Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 18.

• Nyomtatás

Részletek

2010. november 20. szombat, 04:40

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. november 18-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy sikerült ismét hatalmas botrányt kavarni Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház és a magyar-román viszony körül. A nemzeti igazgatója ugyanis bérbe adta volna a színházat a budapesti román kulturális intézetnek a román nemzeti ünnep alkalmából. Ám ez a Jobbik szerint kimerítette a hazaárulás fogalmát. A Fidesz szerint érzéketlenség, a KDNP szerint pedig elegendő ok arra, hogy Alföldit menesszék tisztségéből. A főigazgató mindenesetre visszavonta döntését. Színház a egész világ? Politikai színház?

Másik témánk, hogy Orbán Viktor párizsi előadásában elismerte, a Fidesz nem saját programjának vonzereje, hanem az általános elkeseredés miatt nyert kétharmaddal a választásokon. Jó ha tudjuk?

Mi a véleményük tovább arról, hogy Gyurcsány Ferenc szerint Orbán börtönbe akarja őt dugni, de áll elébe hogy egymás szemébe nézzenek a bíróságon. És ha Orbán nem lesz ott?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság elnöke Paczolai Péter szerint az Alkotmánybíróság működése még rendkívüli állapot idején sem korlátozható. És egy új alkotmánnyal?

Végül beszéljük meg, hogy mégiscsak visszaléptek a nem engedélyezett útdemonstrációtól a devecseri iszapkárosultak, akik most azt követelik, hogy Orbán Viktor egy héten belül látogasson el hozzájuk. Közben azért a hatóságok lezárták a 8-as főút egy részét. Micsoda véletlen?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Miért léptek vissza azon kívül, hogy a rendőrség nem engedélyezte ezt a megmozdulást?

Csenki Géza: - A rendőrség engedélyezte, már megvolt az újabb engedély.

- Tényleg megvolt? A Veszprém megyei?

- Igen. Ugyan visszavonta a Veszprém megyei rendőrfőkapitány az engedélyt, viszont átadta Ajka hatáskörébe, és az újat megkaptuk.

- Először ugye Ajkától megkapták, aztán Veszprém megye nem engedélyezte.

- Így van.

- Aztán visszaadták Ajkának. Hol demonstráltak volna?

- Mivel most le van zárva a 8-as főút a bakonygyepesi szakasznál, a MOL-kút után a 82-es kilométerszelvényénél.

- Ezek szerint azon a részen, ahol Önök eredetileg félpályás útlezárást akartak, azon teljes útlezárás van most?

- Így van, ott azért nem lehetett volna demonstrálni.

- Ezt miért vezették be Ön szerint?

- Ott hordják most a vörös iszapot Somlóvásárhelyről a tározóba.

- Miért nem azon az úton, ahol eddig hordták?

- Ezt nem tudom, ezt a katasztrófavédelmisek tudnák megmondani.

- Mivel Somlóvásárhelyről Devecserre el lehet jutni, ezért, gondolom én, hogy Devecserről ugyanazt az utat lehetne használni, mint amit eddig.

- Nézze, nem akarok most találgatásokba bocsátkozni, de véleményem van…

- Értem. Van véleménye, el is mondja?

- Most inkább nem.

- Most nem. Rendben. Akkor az lenne a következő kérdésem, hogy miért álltak el végül is a demonstrációtól? Miért gondolják azt, hogy talán a miniszterelnökkel személyesen megállapodásra juthatnak?

- Azért, mert Orbán Viktort korrekt politikusnak tartom, az ő szava nekem biztosíték.

- De az ő szava nyilván eljut a beosztottakhoz is, a katasztrófavédelemhez, a kárelhárítókhoz, mindenkihez.

- Épp most volt egy megbeszélésem a katasztrófavédelmi főigazgatóság helyi vezetőjével, aki minden támogatásáról biztosított minden olyan igényt, ami a lakossági fórumokon felmerül, azokat el fogja juttatni a miniszterelnök úrhoz. Ez eddig nem volt meg, nem volt megfelelő kommunikáció.

- Hogy lehet, hogy az nem volt? Falugyűlést tartottak falugyűlés hátán. Gondolom Bakondi úrtól kezdve Lasztovicza úron át, az összes felelős vezető rendszeresen megjelent.

- Így van. Az, hogy rendszeresen, az túlzás, de eljött mindegyikük.

- Ezek szerint tudják, hogy Önök mit akarnak.

- Így van. Tudják, hogy mit akarunk. Ma volt egy megyei közgyűlés Veszprémben, úgyhogy talán annak az eredményeként meggyorsítják majd ezt a folyamatot. Jövő héten már kezdődnek a kifizetések a kármentő alapból.

- Ehhez a Veszprém megyei közgyűlésnek kell a jóváhagyása?

- A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgatóhelyettese az egyik, Lasztovicza úr a másik tagja, a három érintett település polgármestere, és a helyi országgyűlési képviselőnk szintén tagjai a kármentő bizottságnak.

- Azt mondja meg nekem még, hogy Orbán Viktortól mit várnak. Azt, hogy teljes kártalanításban részesüljön mindenki, akit ez a katasztrófa érintett?

- Így van. Ő ezt ki is mondta. Arra leszünk kíváncsiak, hogy ez most egy elszólás volt, vagy tényleg komolyan is gondolja. Épp ma elhangzott egy olyan kérdés a közgyűlésen, hogy miért a kormánytól követeljük a teljes kártalanítást, miért nem a MAL Zrt.-től.

- A MAL Zrt.-t egyenként be is perelhetnék, erre is van lehetőség.

- Így van. Most csak egy kérdésem lenne: ki működteti a MAL Zrt.-t?

- Látja, a kérdés jó, a válasz pedig, mint tudjuk, az állam. Legalábbis ideiglenesen.

- Erről van szó. Tehát akkor hova kell az igényt beadni?

- Ezt a kérdést az illetékeseknek is feltette?

- Nyilvánvaló, ez egyértelmű.

