézilabda játékosoknak, vadevezős amazonoknak, magyarul már törve sem beszélő argentin buszsofőröknek és kínai frottírzokni-nagykereskedőknek lehet rakétasebességgel magyar állampolgárságot adni, ha az államérdek úgy kívánja, de olyan egyszerű, jóravaló embereknek is, akiknek csak a puszta élete van veszélyben. Most kihasználhatná az alkalmat a kormány, hogy egy nemes gesztussal elismerést vívjon ki magának. S valljuk be, a nemzetközi és hazai elismerésre – szülessék az bármilyen kis vagy közepes horderejű ügyben – a jelenlegi viszonyok közepette égető szüksége van. Minderre persze csak akkor lenne esély, ha a „Keleti Nyitás” jegyében nem kellene attól tartanunk, hogy Meriam befogadásával elriasztanánk a pénzzel tömött bőröndökkel a magyar határnál türelmetlenül toporgó szudáni nagybefektetőket.


A miniszterelnök – a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság friss ítélete kapcsán – a minap cinikusan megjegyezte, hogy szerinte egyébként a halálbüntetés is megérne egy misét. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a primitív megjegyzéssel a magyar ugaron élők közül meglehetős sokan egyetértenek, a miniszterelnök tehát megint megmondta a tutit, amit a felcsúti kocsma közönsége hallani szeret. A szudáni fiatalasszony, Meriam azonban másképp gondolja: szerinte a mise – azaz a hite – megéri akár a halálbüntetés vállalását is. Nos, ha Meriam – valamilyen csoda folytán – mégiscsak Magyarországra kerülne, az élete nem lenne többé veszélyben, de az kérdéses, hogy milyen gyorsan tudná megérteni a jelenkori magyarok jelentős részének életfilozófiáját. Azt, hogy az elvek fabatkát se érnek, hogy a boldoguláshoz nem elkötelezett hitre, hanem pávatáncra, azaz a végtelenségig vitt cinizmusra és opportunizmusra van szükség. Ha Meriam mindezt végiggondolhatná és tájékozottan dönthetne, még az sem kizárt, hogy nem is vágyna olyan nagyon éppen magyarrá lenni.





(Update 1: Meriam Yahia Ibrahim Ishag időközben a szudáni főváros melletti omdurmáni női börtönben életet adott gyermekének. A halálos ítéletet a gyermek 2 éves korának betöltése után hajtanák végre – ha a világ tiltakozása nem lenne eredményes.


Update 2: A Külügyminisztérium május 28-án kiadott egy közleményt, amelyben már nincs szó Meriam és családja magyarországi befogadásáról, csak arról, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten foglalkozik az asszony ügyével, demarsot (szóbeli jegyzéket) küldött Szudán bécsi nagykövetségének és interveniál az ítélet megsemmisítése érdekében az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságánál, illetve fölvetette a kérdést az EU nagyköveti tanácsának hétfői ülésén. Ez is valami, ha nem is az, amiről a pár nappal ezelőtti hírek szóltak.)




Szlávnits László, ügyvéd