Magyar-iráni barátság?

   Az amerikai magyarok és a Budapest–Teherán-tengely


Élesen bírálta az amerikai és az izraeli közel-keleti politikát Ali Ahani iráni külügyminiszter-helyettes a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában. Ali kijelentette, hogy Iránnak joga van a „békés célú atomenergiához”, amivel csak az a baj, hogy az irániak kiterjesztették a békés célú felhasználás fogalmát. Szerintük belefér abba egy atombomba kifejlesztése is, meg az is, hogy az amerikaiak vagy az izraeliek ellen használják fel. Az irániak mesterei a kettősbeszédnek. Külföldön békés felhasználásról nyilatkoznak, de otthon a hitetlenek, a jenkik és a cionisták kiirtásáról szónokolnak, miközben a nemzetközi atomellenőröket kiebrudalták Iránból.

Engem meglepett az is, hogy az Orbán-kormány egyik első lépése az volt, hogy megalakította a magyar-iráni baráti csoportot az Országgyűlésben. Az iráni hírügynökség azt jelentette, hogy Ali Ahani találkozott Martonyi János külügyminiszterrel is, aki a soros EU-elnökség idején Magyarország támogatásáról biztosította őt.

Jó lenne ha Martonyi külügyminiszter úr a nemzetközi média előtt mondaná el, hogy az Orbán-kormány pontosan miben szándékozik támogatni a brutálisan elnyomó iráni rezsimet, amelyik jelenleg amerikai, NATO- és EU-embargó alatt áll. Egy dologban biztos vagyok, az amerikai magyarok, függetlenül politikai beállítottságuktól, markánsan el fognak határolódni egy Iránnal barátkozó Orbán-kormánytól.

(Lázár György)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!