Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 18.
- Részletek
- 2010. november 20. szombat, 04:40
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A Heti Válasz című hetilapban megjelent ma egy nagy összeállítás arról, hogy Paul Lendvai – a Bécsben élő híres magyar publicista újságíró, író – a nyolcvanas években „nem vonakodó csatlós volt” – ez a cikk címe –, vagyis a cikk megállapítása szerint önkéntes informátorként jelentett a hajdani budapesti Külügyminisztériumnak. Ez a hír már tegnap is kapott némi visszhangot – többek között itt, a Klubrádióban, de másutt is.
Nagy János: - Igen, azt hallgattam tegnap éjfél után.
- Közölnek egy olyan dokumentumot is, amelyet Ön írt alá, Ön jelentette a Külügyminisztériumnak, hogy találkozott és beszélgetett Lendvai Pállal egy budapesti ellenzéki rendezvény kapcsán. Ezt hogy kell értelmezni? Önkéntes informátor volt Lendvai, vagy valamilyen módon – a jelentésnek már Magyarországon külön felhangjai vannak – jelentett Önökön keresztül a magyar pártvezetésnek, netán együttműködött a magyar pártvezetéssel, akár magyar ellenzékiekkel szemben, akár másokkal szemben?
- Akkor most tulajdonképpen mi is a kérdés? Hogy miért találkoztam vele, vagy hogy mit mondott?
- Nem. Azt, hogy mit mondott Ön leírta a jelentésében.
- Persze. Az ott van. Nekem egyébként már fogalmam sincs, hogy mi van benne, nyilván amit leírtam vagy aláírtam, az úgy volt.
- Igen. Arról volt szó, hogy volt ’85-ben egy nemzetközi, hivatalos Budapesti Kulturális Fórum és azzal párhuzamosan volt egy ellenzéki rendezvény is. Lendvai beszélt Önnek a terveiről, hogy az osztrák televízió elmegy-e vagy sem. Ön pedig beszámolt erről. A kérdésem az, amit a Heti Válasz cikke is sugall, hogy ez a beszélgetés úgy zajlott-e le, hogy Lendvai Önt vagy a magyar diplomatákat egyszer vagy többször megkereste, és informálta Önt vagy őket, hogy mit akar ő, mit akar Ausztria.
- Igen, világos. A tegnap esti adásban már hallottam, hogy Lendvai az osztrák rádió külföldi adásának is főnöke vagy vezetője, vagy fontos munkatársa volt még ebben az időben. Erre a találkozóra nem emlékszem, de természetesen többször is találkoztam Lendvai Pállal. Munkamegbeszélés nem is egyszer volt, fogadáson találkoztunk, eljött hozzánk fogadásra, ha meghívtuk. Nem tudom már, hogy hányszor, de ahogy visszaemlékszem többször is előfordult. Hiszen ’85-től kezdve már én voltam ott a nagykövet.
- És egy nagykövetnek kötelessége ilyenkor, hogy a főnökeit tájékoztassa arról, mit mond egy tekintélyesnek számító, befolyásos újságíró.
- Természetesen. Lendvai Pál azért már akkor is egy név volt.
- Igen, az ORF főszerkesztője volt akkor.
- Így van. Egész természetes, hogy munkamegbeszélések is voltak közte és magyar újságírók, itthoni kollégák között nem is egyszer.
- A magyar diplomáciához még a Kádár rendszerben is hozzátartozott az, hogy nemcsak barátokkal, hanem néha talán ellenségekkel, néha korrekt partnerekkel is tárgyaltak, és erről mindig beszámoltak a főnökeiknek.
- Így van, ebben nagyon igaza van. Ellenséget én nem kevernék bele ebbe a dologba, de az, hogy más nézetet valló kollégákkal beszélgettünk, az természetes. Egyébként beszorultunk volna egy sarokba, és jól néztünk volna ki! Igen, én
Lendvai Pállal többször beszéltem, nagyon kedves baráti beszélgetéseket folytattunk. Viszont nem olvastam azt a cikket, ha abban valami olyasmi van, hogy ez valami hírszerzői tevékenység volt, akkor az egy hazugság.
- Azt talán nem kockáztatják meg, hogy hírszerzői tevékenység, hanem például valamiféle „jó pontok” szerzésének a vágya.
- Ugyan! Egyrészt nem volt szükségem jó pontokat szerezni, másrészt pedig nem a Lendvai Pállal folytatott egyetlen beszélgetés az, amiről jelentettem Budapestnek.
- Nem az, hogy Ön szerzett, vagy akart volna jó pontokat szerezni, hanem Lendvai akarta ezt Magyarországnál, Kádár Jánosnál és így tovább.
- Értem, félreértettem, azt hittem, hogy én akartam volna. Én ezt így nem tudom, ezt ő tudja. Tegnap este – nem tudom pontosan, mikor zajlott a beszélgetés, amit én ma hajnalban hallgattam – ezt Ő nagyon tagadta. Nagyon felháborodottan tagadott minden ilyenfajta feltételezést. Igen, mert a munkamegbeszélést összekeverni más dolgokkal, azért az nem szép dolog.
- Ennek a cikknek az a sejtetése, mintha a magyar hatóságok, a magyar szervek, a magyar diplomácia felhasználták volna az önként jelentkező Lendvai Pált, aki azóta is úgy tünteti fel magát, mint aki a demokrácia védelmezője, aki a Kádár-rendszerrel végig szemben állt. És most kiderült, hogy szóba állt Önnel, és tájékoztatta is Önt bizonyos dolgokról, vagy legalábbis beszélgetett Önnel.