- Az eredeti kérdésemre még visszatérnék, hogy végül is miért álltak el a demonstrációtól? Valaki ígéretet tett Önnek?

- Igen, a védelmi bizottság alelnöke ígéretet tett, ma megfogalmaztuk a levelet, amit a katasztrófavédelmi főigazgatóság helyi vezetője személyesen el fog juttatni Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz, mihelyst az elnök úr hazaér, és bízom benne, hogy rövid időn belül egy lakossági fórumon jelen lesz a miniszterelnök úr is.

- A devecseri útdemonstrációból tehát lehet, hogy nem is lesz semmi.

- Előfordulhat. Ezt talán annyiban helyesbíteném, hogy az emberek próbáltak ugyan kimenni az utcára, de én már négy hete tartom vissza őket. Inkább az élére álltam, hogy ne menjen el rossz irányba a dolog.

- Értem. Az biztos, hogy az indulatokat muszáj is kordában tartani.

- Így van.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - A Heti Válasz című hetilapban megjelent ma egy nagy összeállítás arról, hogy Paul Lendvai – a Bécsben élő híres magyar publicista újságíró, író – a nyolcvanas években „nem vonakodó csatlós volt” – ez a cikk címe –, vagyis a cikk megállapítása szerint önkéntes informátorként jelentett a hajdani budapesti Külügyminisztériumnak. Ez a hír már tegnap is kapott némi visszhangot – többek között itt, a Klubrádióban, de másutt is.

Nagy János: - Igen, azt hallgattam tegnap éjfél után.

- Közölnek egy olyan dokumentumot is, amelyet Ön írt alá, Ön jelentette a Külügyminisztériumnak, hogy találkozott és beszélgetett Lendvai Pállal egy budapesti ellenzéki rendezvény kapcsán. Ezt hogy kell értelmezni? Önkéntes informátor volt Lendvai, vagy valamilyen módon – a jelentésnek már Magyarországon külön felhangjai vannak – jelentett Önökön keresztül a magyar pártvezetésnek, netán együttműködött a magyar pártvezetéssel, akár magyar ellenzékiekkel szemben, akár másokkal szemben?

- Akkor most tulajdonképpen mi is a kérdés? Hogy miért találkoztam vele, vagy hogy mit mondott?

- Nem. Azt, hogy mit mondott Ön leírta a jelentésében.

- Persze. Az ott van. Nekem egyébként már fogalmam sincs, hogy mi van benne, nyilván amit leírtam vagy aláírtam, az úgy volt.

- Igen. Arról volt szó, hogy volt ’85-ben egy nemzetközi, hivatalos Budapesti Kulturális Fórum és azzal párhuzamosan volt egy ellenzéki rendezvény is. Lendvai beszélt Önnek a terveiről, hogy az osztrák televízió elmegy-e vagy sem. Ön pedig beszámolt erről. A kérdésem az, amit a Heti Válasz cikke is sugall, hogy ez a beszélgetés úgy zajlott-e le, hogy Lendvai Önt vagy a magyar diplomatákat egyszer vagy többször megkereste, és informálta Önt vagy őket, hogy mit akar ő, mit akar Ausztria.

- Igen, világos. A tegnap esti adásban már hallottam, hogy Lendvai az osztrák rádió külföldi adásának is főnöke vagy vezetője, vagy fontos munkatársa volt még ebben az időben. Erre a találkozóra nem emlékszem, de természetesen többször is találkoztam Lendvai Pállal. Munkamegbeszélés nem is egyszer volt, fogadáson találkoztunk, eljött hozzánk fogadásra, ha meghívtuk. Nem tudom már, hogy hányszor, de ahogy visszaemlékszem többször is előfordult. Hiszen ’85-től kezdve már én voltam ott a nagykövet.

- És egy nagykövetnek kötelessége ilyenkor, hogy a főnökeit tájékoztassa arról, mit mond egy tekintélyesnek számító, befolyásos újságíró.

- Természetesen. Lendvai Pál azért már akkor is egy név volt.

- Igen, az ORF főszerkesztője volt akkor.

- Így van. Egész természetes, hogy munkamegbeszélések is voltak közte és magyar újságírók, itthoni kollégák között nem is egyszer.

- A magyar diplomáciához még a Kádár rendszerben is hozzátartozott az, hogy nemcsak barátokkal, hanem néha talán ellenségekkel, néha korrekt partnerekkel is tárgyaltak, és erről mindig beszámoltak a főnökeiknek.

- Így van, ebben nagyon igaza van. Ellenséget én nem kevernék bele ebbe a dologba, de az, hogy más nézetet valló kollégákkal beszélgettünk, az természetes. Egyébként beszorultunk volna egy sarokba, és jól néztünk volna ki! Igen, én

Lendvai Pállal többször beszéltem, nagyon kedves baráti beszélgetéseket folytattunk. Viszont nem olvastam azt a cikket, ha abban valami olyasmi van, hogy ez valami hírszerzői tevékenység volt, akkor az egy hazugság.

- Azt talán nem kockáztatják meg, hogy hírszerzői tevékenység, hanem például valamiféle „jó pontok” szerzésének a vágya.

- Ugyan! Egyrészt nem volt szükségem jó pontokat szerezni, másrészt pedig nem a Lendvai Pállal folytatott egyetlen beszélgetés az, amiről jelentettem Budapestnek.

- Nem az, hogy Ön szerzett, vagy akart volna jó pontokat szerezni, hanem Lendvai akarta ezt Magyarországnál, Kádár Jánosnál és így tovább.

- Értem, félreértettem, azt hittem, hogy én akartam volna. Én ezt így nem tudom, ezt ő tudja. Tegnap este – nem tudom pontosan, mikor zajlott a beszélgetés, amit én ma hajnalban hallgattam – ezt Ő nagyon tagadta. Nagyon felháborodottan tagadott minden ilyenfajta feltételezést. Igen, mert a munkamegbeszélést összekeverni más dolgokkal, azért az nem szép dolog.

