A szolidaritás hiánya
- Részletek
- Napi apró
- 2014. június 04. szerda, 07:04
- Huszár Ágnes
A kétharmados többség kormányzásának legkirívóbb jegye a szolidaritás tökéletes hiánya. Az utóbbi négy évben tovább nyílt az olló a magyar társadalom felső és alsó rétegei között. Nemcsak a jövedelmek közötti óriási különbségre utalok. A kormányzat köreinek luxuséletmódja – Rogán szaporodó és növekvő ingatlanai, Lázár milliós hotelszámlái és fényűző vadászatai – állnak szemben a gyorsan terjedő megalázó, emberhez méltatlan nincstelenséggel.
A kormányzati intézkedések természetszerűen az életkoruk vagy helyzetük miatt legsérülékenyebbeket, a fiatalokat és az öregeket, a szegénységük és a kultúrától való távolságuk miatt leginkább elesetteket érintik a legbrutálisabban. A közoktatás KLIK-es lebutítása egyre csökkenti a szociálisan leszakadt családok gyermekei számára a társadalmi felemelkedés lehetőségét. A késői Kádár-kor lehetőséget teremtett a fizikai dolgozók értelmes és szorgalmas gyerekeinek a legmagasabb iskolai végzettség megszerzésére – ezt legszemléletesebben a mai főméltóságok életrajza bizonyítja. A mai iskolarendszer sokkal kevesebbet, szinte semmit sem segít azoknak, akik otthonról kevés kulturális tőkét hoznak magukkal. Csak egy példa: a hittan és/vagy erkölcstan és a mindennapi testnevelés bevezetése kedvéért csökkentették a matematika, az informatika és idegen nyelv óraszámát. Éppen azokét a tantárgyakét, amelyek a felsőoktatásba való belépéshez és az igényes munkahely megszerzéséhez legfontosabb tudásanyagot közvetítik. Akinek a szülei megtehetik, fizetett pótórákon adják meg gyermekeiknek azt a tudást, amelyet az álságosan „köznevelés”-nek keresztelt ingyenes iskolarendszer megtagad tőlük. Az iskolaköteles kor leszállítása tizenhat éves korra, valamint a szakiskolákban a közismereti tárgyakra szánt órakeretek brutális csökkentése ugyancsak a társadalmi mobilitás lehetőségeit szűkíti. Szegény és képzetlen szülők gyermeke ma csak hihetetlen szerencsével és erőfeszítéssel képes felmászni az oktatási rendszer létráján, hogy igényes és jól fizetett munkát végezve bejuthasson a középosztályba.
A felsőoktatás zömének fizetőssé tétele megint a hátrányos helyzetűeket sújtja. A forráskivonás pedig nemcsak a fejlesztési lehetőségeket teszi illuzórikussá, hanem a napi működést is szinte megoldhatatlanul nehézzé. Az állami felsőoktatási intézmények az utolsó tartalékaikat élik fel, a kormány által kivételezett helyzetbe hozott egyházi fenntartásúak számára azonban mindig jut extra támogatás. Az állami egyetemek úgy tudják fenntartani az MA és a doktori képzéseik színvonalát, hogy más intézményekben dolgozó és nyugdíjas kollégákkal úgynevezett „önkéntességi” szerződést íratnak alá. Ebben az illető vállalja, hogy minden anyagi juttatás nélkül, magyarul ingyen tart órákat, konzultál a hallgatókkal, szóval végzi azt a munkát, amelyre a megmaradt főállású dolgozóknak hiányzik az idejük vagy a speciális tudásuk. Orbán ebben a helyzetben adományoz bőkezűen huszonhat milliárdot mindannyiunk közös pénzéből legújabb játékszere, a szeptemberre felállítandó sportegyetem céljaira.
A közoktatásba bevezetett felekezeti hittankönyvek hosszan írnak a felebaráti szeretetről. A tízparancsolat második kőtáblája tartalmazza a többi ember ellen elkövethető bűnök (lopás, hamistanúzás, ölés) súlyos tilalmait. Az Újszövetség ezt terjeszti ki a mindenkire vonatkozó szeretet – szeresd felebarátodat, mint magadat – megvalósíthatatlan parancsával. A szolidaritás ennek szekularizált változata, ez csak (?) a rászorultak iránti együttérzést és segítségadást kívánja meg tőlünk. Ami az elmúlt négy évben kormányzati intézkedések következtében a közoktatásban és a felsőoktatásban történt, az a szolidaritás teljes hiányát mutatja. Ebbe beletartozik az alkotó értelmiség sorozatos megalázása, a fiatalok jövőjének az ellehetetlenítése is. A kormány, amely a „keresztény értékek”-ért való küzdelmet írja a zászlajára, tartuffe-i gúnnyal tapossa sárba az együttérzés és segítségnyújtás minden megnyilvánulását.
A szolidaritás elve az alapja a tizenkilencedik században kialakult beteg- és nyugdíjbiztosításoknak is. Ezek lényege, hogy mindenki rendszeresen hozzájárul egy közös kasszához, amelyből aztán a betegségük vagy hajlott koruk miatt munkaképtelenek részesülnek. Az elv: adj, hogy ha rászorulsz, magad is kaphass – a társadalmi szolidaritás kvintesszenciája.
A szolidaritás elve működik a nemzetközösségekben, így az Európai Unióban is. Ennek alapján kaptunk mi is a közös kasszából útépítésre, felújításra, fejlesztésre. Ingyen kaptuk a támogatást attól az Uniótól, amelyet a Fidesz-KDNP-s vezetés ellenséges bürokraták, imperialista agresszorok gyülevész hadának láttat a maga médiájában.
A mai magyarországi politikai vezetés hálátlan és követelőző, ha ő maga egy szolidáris aktus kedvezményezettje. Viszont mélyen lenézi azokat, akikkel szemben – nemcsak keresztényi, hanem emberiességi alapon – köteles lenne gyakorolni a szolidaritást. „Akinek nincs, az annyit is ér” – ahogy a Fidesz prominense gyilkos cinizmussal megfogalmazta.
