Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 17.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. november 19. péntek, 00:18
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A Heti Válasz című jobboldali hetilap holnap megjelenő számában azt állítja, hogy leleplezte a német sajtó Magyarország-felelősét, vagyis Paul Lendvait, aki a lap szerint önkéntes informátorként segítette a Kádár-diktatúrát. Nem tudom ugyan, mit takar pontosan a minősítés hogy önkéntes informátor, de akkor megkérdezem. Segítette Ön a Kádár-diktatúrát?
Paul Lendvai: - Kérem szépen, már önmaga az, hogy én a német sajtó felelőse vagyok, úgy hangzik, mint egy belügyi irat, nevetséges. Engem negyven éven keresztül vagy még tovább ez a diktatúra, millió papíron le van írva, állandóan figyelt, a családomat is, és feketelistán voltam. Négyszáz oldalt kaptam a történeti hivataltól részletekben. Legutoljára 2006 végén. És 2006. január 13-án – ezért valószínű többen haragudhattak is – az ÉS-ben megjelent 395 oldal, amiben eredeti dokumentumok vannak, emiatt többen azok közül, akik rám jelentettek később, bocsánatot is kértek. Le van írva, külön dokumentum igazolja, hogy még a nyolcvanas évek közepén is ellenséges elemként írt le engem a belügy, egy jelentésben a Stázinak, a legveszélyesebb felforgató elemnek tartottak. Az, hogy én Magyarországra jöhettem ötévi feketelista után, annak volt a következménye, hogy én írtam az osztrák kancellár életrajzát. Azelőtt is, mint külügyminiszterrel, szoros kapcsolatban voltam vele és az nyilvánvalóan az iratokból is látható, segített nekem, hogy levegyenek a feketelistáról.
- Tehát hogy Magyarországon levegyék Önt a tiltó listákról, és ezzel segítette, hogy legalább valamiféle kapcsolatot tarthasson Magyarországgal.
- A hetvenes években kezdtem külföldre járni, először mint a Financial Times, a nagy angol lap tudósítója és osztrák lapok tudósítója is, és 1981-ben feladtam ezeket az állásokat, elmentem az ORF-hez és a kelet-európai szerkesztőség főszerkesztője lettem, majd öt év múlva a nemzetközi adások intendása 1997-ig. Ebben a minőségemben is foglalkoztam természetesen Kelet-Európával és Magyarországgal is. És itt minden egyes adás, minden egyes dokumentáció, minden egyes interjú egy politikai operáció része volt olyan értelemben, hogy a munkatársaim jöttek Magyarországra. Magyarországról is jöttek később a magyar munkatársak Ausztriába, ez attól függött, hogy ki volt akkor a vezetője éppen a magyar televíziónak. Ott is voltak különböző csoportok és támadások. És természetesen ez azt is jelentette, hogy nekem kapcsolatom volt ugyanúgy a magyar, mint a horvát vagy a jugoszláv és más országok sajtóirodáival, illetőleg követségeivel. És soha életemben semmiféle bizalmas információt magyar szerveknek nem szolgáltattam ki. Itt csak arról van szó, hogy már a hatvanas években, ezt az Élet és Irodalomban annak idején részletesen el lehetett olvasni, a németül megjelent könyvemben is, a legkülönbözőbb emberek jelentettek a Bécsben vagy nyugaton élő újságírókról, különösen akkor, ha azok magyarok voltak. És megpróbáltak önmaguk karriert csinálni azzal, hogy azt mondták, ezekkel az újságírókkal jó kapcsolatuk van, vagy ezt vagy azt az információt kapták tőlük. Nekem fogalmam sem volt addig, hogy mit írtak rólam annak idején.
- Tehát nem Ön jelentett vagy írt, pláne nem a magyar nagykövetségnek vagy magyar szerveknek, hanem mondjuk magyar diplomatákkal találkozott, és azok tovább jelentették, hogy szerintük mit mondott Lendvai Pál.
- Volt, aki ezt csinálta, mondjuk úgy. Ez természetes volt, a Kádár-rendszer nem egy monarchisztikus rendszer volt. Volt, aki megpróbált kapcsolatot teremteni vagy segíteni, például a Bíró Gert, aki már elhunyt, őt ezért megbüntették a hatvanas években, és volt, aki gyűlölte valamilyen okból a külföldi tudósítókat. És volt, aki magának jó nevet vagy jó papírt akart szerezni és mindenfélét elmondott arról, hogy miket mondtam én neki, és azt jelentette. De hogy mit jelentett kinek, arról nekem fogalmam sincs. Találkoztam persze még Aczél Györggyel is, de ennek ellenére a belső papírokban engem mindvégig ellenségnek tekintettek. Tulajdonképpen mindaz, ami most megjelenik, nevetséges. Huszonöt vagy harmincöt év után kitalálnak dolgokat, ami tulajdonképpen az újságíráshoz tartozott.