- Ennek a cikknek az a sejtetése, mintha a magyar hatóságok, a magyar szervek, a magyar diplomácia felhasználták volna az önként jelentkező Lendvai Pált, aki azóta is úgy tünteti fel magát, mint aki a demokrácia védelmezője, aki a Kádár-rendszerrel végig szemben állt. És most kiderült, hogy szóba állt Önnel, és tájékoztatta is Önt bizonyos dolgokról, vagy legalábbis beszélgetett Önnel.

- Igen, gondolom a szembenállás és a szóbaállás azért itt-ott összeegyeztethető. Egymással szembenálló emberek is szoktak szóba állni egymással. De itt most nem erről van szó. Én nem tudom és nem kívánom Lendvait minősíteni, hogy ez volt, az volt, amaz volt. Azt tudom, hogy amikor nem kapott Magyarországra beutazási engedélyt, egy idő után, amikor annak vége lett, akkor ő eljött Magyarországra, senki sem bántotta, és ő sem panaszkodott nekem soha, hogy olyan dolognak vagy bánásmódnak lett volna kitéve, ami kifogásolható lett volna.

- Nyilvánvalóan az lehetett, vagy az volt Lendvainak is – és talán más nyugati újságíróknak is – az érdeke, hogy bejuthassanak Magyarországra, ott tudjanak interjúkat, beszélgetéseket készíteni, néha akár eljutni a vezetés ilyen-olyan embereihez, talán másokhoz is. És ehhez kapcsolatok kellettek.

- Teljesen igaza van. Azért egy nagykövet tud segíteni abban, hogy ilyesmi legyen, vagy tudja akadályozni a maga módján. Én természetesen nem akadályoztam soha, hogy osztrák vagy külföldi újságírók Magyarországon megfelelő partnerekhez jussanak. Ez Lendvaira is igaz. Ha ő olyan kéréssel jött, hogy szeretné ezt és ezt,

nem tudnánk-e segíteni – nem emlékszem már pontosan, hogy hol –  az MTI-ben  valami partnert találni, akkor jelentettük haza, hogy itt van Lendvai Pál, aki szeretne egy interjút csinálni valakivel. Vagy teljesítette Budapest, vagy nem.

- Arra is lehet-e következtetni, hogy Lendvai annak idején – természetesen a saját újságírói, műsorszerkesztői érdekeinek hatékony képviseletén kívül – talán az osztrák kormánnyal fenntartott jó személyes kapcsolataiból következően is azt akarta elérni, hogy Ausztriának, az osztrák kultúrának, újságírásnak, politikának is nagyobb, vagy gyakoribb bejárása lehessen Budapestre? Itt éppen az Ön jelentése utal Lendvainak egy olyan kijelentésére, hogy Sinowatz kancellárral miről beszélt, mit konzultált vele. Nem lehetséges, hogy Lendvai azért is keresett jó kapcsolatokat Önökkel és Magyarországgal, mert az osztrák kormánynak is voltak tervei? Lendvai nekem tegnap úgy fogalmazott, hogy a fellazításban voltak érdekek.

- Ez megint olyan dolog, amire Lendvai lenne illetékes válaszolni. Meggyőződésem, hogy magának teljesen igaza van. Egy vezető osztrák újságíró arra törekszik – különösen olyan beosztásban, mint ő –, hogy Magyarországgal minél szélesebb kapcsolatokat tudjon létesíteni. Az, hogy Magyarországon mennyi volt már a közeledés, barátkozás és mennyi volt még a régi szembenállásból, azt most hagyjuk. Ezt most nagyon  nehéz megfogalmazni, mert akkor minden, ami abban az időben történt, a fellazítást szolgálta? Mondjuk Kreisky magyarországi útja?

- Nem. Természetesen ez egy sokkal bonyolultabb dolog ennél

- Így van, sokkal bonyolultabb.

- Azt mondjuk meg lehet fogalmazni, hogy Ausztria különösen tudta – és a németek is – , hogy Magyarország ebben a kelet-európai táborban a „legvidámabb”, és bizonyos értelemben a „legszabadabb barakk”, és megpróbálták ezeket a viszonylagos szabadságokat, lehetőségeket a maguk javára is kihasználni. Körülbelül erről lehetett szó?

- Biztosan így van, ezt nem vonom kétségbe. De megint hangsúlyozni szeretném a normális államközi kapcsolatokat, ami Ausztriának mindenképpen érdeke volt, hogy a régi nagyon feszült viszony oldódjék és normális, jószomszédi kapcsolat jöjjön létre. Ezt sokszor hangsúlyozták, érdekükben állt. Tegnap talán szó volt arról, ha jól emlékszem, hogy Lendvai Pál először Kreisky küldöttségének tagjaként jöhetett Magyarországra.

- Tehát az volt az az alkalom, amikor először beengedték.

- Pontosan. Az, hogy jó viszonya volt az osztrák kormánnyal, mutatja, hogy Kreisky köreihez tartozott. Nagyon közel állt Kreiskyhez. Ezt nem is tagadja, sőt erre nagyon büszke. Először az úgynevezett tiltólistás időszak után, ha jól emlékszem – mert azért ez nem külügyminisztériumi hatáskör volt, sőt egyáltalán nem –, akkor az volt az első alkalom, hogy beengedték. Ugye ő is ezt mondta?

- Igen, hogyne. A Heti Válasz végül is azt a konklúziót vonja le, hogy Lendvai a nyolcvanas években – interjúi magyarországi forgatási lehetőségeinek érdekében – szolgálatkészen kollaborált a magyar rendszerrel. Ez a kollaboráció nagyon rosszul hangzik..

- Nehezen tudnám minősíteni. Ha ez az, amit a Heti Válasz gondol, akkor ez abszolút nem igaz. Az, hogy aztán neki milyen egyéb meggondolásai voltak, én nem tudom. Én annyit tudok, hogy szeretett volna minél jobb riportokhoz, riportalanyokhoz jutni Magyarországon.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Ablonczy Bálint: - Így van, köszönöm szépen.

