Az egyetemalapító



Orbán nem siet harmadik kormányának összeállításával. Egyelőre csak a minisztériumok és a miniszterek neve köztudott. Az már biztos, hogy Balog Zoltán marad az Emberi Erőforrás Minisztérium élén. Nem csoda, a Hold utcai lelkész éppoly nagyszerűen intézte az egészségügy, a kultúra, a tudomány és az oktatás ügyeit, akárcsak annak idején apró gyülekezetének sorsát. Folytassa hát tovább mindnyájunk javára áldáshozó munkáját. Azt még nem tudjuk, hogy ki lesz a közoktatás és a felsőoktatás új felelőse, tudunk viszont valami ennél sokkal fontosabbat: a miniszterelnök új testnevelési egyetemet hoz létre, méghozzá olyan sebesen, hogy három hónap múlva, idén szeptemberben meg is lesz az évnyitó és kezdődik az oktatás.



2002-ben, a két választási forduló közt a Testnevelési Egyetem előtt – Népszabadság/Sopronyi Gyula

Nem hiszem, hogy a Semmelweis Egyetem vezetősége nagyon bánná, ha a volt Testnevelési Főiskola (TF) – ennek bázisán gründolják a hírek szerint az új felsőoktatási intézményt – kikerülne karai sorából. Ezzel ugyanis csak gondja volt: emlékezzünk csak Schmitt Pál doktorijára. A Semmelweis Egyetem rektori tanácsának kellett dönteni az államfő plágiumának ügyében, és nekik kellett elviselni azokat a támadásokat, amelyeket a döntés után a volt államfő hívei indítottak ellenük. Pedig a Semmelweis Egyetem csakugyan ártatlan volt az ügyben, az egyetemi doktori fokozat odaítéléséről még a TF önálló életében, jóval az egyesülés előtt született meg a döntés.


Azért van itt egy apró nehézség. Mégsem lehet egyetlen varázsütéssel egyetemet gründolni Európában a huszonegyedik században. A felsőoktatási törvény előírásai szerint akkreditáltatni kell a szakokat, szakirányokat, végül pedig az egész intézményt. Az akkreditációs szakbizottságok ellenőrzik az oktatói gárda színvonalát – van-e elegendő számú tudományos fokozattal és előélettel rendelkező jövendő tanár –, valamint az infrastruktúrát: épületeket, könyvtárakat, laboratóriumokat. Ennek a minőségbiztosítási munkának az elvégzésére hozták létre 1993-ban a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot, a MAB-ot. Ennek a grémiumnak jó volt a híre, az európai minőségügyi szervezet, az ENQA is felvette tagjai sorába.


A 2012-es felsőoktatási törvény a MAB összetételét felhígította: míg korábban csupán elismert tudós lehetett a tagja, az új törvény alapján helyet kaptak benne az egyházak, a hallgatói önkormányzatok, a doktoranduszok országos szövetsége, valamint az ipari és kereskedelmi kamarák küldöttei is. Megfosztották önálló költségvetésétől, az akkreditációs ügyekben a végső döntés jogát a miniszter kapta meg. Meg is lett ennek a következménye, az európai felsőoktatás minőségéért felelős szervezet, az ENQA megszüntette a MAB teljes jogú tagságát, mert nem felelt meg teljesen a tagsági követelményeknek.


A MAB-ot visszasorolták a „full member under review” kategóriába. Ha két éven belül külső értékelések segítségével nem bizonyítja be, hogy méltó a tagságra, akkor végérvényesen kikerül a körből. A leminősítő levél dátuma 2014. január 17. Ha két – most már csak másfél – éven belül nem tesznek eleget a követelményeknek, az azt jelenti, hogy a Magyarországon szerzett diplomák csak Záhonytól Hegyeshalomig lesznek érvényesek. Akkor pedig egyetlen amerikai vagy nyugat-európai diák sem fog jelentkezni sem a Semmelweis Egyetemre, sem a többi orvosképző intézményre, amely eddig is csak az ő befizetésükkel tudta fenntartani magát. Az elmúlt fél évben semmi jel nem mutatott arra, hogy az Emberi Erőforrás Minisztérium egyetlen lépést is tett volna a húsz évig európai szinten működő minőségbiztosítási rendszer helyrehozatalára.


De a magyar kormányfőt, s a bizalmát töretlenül élvező Balog Zoltánt a legkevésbé sem érdekli az ENQA és az európai érvényességű akkreditáció. Pillanatnyilag még a szakmailag végtelenül legyengített és korrupciós lehetőségeknek kitett jelenlegi MAB is csak az útjukban áll. Ezért kívánják a huszonhat milliárd forinttal alapítandó vadonatúj sportegyetemet „minden feltétel alóli mentesítéssel” létrehozni.


Minden bizonnyal meg is fogják tenni. A kétharmados többségnek nem voltak skrupulusai a Magyar Művészeti Akadémia és a gombamódra szaporodó „tudományos” intézetek alapításakor sem, miért állnának meg éppen az egyetemek kapujában.


A fideszes Magyarország jobban, sőt egyre jobban teljesít. Jövő tavasszal a Pancho Arénában már az új sportegyetem új rektora nyitja meg az új futballidényt.





Huszár Ágnes nyelvész