rss      tw      fb
Keres

Hazugságok és a tények egy feljelentés tükrében – a XIII. kerületi MSZP közleménye

OS 2010. március 17., szerda 21:19

Feljelentést tettek az V. és a XIII. kerületi ügyészségen a Fidesz XIII. kerületi önkormányzati képviselői öt 2009-ben végzett kerületi felújítás ügyében - adta hírül a kerületben terjesztett Helyi Téma legutóbbi száma.

Az "Öt tavalyi felújítás miatt nyomoz az ügyészség" című írásban Spaller Endre, a képviselő-testület Fidesz frakciójának vezetője, országgyűlési képviselőjelölt szerint azért tettek bejelentést, mert túl drágának találták a Csata sportcsarnok, a Csupa csoda tagóvoda, a Mese-tagóvoda, az Ady Endre Gimnázium, valamint a Berzsenyi Gimnázium felújítási munkálatait. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, ami egy hónap múlva zárul - közölte bevezetőjében a lap.

Igaztalan vádak

A mostani időpont és a módszer túlságosan árulkodó.

A FIDESZ-KDNP jelöltje nem áll jól Angyalföldön. Az összegyűjtött kopogtatócédulák száma szerint nem ő a legnépszerűbb jelölt.

A közelgő országgyűlési választások miatt történt, ami történt. Nehéz nem arra gondolni, hogy a választási küzdelemben kívánják felhasználni félrevezető, hamis állításaikat, hazug vádaskodásaikat.

A Fidesz XIII. kerületi vezetőinek, nem ez az első kísérlete, hogy az önkormányzatot, annak vezetőit a közvélemény előtt lejárassák. Kétségbeesett kísérleteik a választási kampányhoz közeledve erősödnek.

Tavaly nyáron tettek már egy feljelentést, mindeddig eredménytelenül. Hatból, semmi. Spaller "feljelentő" Endre képviselőjelölt kampánya állami szervek közpénzeit pazarolva próbál eredményes lenni. Ebben is sikertelen.

Különösen szomorúnak tartjuk, hogy politikai játszmájukban az ügyészség nevét felhasználva fogalmazzák meg hamis állításaikat. Kíváncsian várjuk az ügyészség vizsgálatát, a nyomozást és az azt követő reagálását a félrevezető feljelentés kapcsán.

Ütköztetett adatok

A Fidesz kerületi szervezete által már publikált állítások, a feltárni vélt hiányosságok olyan fokú tájékozatlanságot, hozzá nem értést tükröznek, amelyek felvetik képviselői alkalmatlanságuk kérdését.

Lássuk a vádakat és a tényeket:

Csata sportcsarnok

FIDESZ RÁGALOM: A sportcsarnokban 8 millió forintért építtetett az önkormányzat egy 10 m2-es mozgáskorlátozottak számára alkalmas WC helyiséget.

TÉNY: A Csata sportcsarnokban egy 32 m2-es vizesblokk került felújításra úgy, hogy az, mozgáskorlátozottak részére is használható legyen. A felújítás kiterjedt egy 52 m2-es helyiségre is, melynek a PVC burkolatát javították, továbbá építészeti átalakítások történtek és ezzel kapcsolatosan szakipari javítások.

Csupa-csoda-tagóvoda

FIDESZ RÁGALOM: Egy "gyermekmosdót" 16 MFt-ért újítottak fel.

TÉNY: Az 56 m2-es "gyermekmosdó" hat gyermek és egy felnőtt vizesblokkot jelent, a bennük elhelyezett mosdókkal, WC és zuhanyozókkal egyetemben. A vizesblokkok kialakítása során építészeti, gépészeti és elektromos berendezések is megújultak.

Mese-tagóvoda

FIDESZ RÁGALOM: A Mese-tagóvoda homlokzatát, lépcsőit és a teraszát 52 MFt értékben újították fel.

TÉNY: Az elvégzett munkák ellenértéke bruttó 37 249 672 Ft volt! Ebből az összegből az állításon felül még 589 m2 hőszigetelt homlokzati rendszer kiépítése, továbbá 211 m2 régi díszburkolat tisztítása, javítása, valamint 166 m2 új díszburkolat készítése is megvalósult. Jelentős költséget jelentett az épület és a terasz talajnedvesség elleni szigetelése. A homlokzat-felújítások mellett felújításra kerültek a terasz és lépcsőburkolatok 150 m2-es nagyságban. Megújultak a lakatos szerkezetek, közöttük a lépcső és terasz korlátok, az előtetők (6db), valamint bádogos szerkezetek. Ezeken túl az épület teljes homlokzati kiképzése graffiti elleni védelemmel lett ellátva. Aki nem tudja megkülönböztetni az 52-t a 37-től alkalmatlan közéleti szerepre.

Ady Endre és a Berzsenyi Dániel Gimnáziumok

FIDESZ RÁGALOM: Az Ady Endre Gimnázium északi homlokzatát, valamint a Berzsenyi Gimnázium Kárpát utcai homlokzatát, 36, illetve 44, összesen 80 millió Ft-ért újították fel.

TÉNY: Sem az Ady Endre Gimnázium épületén, sem a Berzsenyi Gimnázium épületén nem végeztek homlokzat-felújítási munkát, ezzel szemben kicserélésre kerültek a nyílászáró szerkezetek. Az említett nyílászáró szerkezetek cseréjére nyílt közbeszerzési eljárást írtak ki, melyre 7 ajánlat érkezett. A legkedvezőbb ajánlat alapján választották ki a kivitelezőt, aki határidőre és jó minőségben a munkát elvégezte.

Az intézményekben elvégzett felújítások megtekinthetők, eldönthető, hogy a rágalmaknak vagy a saját szemüknek hisznek.

A sajtótájékoztató meghívójában szereplő állítás miatt, mely szerint "Hűtlen kezelés Angyalföldön", ismereteim szerint az Önkormányzat rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tesz.

Az MSZP XIII. kerületi Szervezete nevében
Hiszékeny Dezső
elnökségi tag