- Az volt az Ön célja, hogy Magyarországon és a kelet-európai országokban fellazítsák a szigorú diktatórikus rendszert, ugye?
- Természetesen. És ezt meg is mutattuk. Például megmutattuk azt, hogy utazhatnak az emberek. Természetesen engem akkor is sokan bíráltak, főképpen az emigrációban, akik ezt nem értették meg, hogy azzal, hogy megmutatjuk, hogy mi változik és mi nem…
-… A Heti Válasz most ugye azt a látszatot próbálja kelteni, mintha Ön informálta volna a magyar hatóságokat különböző magyar eseményekről vagy magyar személyiségekről.
- Nevetséges, hogy egy világeseményről, amit terveztek, tőlem kapta volna meg a magyar kormány az eredeti információt. Itt csak arról van szó, hogy az ember beszélgetett és megpróbált írni Magyarországról. Volt hat vagy nyolc munkatársunk a rádióban és televízióban.
- Tehát hogy hozzá lehessen férni az információkhoz, el lehessen jutni az emberekhez, Magyarországra be lehessen jönni, természetesen Ön kapcsolatot tartott akár magyar diplomatákkal is, néha magyar politikusokkal is. Hogy Önről mit jelentettek mások, itt erről van szó és nem arról, hogy Ön jelentett volna bárkinek.
- Ezt én megtudtam 2005 karácsonya körül, amikor megkaptam, ez mind megvan a Gyarmati úrnál, a Történeti Hivatal igazgatójánál. Tőlük kaptam meg, és az volt az egészben a csoda dolog, hogy ők azt mondták, olyan jelentéseket olvastak, hogy szinte már én gyanús lettem. És aztán kiderült, hogy mindezt kitalálta valaki, aki előreléptetést akart, az MTI akkori tudósítója. És akik bedolgoztak a magyar belügynek. De ezt én harmincöt év után vagy negyven év után tudtam meg.
- Akkor az a kérdésem, hogy vajon mi indokolhatja azt, hogy Ön ellen most ez a támadás indult és az elmúlt hónapokban is egyre sűrűbben és egyre durvábban támadták Önt a jobboldali sajtóban?
- Nagyon szomorú jel ez nekem, aki ezt az országot, a hazáját szereti. Itt nekem semmiféle érdekem nincsen. Én mindig abból indulok ki, amit a nagy svájci író, Dürrenmatt mondott, én ezt gyakran idézem: a mi feladatunk nem az, hogy pozitívak legyünk, hanem, hogy becsületesek legyünk. És megírtam azt, ami aggasztott. Én írtam egy nagy könyvet, az megjelent vagy tíz nyelven, senki sem talált benne semmi kivetnivalót. És most megírtam az utóbbi húsz évet, amiben könyörtelenül kritizáltam a szocialistákat is és a polgári pártokat is, és megírtam, hogy milyen veszélyeket látok ebben a roppant tehetséges vezérpolitikusban, Orbán Viktorban. De én nem a magyar történelmet akarom átírni, hanem csak írok Magyarországról ugyanúgy, mint amikor megtámadnak, mint ahogy arról, hogy a szerbek mit csináltak Szrebrenicában. Persze, hogy nem kellemes, ha ezt megírják. És ehhez jön az, hogy talán ötven évi munka után a német, az angol, a magyar és az osztrák nyelvterületen van egy bizonyos hatása annak, amit én írok. Erre engem senki nem kért meg. Én azért írtam meg a könyvemet, ami remélem, kora tavasszal megjelenik magyarul, mert meg akartam mutatni, hogy mi minden történt. Itt folyton kérdeztek engem, hogy mi van Magyarországon, mi történik Magyarországon. És erre engem támadnak, a legkülönbözőbb dolgokat találják ki, és írnak rólam, régi vagy új okokkal. Ezen én csak nevetek, de ez sajnos nem egy jó dolog, ha megpróbálják a tükröt széttörni, amikor valamit mutat a csúnya dolgokról is.