- Még nem azért a cikkéért kapta, amiről most beszélünk.

- Nem, ez korábbi döntés volt.

- A cikk, amely a mai Heti Válaszban jelent meg Paul Lendvairól „ A nem vonakodó csatlós” címmel, már tegnap is komoly visszhangot váltott ki. Az Ön alapállítása néhány dokumentum alapján az, hogy Lendvai, aki ’57 után ment ki Ausztriába, önkéntes informátorként jelentett a hajdani budapesti Külügyminisztériumnak és ezzel a magyar pártvezetésnek, például ellenzéki rendezvényekről. Tehát, ha nem is ügynök volt, mert ezt egy pillanatig sem állítja, de gyakorlatilag kollaboráns. Miért gondolta ezt így?

- Azt fontos leszögezni, hogy a kedves hallgatók is értsék a helyzetet, hogy nem egy sokadik ügynökbotrányról van szó, nem ezt állítottuk. Ha úgy tetszik, ennél súlyosabbat. Az ügynökügyek kapcsán előbb vagy utóbb nagyon sokszor előkerült a zsarolás vagy valamilyen motívum, ami az állambiztonsághoz kötötte az írókat, művészeket, sportolókat, egyszerű hétköznapi embereket. Paul Lendvai esetében ilyesmit nem látunk. A közölt dokumentumok alapján - amit egyébként teljes terjedelmükben is megnézhetnek a www.hetivalasz.hu honlapon -, azt látjuk, hogy egy folyamatos szoros kapcsolat van a bécsi követség, a Külügyminisztérium és Paul Lendvai között, ami jóval túlmegy az újságírói etika határain. Egyébként le is szögeztem a cikkben, hogy természetesen, ha valaki egy térség szakértője – és ugye Paul Lendvai a kelet-európai műsorokért felelős főszerkesztő volt –, akkor valamifajta kapcsolata nyilvánvalóan kell hogy legyen még egy diktatúrával is. Ugyanakkor a közölt dokumentumokból az látszik, hogy ezen a határon Paul Lendvai jócskán túlment ezen, mert például egy készülő ellenzéki rendezvényről informálja a bécsi magyar követséget. Némi meglepetéssel hallgattam Paul Lendvai védekezését, ami arról szólt, hogy Ő gyakorlatilag egy közkézen forgó dokumentumot adott át. Az angol nyelvű programon, amely felsorolja a résztvevőket, például Konrád Györgyöt, ott szerepel a figyelmeztetés: „bizalmas, az Ön személyes tájékoztatására”. Ez olyannyira így van – és maga Paul Lendvai is így gondolta –, hogy a beszélgetésről készült feljegyzésben a nagykövet Nagy János, aki nemrégen nyilatkozott a Klubrádiónak, maga jegyzi meg, hogy Paul Lendvai a program átadásával kapcsolatban a diszkréciójukat kérte. Tehát, ezek szerint mégsem egy nyilvános közkézen forgó dokumentumról van szó.

- Azt ugye Ön sem gondolja komolyan, hogy erről a tervezett ellenzéki rendezvényről, akár Lendvai, akár Nagy János olyan kizárólagos módon szerzett volna tudomást, hogy a magyar belügyi hatóságoknak ez bármilyen újdonságot jelentett volna?

- Egy erkölcsi kérdés megítélésekor – hogy informálunk-e egy diktatúrát egy ellenzéki rendezvényről vagy sem –, nem számít az, hogy jelenlegi tudásunk szerint ennek az információnak a birtokában voltak-e már. Ha megnézik a kedves olvasók a dokumentumokat, az első rejtjeltávirat, amit még a megbeszélés napján Budapestre küldött a bécsi követség, rögtön azt kérdezi, hogy megvan-e a program Budapesten. Az aktákból világosan látszik, hogy másnap a részletes beszámolóval együtt elküldik a programot Budapestre. Tehát ebből akár az is következhet, hogy ez a program még nem volt meg.

- Akár ez is következhet, de ne legyünk naivak.

- Ismétlem, ez részletkérdés. Attól, hogy megvolt Budapesten – tegyük fel, hogy megvolt –, még nem látom be, hogy újságíróként miért kell ezt a programot kvázi információs termékként átnyújtani egy diktatúra külügyminisztériumának. Bármilyen jó is a viszony.

- Nem tudom, hogy kellett vagy nem kellett, és azt sem tudjuk ebből a táviratból megállapítani, hogy Lendvai azért nyújtotta-e át, hogy valami információval szolgáljon a magyar diplomatáknak, vagy...

- Vagy csak azért, hogy kedvükben járjon vagy, hogy a jó viszonyát bizonyítsa?

- Nem, vagy azért, mert neki is mutattak bizonyos dokumentumokat, amelyekből arra következtetett, hogy ezt a magyarok amúgy is tudják.

- Akkor a nagykövet miért kérdezte meg rögtön Budapesten, hogy megvan-e otthon a program? Mi tiszta lapokkal játszunk, ismétlem, a www.hetivalasz.hu honlapon az első távirat elolvasható, eredeti beszkennelt dokumentum. A nagykövet első kérdése azon túl, hogy leszögezi, ellenzéki disszidens személyek vesznek részt a programon, az, hogy megvan-e ez a dokumentum Budapesten.

- Lehet, hogy az volt a helyzet, hogy a magyar nagykövetség is megpróbált jó pontokat szerezni otthon azzal, hogy információkhoz jutott. Lendvainak meg talán több esze volt, mint mindenki másnak, mert nagyon jól tudta éppen ellenzéki vagy akár egyéb kapcsolatai révén, hogy a magyar hatóságok természetesen nála ezerszer jobban és előbb tudták meg, vagyis semmit sem kockáztat, senkit kellemetlen helyzetbe nem hoz azzal, hogy egy ilyen dokumentumot átad.

