Ez így nem megy
- Részletek
- Napi apró
- 2014. június 22. vasárnap, 07:14
- Andor Mihály
Kunhalmi Ágnest, a „megújuló” MSZP új üdvöskéjét tíz évvel ezelőtt jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért. Annyit tett, hogy lejárt diákigazolványába „szerzett” egy érvényesítő matricát, amire már nem volt jogosult.
Pitiáner kis ügy, ráadásul lebukott és megbűnhődött. Nem is kellene vele foglalkozni, ha nem ment volna politikusnak. Az azonban, hogy ügyeskedése idején már politika-közeli volt, mert a miniszterelnökségen dolgozott, egészen más dimenziót ad az ügynek. Nem egy kamaszos diákcsínyről van szó, hanem egy felnőtt, dolgozó nő gondolkodásmódjáról. Nem tudom, hogy eleve megvolt-e benne a hajlam a hatalommal való visszaélésre (kis hatalom, kis visszaélés), vagy csak a politikusi környezetben természetesnek tűnő viselkedésmód ragadt rá (én megtehetem, úgysem lesz következménye!), vagy mindkettő. Az a tény, hogy ezek után megmaradt a politikusi pálya mellett, sőt ütemesen menetelt előre, azt sugallja, hogy mindkettő. Ellenkező esetben levonta volna azt a következtetést, hogy ez a kis trükközés, ami egy közember esetében a büntetéssel elintéződött, a politikai pályafutást örök időkre lehetetlenné teszi. Ettől persze még lehet pártember vagy képviselő, élhet a politikából, csak hiteles politikus nem lesz soha. Nem lehet megbízni abban a politikusban, akiben ilyen késztetések vannak, és aki nem tud ellenállni a „kínálkozó alkalomnak”. Ez azonban legyen Kunhalmi Ágnes és pártja problémája!
Nekem, mint tájékoztatást és orientációt váró állampolgárnak, az a problémám, és az tölt el keserűséggel, ahogyan például a Népszava az ügyet kezelte. Sebes György úgy próbálta megvédeni Kunhalmi Ágnest, hogy miközben elismerte a botlást, visszakézből rögtön behúzott egyet a Fidesznek. Ők csak ne beszéljenek, sokkal nagyobb disznóságok terhelik a lelküket, mint egy vacak kis diákigazolvány. Ebben persze igaza van, de talán nem ebből az alkalomból kellett volna ezzel előhozakodni. Pont úgy járt el, ahogy a Fidesz szokott. Ez így nem megy. Így csak tovább dagonyázunk a sárban.