rss      tw      fb
Keres

MSZP: a Fidesz nem először próbálja lejáratni a XIII. kerületi önkormányzatot

MTI 2010. március 18., csütörtök 7:10

A Fidesz nem először próbálja a közvélemény előtt lejáratni a XIII. kerület önkormányzatának vezetőit, de most az ügyészség nevét felhasználva fogalmaznak meg hamis állításaikat - közölte a XIII. kerületi MSZP nevében Hiszékeny Dezső elnökségi tag az MTI-vel.

A baloldali politikus ezt arra reagálva közölte, hogy Spaller Endre, a kerületi Fidesz-frakció vezetője az MTI-nek szerdán azt mondta, több kerületi felújítási ügyben is nyomozást rendelt el az ügyészség a Fidesz feljelentése alapján.

Hiszékeny Dezső az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: nem kaptak még hivatalos úton tájékoztatást arról, hogy az ügyészség megindította volna a nyomozást, de ha ez megtörténik, akkor mindenben segíteni fogják a hatóságokat.

Közlése szerint a közelgő országgyűlési választások miatt történtek a feljelentések, hiszen az összegyűjtött ajánlószelvények száma szerint - mint kiemelte - "nem a fideszes jelölt a legnépszerűbb".

Közleményében kitért arra is, hogy 2009 nyarán tettek már egy feljelentést, de akkor lezárták a nyomozást. Hozzátette: a publikált állítások, a feltárni vélt hiányosságok olyan fokú tájékozatlanságot, hozzá nem értést tükröznek, amelyek felvetik a képviselői alkalmatlanság kérdését.

Hiszékeny Dezső még szerdán közleményben reagált a helyi Fidesz-KDNP-frakció sajtótájékoztatóján elhangzott állításokra, és sorra vette az ellenzéki párt képviselői által említett öt, vitatott beruházást. A Csata Sportcsarnokban az MSZP szerint nem 10 négyzetméteres WC-t újítottak fel 8 millió forintból, hanem többek között egy 32 négyzetméteres vizesblokkot újítottak fel úgy, hogy azt a mozgáskorlátozottak is használhassák.

Az egyik óvodában a Fidesz szerint egy gyermekmosdót 16 millióért újították fel, az MSZP szerint azonban nem egy, hanem hat gyermekeknek szánt, továbbá egy felnőtteknek szánt vizesblokkot építettek.

Kitértek a Fidesz állítása szerint 52 milliós óvodai homlokzatfelújításra is: ezzel kapcsolatban közölték, az ellenérték 37 millió forint volt, és nem csak a homlokzatot, hanem a díszburkolatot, a terasz- és lépcsőburkolatokat, valamint a korlátokat is modernizálták.

Korábban: Hazugságok és a tények egy feljelentés tükrében – a XIII. kerületi MSZP közleménye