- Nézze, ha megnézzük azokat a dokumentumokat, amiket egyébként már 2005-ben közzétett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, van egy kötet, ami a kulturális fórummal, ellenfórummal foglalkozik, abból az látszik, hogy egy pingpongozás indul az állam legfelsőbb szintjén az ügyben, hogy mit csináljanak: tiltsák be, verjék szét, mit kezdjenek ezzel a rendezvénnyel. Itt nem babra ment a játék, itt ellenzékiek, nyugatiak és főként pedig magyarországiak helyzetével kapcsolatban akár személyes szabadságáról is lehetett volna szó. Szeretjük hangsúlyozni, Ön is említette itt Nagy Jánossal folytatott beszélgetésében, hogy ez gulyáskommunizmus volt, a legvidámabb barakk, de ’85-ben vagyunk, ezután jön még a Tiszatáj-ügy: demokratikus ellenzékieket zaklatnak, sőt nagyon kemény sajtótörvény születik. Tehát itt egzisztenciális következmények is lehettek, itt van például Lezsák Sándor esete, akit akkor bocsátottak el, vagy a demokratikus ellenzékiek esete, akik az állásukkal fizettek a kiállás miatt. Mindegy, hogy a dokumentum megvolt-e Budapesten, vagy nem. Mint ahogy más esetekben is kitűnik – például, amikor a szintén közétett dokumentumokból látszik, hogy a bécsi televízióba szánt ’56-os műsor részleteit egyezteti Paul Lendvai a Külügyminisztériummal –, nagyon szoros volt az együttműködés, olyannyira, hogy az újságírás akkori és mostani etikai határain jelentősen túlvolt.

- Azért az 56-os egyeztetés túlzás, ez úgy hat, mint egy hivatalos megbeszélés arról, hogy mi legyen a műsorban.

- Ez történt, ha felmegy a www.hetivalasz.hu-ra, akkor ott Bényi József miniszterhelyettes feljegyzését olvashatja arról, hogy Lendvai Pál informálja őt, hogy az ellenforradalomról november 4-ére olyan műsort terveznek, ahol nem ’56-ot fogják hangsúlyozni, hanem az azóta eltelt harminc évet. Benke Valéria, Fekete János megszólaltatásával, erre a miniszterhelyettes leszögezi, hogy ez az érdekeiknek tökéletesen megfelelő.

- Persze, mert Lendvainak nyilvánvalóan kellettek magyar interjúalanyok is a műsorához, még szép hogy egyeztet – az Ön szavait használva – a magyar külügyminiszter-helyettessel.

- Bocsánat, 56 kapcsán Fekete János és Benke Valéria?

- Meg kell nézni utólag, nem láttam ezt a filmet, és természetesen nem tudom, hogy ez mennyire volt korrekt, objektív. Mennyire és kinek az érdekeit szolgálta, vagy mennyire volt benne téves történelmi tanulságlevonás. Ezt mind nem tudom, de egy külföldi újságírónak, mint például Lendvai, akit biztos valamiféle gyanúval szemléltek az előző évtizedekben Magyarországról, kellett hivatalos magyarországi kapcsolat ahhoz, hogy megmozduljon, emberekkel tárgyaljon.

- Ha elolvassa a cikkemet, Ön is láthatja, hogy nem állítom az ellenkezőjét. Pont arról van szó, ha egy térség szakértőjeként szerepel valaki a bécsi televízióban, nyilvánvalóan kell kapcsolat. Ezekből az iratokból viszont az látszik, hogy ő bőven túlment azon a határon, ami mondjuk egy interjúkéréshez, egy háttéranyag elkészítéséhez szükséges. Ő egyébként a lapunkban teljes terjedelmében leközölt dokumentumban még azt is elmondja a nagykövetnek – aki nem olvasta a cikket, de látatlanban megerősítette, hogy ami le van írva az helytálló, ami azért jó dolog, mert Paul Lendvai sejtette, hogy hazudnak ebben a jelentésben –, idézi Paul Lendvaitól, hogy „Lendvai majd mond két olyan mondatot, amit itt és Bécsben elvárnak tőle”. Ha úgy tetszik, előre elmondja, amit vélhetően nem közölt az osztrák televízióban a főnökeivel, hogy ő a bécsi műsorban a Magyar Külügyminisztériummal már leegyeztette, mit fog és mit nem fog mondani.

- Ugye miután ez nem egy szó szerinti jegyzőkönyv, lehet, hogy a magyar diplomaták interpretálták úgy, hogy Lendvai azt mondta, hogy olyan mondatot fog mondani, amit az osztrákok elvárnak tőle, de értsétek meg elvtársak, ez már nincs benne a dokumentumban, mégis ez jön ki az egészből, mintha Lendvai a magyar kommunistáknak dolgozott volna és azokat a nyomorult osztrákokat meg félrevezette volna. Ezt komolyan így gondolja?

- Ismét csak azt tudom mondani, azt tanácsolom a kedves hallgatóknak, nézzék meg a dokumentumokat, nézzék meg esetleg azt a dokumentumkötetet, amit az esetről készített az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Nézzék meg Paul Lendvai önéletírásait, én elolvastam. Maga fogalmaz meg önkritikát, amikor már teljesen tarthatatlan állításokat kell utólag revideálnia, hogy miért szerepelt mondjuk Rényi Péter a műsorában, aki ’56-tól ’88-ig a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, KB-tag, akitől még a saját lapja is úgy búcsúzott nekrológjában, hogy kemény és éles fejű cenzor volt. Tehát, hogy miért kellett ezeket az embereket szerepeltetnie. Nem látom be, hogy a szükséges kapcsolatfelvételen túl, vagy ahhoz, hogy információhoz jusson, miért kellett – ismét idézek egy külügyminisztériumi dokumentumból – a magyar viszonylat rendkívül kedvező elbírálását, ilyen tökéletes fokon elvégeznie.

- Azt sejteti mindezzel, hogy Lendvai tulajdonképpen a magyar kommunistáknak dolgozott.