- Igen, gondolom a szembenállás és a szóbaállás azért itt-ott összeegyeztethető. Egymással szembenálló emberek is szoktak szóba állni egymással. De itt most nem erről van szó. Én nem tudom és nem kívánom Lendvait minősíteni, hogy ez volt, az volt, amaz volt. Azt tudom, hogy amikor nem kapott Magyarországra beutazási engedélyt, egy idő után, amikor annak vége lett, akkor ő eljött Magyarországra, senki sem bántotta, és ő sem panaszkodott nekem soha, hogy olyan dolognak vagy bánásmódnak lett volna kitéve, ami kifogásolható lett volna.
- Nyilvánvalóan az lehetett, vagy az volt Lendvainak is – és talán más nyugati újságíróknak is – az érdeke, hogy bejuthassanak Magyarországra, ott tudjanak interjúkat, beszélgetéseket készíteni, néha akár eljutni a vezetés ilyen-olyan embereihez, talán másokhoz is. És ehhez kapcsolatok kellettek.
- Teljesen igaza van. Azért egy nagykövet tud segíteni abban, hogy ilyesmi legyen, vagy tudja akadályozni a maga módján. Én természetesen nem akadályoztam soha, hogy osztrák vagy külföldi újságírók Magyarországon megfelelő partnerekhez jussanak. Ez Lendvaira is igaz. Ha ő olyan kéréssel jött, hogy szeretné ezt és ezt,
nem tudnánk-e segíteni – nem emlékszem már pontosan, hogy hol – az MTI-ben valami partnert találni, akkor jelentettük haza, hogy itt van Lendvai Pál, aki szeretne egy interjút csinálni valakivel. Vagy teljesítette Budapest, vagy nem.
- Arra is lehet-e következtetni, hogy Lendvai annak idején – természetesen a saját újságírói, műsorszerkesztői érdekeinek hatékony képviseletén kívül – talán az osztrák kormánnyal fenntartott jó személyes kapcsolataiból következően is azt akarta elérni, hogy Ausztriának, az osztrák kultúrának, újságírásnak, politikának is nagyobb, vagy gyakoribb bejárása lehessen Budapestre? Itt éppen az Ön jelentése utal Lendvainak egy olyan kijelentésére, hogy Sinowatz kancellárral miről beszélt, mit konzultált vele. Nem lehetséges, hogy Lendvai azért is keresett jó kapcsolatokat Önökkel és Magyarországgal, mert az osztrák kormánynak is voltak tervei? Lendvai nekem tegnap úgy fogalmazott, hogy a fellazításban voltak érdekek.
- Ez megint olyan dolog, amire Lendvai lenne illetékes válaszolni. Meggyőződésem, hogy magának teljesen igaza van. Egy vezető osztrák újságíró arra törekszik – különösen olyan beosztásban, mint ő –, hogy Magyarországgal minél szélesebb kapcsolatokat tudjon létesíteni. Az, hogy Magyarországon mennyi volt már a közeledés, barátkozás és mennyi volt még a régi szembenállásból, azt most hagyjuk. Ezt most nagyon nehéz megfogalmazni, mert akkor minden, ami abban az időben történt, a fellazítást szolgálta? Mondjuk Kreisky magyarországi útja?
- Nem. Természetesen ez egy sokkal bonyolultabb dolog ennél
- Így van, sokkal bonyolultabb.
- Azt mondjuk meg lehet fogalmazni, hogy Ausztria különösen tudta – és a németek is – , hogy Magyarország ebben a kelet-európai táborban a „legvidámabb”, és bizonyos értelemben a „legszabadabb barakk”, és megpróbálták ezeket a viszonylagos szabadságokat, lehetőségeket a maguk javára is kihasználni. Körülbelül erről lehetett szó?
- Biztosan így van, ezt nem vonom kétségbe. De megint hangsúlyozni szeretném a normális államközi kapcsolatokat, ami Ausztriának mindenképpen érdeke volt, hogy a régi nagyon feszült viszony oldódjék és normális, jószomszédi kapcsolat jöjjön létre. Ezt sokszor hangsúlyozták, érdekükben állt. Tegnap talán szó volt arról, ha jól emlékszem, hogy Lendvai Pál először Kreisky küldöttségének tagjaként jöhetett Magyarországra.
- Tehát az volt az az alkalom, amikor először beengedték.
- Pontosan. Az, hogy jó viszonya volt az osztrák kormánnyal, mutatja, hogy Kreisky köreihez tartozott. Nagyon közel állt Kreiskyhez. Ezt nem is tagadja, sőt erre nagyon büszke. Először az úgynevezett tiltólistás időszak után, ha jól emlékszem – mert azért ez nem külügyminisztériumi hatáskör volt, sőt egyáltalán nem –, akkor az volt az első alkalom, hogy beengedték. Ugye ő is ezt mondta?
- Igen, hogyne. A Heti Válasz végül is azt a konklúziót vonja le, hogy Lendvai a nyolcvanas években – interjúi magyarországi forgatási lehetőségeinek érdekében – szolgálatkészen kollaborált a magyar rendszerrel. Ez a kollaboráció nagyon rosszul hangzik..
- Nehezen tudnám minősíteni. Ha ez az, amit a Heti Válasz gondol, akkor ez abszolút nem igaz. Az, hogy aztán neki milyen egyéb meggondolásai voltak, én nem tudom. Én annyit tudok, hogy szeretett volna minél jobb riportokhoz, riportalanyokhoz jutni Magyarországon.