- Én azt állítom ebben a cikkben, és a kedves olvasók elolvashatják, hogy elkezdett egy olyan játékot, amiben az újságírói etika határain bőven túlmenően végzett dolgokat, adott információt, és ezzel a magyar kommunista diktatúrát legitimálta. Amelynek ne felejtsük el, és ez Kenedi János egyébként idevonatkozó tanulmányából is kiderül, hogy elsőrendű gazdasági és politikai érdeke volt, hogy nyugaton minél inkább a legvidámabb barakk képe éljen, és ezzel hitelt, gazdasági segítséget, technológiát tudjon szerezni, azaz a saját uralmát hosszabbítsa meg. Kenedi János ebben a tanulmányában megjegyzi, hogy Magyarország volt az egyetlen a keleti tábor országai közül, és ebben rendhagyó volt a szovjet államok között, hogy a szervezett hálózat – informátorok, ügynökök, titkos megbízottak –hálózata jóval kisebb volt, mint az informális együttműködőké, akikről nem volt hatos karton, nem volt jelentéstételi kötelezettség, viszont a maguk helyén, akár itthon, akár külföldön, komolyan tudtak tenni azért, hogy a rendszer alapvető legitimációs céljait, politikai célkitűzését segítsék. Paul Lendvai akár akaratlanul, akár akarva, ebben a folyamatban részt vett. Ez világosan kijön ezekből a dokumentumokból.

- Az nem fordult meg az Ön fejében, hogy Paul Lendvai, aki nagyon jó személyes kapcsolatokat tartott fenn Kreisky osztrák kancellárral, majd Sinowatz kancellárral meg másokkal az osztrák vezetésből, gyakorlatilag az osztrák politika, az osztrák kormányzat érdekeit próbálta érvényesíteni? Az osztrák kormányzat érdeke akkoriban az volt, hogy elfogadni Magyarországot, nem élezni a konfliktusokat, hanem bizonyos jó viszonyt ápolni, megfelelő tisztségviselőkkel, megfelelő emberekkel, hogy ily módon segítsék elő a bejutást ebbe az országba.

- Visszakérdezek. Miért lett volna az osztrák hatalomnak, kormányzatnak érdeke, hogy értelmiségiek, nyugati és magyar disszidensek találkozójáról a magyar külügy tudomást szerezzen, vagy éppen a részletes program révén előre fel tudjon készülni arra, hogy a dolgot betiltsák? Egyébként ez is történt részint, tehát nem adták ki nekik a bérelt helyiséget, három különböző helyről is kitiltották őket, magánlakásokon jöttek össze. Csak azért nem verte szét a Kádári államhatalom, ez egyébként világosan látszik a dokumentumokból, amiket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tett közzé, mert egyszerűen féltek a nyugati visszhangtól. Csak ezért, semmi másért.

- Nem lehet, hogy éppen az osztrák kormányzatnak is az lett volna az érdeke, hogy ne legyen ebből botrány, ne lehessen szétverni ezt, inkább előzőleg akadályozzák meg ennek a létrejöttét? Ausztriának sem volt érdeke az, hogy az itteni belpolitikai konfliktusok kirobbanjanak.

- Ha belpolitikai konfliktusnak nevezhető az alapvető szólásszabadság.

- Ez attól még belpolitikai konfliktus volt.

- Engedje meg, hogy jóhiszemű legyek az osztrák kormányzattal szemben. Ez nem egy magyar belpolitikai konfliktus volt, nem az akkori jobb- és baloldal állt egymással szemben. Voltak nyugati és magyar értelmiségiek, ha úgy tetszik a demokratikus ellenzék és a népi ellenzék tagjai, és a nekik segítő nyugatiak, akik a szólásszabadság, sajtószabadság és a demokrácia pártján álltak, és volt a diktatúra amely nem ezen a párton állt.

- Volt egy hivatalos nyugati politika. Ausztria ebben vezető szerepet játszott mint semleges ország, és mivel Magyarország a szomszédos ország, megpróbálta a Kádár-rezsimet, diktatúrát a maga módján támogatni, mert úgy gondolta, hogy ezzel még mindig jobban jár a Nyugat, mintha konfliktusos lenne a viszony Ausztriával.

- Nézze, ebben a helyzetben hadd hivatkozzak egy mindkettőnknél jóval nagyobb tekintélyre, Vlagyimir Bukovszkij orosz disszidensre, akinek A moszkvai per című kiváló kötetét ajánlom a kedves hallgatók figyelmébe, amiben a szovjet KB dokumentumai alapján mutatja be, hogy micsoda lélegzetvételt, micsoda pénzben is kifejezhető segítséget, micsoda támogatást jelentett az enyhülés politikája a Szovjetuniónak. A szovjet párt a szovjet állambiztonsággal szorosan együttműködve hogyan próbálta manipulálni a nyugati közvéleményeket, hogyan próbálta a maga oldalára állítani az enyhülés iránti vágyat. Azt kell hogy mondjam, van egy határ. Tehát nyilvánvalóan Ausztriának van egy államérdeke, tegyük fel, hogy ez volt. Egyébként egységes nyugati álláspontról nem beszélhetünk, éppen a kulturális fórum kapcsán, például az Egyesült Államok, Franciaország kemény álláspontot képviselt.

- Németország és Ausztria pedig puhábbat.

- Nézzük meg, hogy ebben mi lett volna a magyar érdek. Az lett volna a magyar érdek, hogy minél előbb vége legyen ennek a rendszernek, hogy egy demokratikus rendszer legyen, ahol nem fenyegetnek senkit a meggyőződése miatt.

- Akkoriban ez nem volt realitás. Realitásnak az látszott, hogy egyre szorosabb, egyre megkerülhetetlenebb kapcsolatok épüljenek ki a Nyugattal. Elsősorban gazdaságiak, de politikaiak, kulturálisak is, és akkor talán hosszú idő után ez a rendszer fellazul, és belülről megváltozik. Ez volt akkor a realitás, nem más.

- Ha már ilyen világpolitikai elemzésbe bocsátkozunk, a hetvenes évek nem erről szóltak. A hetvenes években a Szovjetunió folyamatos terjeszkedésével újabb és újabb országokat foglalt el. Bevonult Afganisztánba, Afrikába exportálta a forradalmat, egyebek. Ebben az egész folyamatban akkor volt változás, amikor a nyugati hatalmak Ronald Reagan vezetésével egyértelműen kemény álláspontra helyezkedtek, és megbukott a kommunizmus. Ettől még persze abban az adott helyzetben, egy adott országnak, mondjuk Ausztriának saját nemzeti érdeke szempontjából lehetett ez a felfogása. De továbbra sem látom. hogy ebbe miért fér bele az ellenzékiekről szóló program átadása, miért fér bele az, hogy Budapesten egyeztetjük a bécsi televízióba szánt ’56-os műsor műsorrendjét. Ha ez valóban annyira természetes, talán meg kellene kérdezni – ezt egyébként lehet hogy meg is fogjuk tenni –, hogy az osztrák televízió akkori illetékesei tudtak-e arról, hogy Budapesten már nyáron tudják azt, milyen műsor fog milyen résztvevőkkel lezajlani novemberben, milyen hangnemben.

- Engem végül már csak az érdekel, hogy miért mentek neki ennyire Lendvainak, és miért mennek neki hónapok óta a jobboldali sajtóban egyre nagyobb dühvel?

- Nézze, ezzel a fogalommal óvatosan bánnék. Húsz éve lassan része a honi közéletnek Paul Lendvai munkássága. Csapásokat ad és kap. Mi ettől el akartunk vonatkoztatni, a ’85-ös kulturális fórummal kezdtünk el egyébként foglalkozni, egy múltidéző cikket akartunk írni: huszonöt éve ért véget pont ez a kulturális fórum. Aztán a külügyi anyagok között, a Magyar Országos Levéltárban fellelhető dokumentumok közül akadtak elő ezek a dokumentumok, amiket még soha senki nem publikált. Úgy éreztük, ha már múltidéző cikket akarunk írni, akkor nézzük meg, hogy Paul Lendvai – aki önéletírásaiban önmagát a diktatúra kérlelhetetlen ellenfelének minősítette egy morális talapzatról, rendszeresen elmondja, hogy mit és hogyan kellett volna, hogyan kell csinálni –, nézzük meg, hogy ő a saját maga által állított mércének megfelel-e. Szerintünk nem felelt meg.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Az első kérdésem Önhöz az, hogy megvannak-e a közmédiumok új vezetői?

Kránitz László: - Igen, a Közszolgálati Közalapítvány mai ülésén, ami mintegy tíz perce ért véget, sikerült megválasztani a kuratóriumnak a közszolgálati médiumok vezérigazgatóit. Mind a négyet.

- És el is mondja nekünk, hogy kik azok? Nagy kíváncsisággal várjuk.

- Természetesen, akinek meglepetés lesz, azoknak elmondom, hogy a Magyar Televízió Zrt. élére Medveczky Balázst választotta meg vezérigazgatónak a közszolgálati kuratórium. A Magyar Rádió Zrt. élére Jónás István urat, a Duna Televízió Zrt. élére Ó. Kovács Szilveszter urat, a Magyar Távirati Iroda Zrt. vezérigazgató székébe Belénessy Csaba urat választotta meg a kuratórium.

- Akkor lehet mondani, hogy két volt Lánchíd-rádiós, egy volt hírtévés és Medveczky Balázs. Ugye meglepetés nem történt. Milyen volt a szavazatarány? Ezt elmondhatja?

- A belső szabályzatunk értelmében a szavazati arányról nem adhatok tájékoztatást. Tulajdonképpen azt kell mondjam, hogy a kuratórium többsége, a fideszes delegáltak támogatták az előbb említett urakat. Én egyik urat sem támogattam. Alapvetően maga a szabályzás, az eljárás miatt döntöttem így, hiszen ahogy Ön is említette, az urak közül jó néhányan a jobboldalhoz köthető médiumokból érkeztek a vezérigazgatói székekbe. Emiatt, meg amiatt, hogy maga az egész médiaszabályzási eljárás, miszerint a Médiatanács jelöl, a kuratórium pedig dönt mindenféle írásos koncepció nélkül, úgy döntöttem, hogy ebben a helyzetben nem tudom támogatni a vezérigazgató jelölteket. Alapvetően ez nemcsak a személynek szólt, hanem, még egyszer mondom, magának az eljárásnak is. Én ezzel a szavazatommal tudtam kifejezni a nemtetszésünket ezzel az egész új médiaszabályozással szemben.

- Hogy zajlott ez a mai ülés? A megnevezett jelöltek ott voltak-e, mondtak-e valamit magukról, esetleg bárki hozott-e magával valamilyen írásos anyagot?

- Az én kérésemre korábban a kuratórium elfogadott egy olyan szabályzatot, egy olyan pontot, aminek az a lényege, hogy a vezérigazgató-jelölteket meghívjuk a kuratórium ülésére, és ott lehetőséget biztosítunk számukra, hogy elmondják a véleményüket, koncepciójukat az adott intézményről. Ez meg is történt, a jelöltek közül tulajdonképpen mindenki itt volt és részt vett ezen a meghallgatáson. Előzetesen kaptunk egy önéletrajzot a jelöltektől, de én kértem, hogy ne az önéletrajzot olvassák fel, hisz az mindegyikünk előtt ott van, hanem inkább a koncepcióról, a jövőbeni elképzeléseikről, a jelenről mondjanak néhány gondolatot. Volt olyan, aki ezt komolyan vette, volt olyan, aki kevésbé vette komolyan. A lényeg az, hogy tulajdonképpen a meghallgatás megtörtént, a kérdéseinket feltehettük, volt, aki felkészült, volt, aki kevésbé. Ezután került sor a szavazásra, ahol az az eredmény született, amit az előbb már említettem Önnek és a kedves rádióhallgatóknak.

- Az egész választási procedúrának a meghökkentő jellegére az egyik példa, hogy Belénessy Csaba, aki jelenleg az MTI alelnöke és most az MTI új vezérigazgatója lesz, a múlt heti jelölés alkalmával, ha jól emlékszem, még a Magyar Rádió vezérigazgatójának volt kiszemelve. Nem mintha nem érthetne akár ahhoz is, hiszen volt Lánchíd rádiós, korábban magyar rádiós, mint mindannyian ugye a rádiósok közül, tehát ide is jó, oda is jó. A lényeg az, hogy a második fordulóban, amikor már egyszerű többséggel dönthetett ez a kuratórium, akkor jöttek az igazi jelöltek. Ott már senki nem tudta megakadályozni a fideszes többség döntését.

- Így van, ahogy Ön mondja. De nemcsak Belénessy úr volt így ezzel a kérdéssel, hanem voltak még más jelöltek is, akik a múlt heti ülésünkön más közmédiumok élére voltak jelölve vezérigazgatóként, most pedig a mai ülésen megint csak más közmédiumok élére jelölték őket vezérigazgatóként. Ez azt mutatja, hogy a múlt heti ülés tulajdonképpen egy színjáték volt, hiszen jól lehetett tudni, hogy a múlt héten megjelent vezérigazgató-jelöltek első nekifutásra nem fogják megkapni a szükséges kétharmados többségét a kuratóriumnak. Emiatt szerintem az urak is, meg az őket jelölők is tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy múlt héten nem lesz eredményes választás. Viszont a szabályzatunk szerint, illetve a médiatörvény szerint a második jelölési körben már a feles egyszerű többség is elegendő. Éppen ezért ide már az igazi jelöltek jöttek a meghallgatásra és a választásra. Ennek megfelelő volt egyébként ez az ötperces meghallgatás, és utána a kérdésekre adott válaszok minősége is. Ég és föld volt a kettő közötti különbség. Itt már érezni lehetett, hogy valóban azok érkeztek jelöltként, akik komolyan gondolják a vezérigazgatóságot.

- Mi lesz a vesztes jelöltekkel? Ők is kapnak pozíciót? Esetleg már döntöttek is erről? Vagy ez a vezérigazgató kompetenciája lesz?

- Ez a vezérigazgató kompetenciája. A kuratórium kompetenciája csak a vezérigazgatók megválasztása, illetve kinevezése. Azt még el kell mondjam a kedves rádióhallgatóknak, hogy a kinevezéssel együtt a vezérigazgatók munkaszerződése is elfogadásra került és november 19-től számítanak hivatalosan vezérigazgatóknak az illető urak.

- Ezt nem mondja komolyan? Ilyen rohammunkában? Hát ez olyan, mint egy villámháború. 18-a van, holnaptól már bemennek, dolgoznak, átveszik a munkát?

- Igen, ez engem is meglepett még az elmúlt ülések alkalmával, mikor megismertem az erre vonatkozó szabályokat. Ez ilyen rohamtempóban zajlott. Ahogy említettem, amint döntés született a vezérigazgató jelöltekről, utána rögtön döntés született a munkaszerződésekről is. Én ezeket a munkaszerződéseket sem tudtam támogatni. El kell mondjam, hogy mind a négy közmédium vezérigazgatójának szerződése van. Alapvetően azért nem tudtam támogatni a munkaszerződéseket, mert szerintem túlzóan magas béreket állapított meg a Médiatanács, illetve a kuratórium.

- Igen? Mekkorát?

- 1 millió 700 ezer forint bruttó fizetést. Ez számomra azért is volt kicsit felháborító, mert korábban a jegybank elnökével szemben 2 millió forintos fizetésért vagy hasonló nagyságú fizetésért a kormány, illetve a parlament az Európai Bizottsággal is szembement. Ehhez képest most ezeknek a cégeknek a vezérigazgatói 1 millió 700 ezer forintot kapnak.

- És azt mondja, hogy azért óriási különbség van a Magyar Nemzeti Bank elnökének felelőssége és mondjuk a Duna Televízió elnökének felelőssége között?

- Nem akarom lebecsülni egyik területet sem, de én magánemberként is érzek a két terület között különbséget. Azzal együtt, hogy egy közszolgálati televíziót vagy rádiót, vagy Távirati Irodát is, amit az adófizető állampolgárok tartanak fenn, komoly felelősség vezetni.

- Még annyit szeretnék kérdezni Öntől, hogy ugye pályázatot és koncepciót sem kellett beadniuk ezeknek a jelölteknek. Legalább a Médiatanács, amelyik jelölte őket, adott valamilyen indoklást, hogy Belénessy Csabát ezért, Medveczky Balázst azért, Ó. Kovács Szilvesztert amazért javaslom és akkor felsorolt volna tíz vagy tizenöt dolgot, hogy milyen kiválóak, és egyébként pedig elbeszélgetve vagy ki tudja, mit csinálva velük még tudják azt is, hogy ezt és ezt tervezik az MTI-vel vagy a televízióval?

- Nem volt ilyen dologban szerencsénk, pedig valóban jó lett volna egy koncepciót látni, vagy egy kritériumrendszert, hogy mi alapján kerültek az illetők a Médiatanács részéről jelölésre. Én ezért kérdeztem a jelöltektől, annak tudatában, hogy nyilván a jelöltek erre nem tudnak választ adni, a Médiatanácsot pedig nem volt lehetőségem megkérdezni, hogy miért pont ezek az urak lettek a vezérigazgató-jelöltek. Erre a választ csak a Médiatanács elnöke, illetve a tagjai tudják megadni. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, és ezt nagyon sajnálom, hogy megkérdezhettük volna akár a Médiatanács elnökét vagy tagjait, vagy a jelölteket, hogy miért ők kerültek éppen jelölésre. Se pályázat nem volt, se koncepció nem volt, egészen egyszerűen a Médiatanács jelölése alapján kerültek ezek az urak a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma elé.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >