Bíró D. Péter sajtószemléje - 2010. 11. 22.
- Részletek
- 2010. november 22. hétfő, 03:03
- Bíró D. Péter
Válogatás az elmúlt hetek fontosabb írásaiból
FÓKUSZBAN:
2010. november 19.
A Jam vendége Tétényi Éva, Esztergom polgármestere
ATV online, videóval
„Ha a képviselőtestületnek nem is, a volt polgármesternek mindenképp tudnia kellett arról az 1,4 milliárd forintnyi adósságállományról, amire az átadás-átvételkor derült fény – mondta Tétényi Éva. Esztergom jelenlegi első embere szerint ugyanakkor maga a volt polgármester vallotta be, hogy a városnak összesen húszmilliárdos adóssága van, ami lakosonként hatszázezer forint adósságállományt jelent.
A polgármester elmondta, jelenleg az ÁSZ vizsgálja az önkormányzat gazdálkodását, Tétényi független szakértőjének megállapításaiból pedig az derül ki, hogy az önkormányzat nem elsősorban az alapvető ellátással foglalkozott, hanem kvázi mint egy ingatlanos cég működött. Ráadásul nemrég egy jutalékrendszer is napvilágra került: eszerint maguk a köztisztviselők is érdekeltek voltak abban, hogy adjanak és vegyenek ingatlanokat – mondta.
A fideszes többségű testület határozatban kötelezheti a polgármestert, hogy hitelből fizesse vissza a város tartozásait, ám ez esetben Tétényinek mérlegelnie kell az adósságrendezési eljárást, hiszen az ő felelőssége, ’hogy a város az elkövetkezendő hónapokban is fizetőképes maradjon.’
„’A város lakosai azt szeretnék, hogy végre valaki őszintén beszéljen velük, és tudomást szerezzenek mindarról, amit eddig nem nagyon tehettek meg’- mondta a polgármester.”
2010. november 19.
Az Egyenes Beszéd vendége Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár
ATV online, Videóval
„Az idei még nem a megváltás költségvetése az egészségügyben, egyelőre a fenntarthatóság a cél – erről Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszélt az Egyenes Beszédben. A politikus szerint jövőre olyan erőforrások lesznek az egészségügyben, mint idén, ami a fenntarthatóságra elég …de néhány év múlva már érezhető hatásai lesznek a változásoknak.” „Az államtitkár úgy érzi, nem ingott a széke az elmúlt időszakban, egyfajta megváltóvárás van az egészségügyben, aminek egy személyben nem lehet megfelelni, ezért fontos a párbeszéd a szakmán belül. A reformokat ugyanis csak közösen lehet végrehajtani...”
„Az államtitkár szerint ’az üzleti érdek ne írja felül az ellátási érdeket … a patikanyitásnál’.”
„Szócska Miklós aláhúzta, hogy az ’érezhető béremelés a gazdasági teljesítőképesség függvénye’, de ’a tartalékok a rendszerbe visszaforgatásra kell kerüljenek’. ’Érdekeltté kell tennünk a rendszer szereplőit a megtakarításokban’.”
2010. november 17.
Vak ügetés
Tóta W. Árpád blogja
„A lendületes és kétségtelenül radikális kormányzás legfőbb vesztese a Jobbik. A választás óta hiába kepeszkednek, a lejtmenet egyértelmű… Tavaly még reálisnak tűnt a rémálom, miszerint a Fidesz is elkúrja, és akkor ezek a vérszomjas suttyók jönnek. De most inkább úgy néznek, ki, mint akik mennek.”
„…nem sok maradt nekik a cigányozáson és a zsidózáson kívül. Ami egyáltalán értelmezhető – nem feltétlenül helyes, de legalább vitára bocsátható – volt a programjukból, azt a Fidesz keresztülvitte vagy felvállalta. Kettős állampolgárság, multik baszkurálása, rendpártiság, elszámoltatás, keresztény maszlag.”
„A Fidesz autoriter torzulásai ellen a Jobbik felemelte a hangját, de a dallam fals. Horthy nyilván széjjelkardlapoztatná az Alkotmánybíróságot, hülyén veszi ki magát, ha pont ezek magyaráznak a jogállamról.”
„Ennyit hagytak nekik: a mondvacsinált, kényszeredett maszturbációt a Károlyi-szobornál. Kit érdekel Károlyi vagy a szobra? Még a hardcore jobbikosokat sem…”
„Magyarországon (is) mindig lesz egy mániákus kemény mag, amely rezonál a burkolt és nyílt antiszemitizmusra, a rovásírásra és általában a hamisított mítoszokra… De ezekkel a parlamentbe épp csak be lehetett evickélni, aztán – éppen az első Fidesz-ciklus után – kihullani a semmibe.”
„A magyar radikalizmus még nagyon messze van attól a modern nyugati áramlattól, amely már felismerte, hogy nem a holland, de még csak nem is a francia identitás megőrzése a túlélés kulcsa, hanem Európa, és hogy az ellenség nem a zsidóság (sőt), hanem az európai ember sosem látott, csodálatos szabadságát fenyegető fundamentalizmus. A magyar radikálisok egyelőre a saját fundamentalizmusukat dédelgetik. És amíg így tesznek, biztosítják, hogy ezzel a kupac hülyeséggel a kormányzás közelébe se kerüljenek. Így van ez jól. És ha a széljobb nyomása gyengül, ha nem velük kell folyton versenyezni, az talán a kormányzásnak is jót tesz.”
2010. november 12.
Seres László: A nagy multikulti-svindli
Élet és Irodalom
„A török származású, negyvenhét éves Selmát exférje szúrja le, mert nem akar beletörődni a válásba. A harminckilenc éves, szintén török Nalant szintén annak elvált férje szúrja le, hasonló okokból.”
„Csak az idén tizenhat, tavaly huszonöt ilyen és ehhez hasonló eset történt, a helyszín mindegyik esetben Németország: ezek az elhíresült ’becsületgyilkosságok’ (Ehrenmorde).” „Mindezt lehetne cinikusan a muszlim integrációs probléma marginális jelenségének is tartani, ám a németeknél szerencsére kezd betelni a pohár: nem hajlandók tovább tűrni azt az idegen világot, azt a kívülről szinte megismerhetetlen ’párhuzamos társadalmat’, aminek éppúgy része a ’becsületgyilkosság’ vagy a fiatal lányok házasságba kényszerítése, mint a többnejűség, a jóléti állam kihasználása, a nyugati szabadságjogok és morál nyílt lenézése. A németek jó része tehát érti, miről beszél Angela Merkel, amikor kétségbeesetten beismeri, hogy ’a multikulturalizmusnak vége’, hiszen ők is látják, hogy az, ami eddig ezen a címen futott, nem működik. Teljes joggal elegük van abból, hogy évtizedekig közpénzen finanszírozzanak egy jól hangzó, de eleve elhibázott társadalmi kísérletet. Európa több más államához hasonlóan Németország sem tud mit kezdeni muszlim polgáraival.”
„A mintegy négymilliós muszlim közösség kétharmada törökökből áll, akik közül – főként a második, harmadik generációból – sokan sikerrel kitörtek, ők azonban nem is annyira integrálódtak, inkább megpróbáltak asszimilálódni. Ezek a fiatalok nem felejtik el nyelvüket, hazájukat, de egy adott ponton úgy döntenek: ha Németországban maradnak, márpedig többségük maradna, akkor a tökéletes nyelvtudás, a szorgalom és a munka jóval előbbre visz, mint a családban ragadás, a fejkendő vagy a lepel viselése, ódivatú és represszív normák vak követése. És valóban, kevés ok szól amellett, hogy ne adják fel vélt és valós ’hagyományaik’ közül azokat, amelyek emberellenesek, visszahúzó erejűek vagy csak nettó inkompatibilisek a nyugati világgal.”
„A német politikai elit azonban azóta hazudik magának és a polgároknak a külföldiek integrációs problémájáról…”
„A hatvanas-hetvenes években érkezett feleségek, az ott született gyerekek többnyire nemigen beszélték a befogadó ország nyelvét, de nem is kellett, mert addigra már iskolák, mecsetek, zöldségesek, kis éttermek széles networkjét használhatták. A segély mindenképpen járt, semmi nem motiválta a családfőt a munkavállalásra, a teljesítményre, a gyerekek iskolában tartására… az elit és a média pedig közönyből vagy a rasszizmus vádjától tartva hallgatott róla, miközben szívesen mutogatták a kevés, sikeresen integrálódott törököt.”
„De mi is bukott meg pontosan a multikultival? …A Nyugat annyira nem tudja, mi is ő, annyira nem bízik magában, annyira nem hisz saját korábbi értékeiben, hogy nem is meri rábírni a más kultúrákból érkezetteket normái követésére. ’Kik vagyunk mi, hogy előírjuk nekik...’ - mondogatják, elsöpörve a különbséget a szabadság és annak tagadása között. Ha minden elnyomó ’hagyomány’ autonóm kultúra, akkor minden egyenértékű, és akkor találkozniuk sem kell. Holott épp ez a ’békés egymás mellett élés’ hozta létre az egymás mellett élő izolált szigeteket és azt, hogy a bevándorló közösségeknek abszolúte nem kell elfogadniuk a vendéglátók nyugati normáit. Pedig de, el kéne fogadniuk.
Kizárólag a nyugati kultúra termelte ki és kultiválja az egyéni jogok koncepcióját. Nem lehet egyszerre elfogadni ezt az alapvető szabadságkoncepciót és azt, hogy minden más archaikus, kollektivista kultúra is ezzel egyenértékű, ugyanis nem az. Ezért van az, hogy nincs multikulti ’értékrend’ értékrelativizmus és végső soron nihilizmus nélkül. A multikulti ideológusok szelet vetettek – és soha nem látott vihart fognak aratni.”
2010. október
Molnár Csaba: Narancsba öltöztetett bolsevizmus
Mozgó Világ online
„A hatalmon lévő jobboldal kormányzását nyílt hatalommaximalizálás, a fennálló alkotmányos rend ellen intézett támadások jellemzik. A gyűlölet és a bosszú nem konzervatív vagy keresztény politikára, világképre vallanak. Azok ugyanis magukban hordozzák a párbeszédkészséget, a politika versenyjellegének elfogadását, a független intézmények feltétlen tiszteletét. Orbán Viktor és csapata valami olyasmit képviselnek, amit régebbről ismerünk, elszenvedtünk és elutasítottunk, amit soha nem akartunk, hogy visszatérjen. A ma regnáló jobboldal világnézete ’használt világnézet’: narancsba öltöztetett bolsevizmus.
A Fidesz a saját képére igyekszik formálni az országot, olyanná, amilyenek a zárt, szektaszerű bolsevik pártok voltak. Hierarchizált fegyelem és személy kultusz, zárt láncolat, se ki, se be. A párttag a párt politikájának nem alakítója, hanem kiszolgálója és rabja. A belső ellenállót, a kétkedőt leváltják, kiutasítják, margóra szorítják, kiközösítik.”
„A cinikus hatalomgyakorlás szellemi igénytelensége, politikai üressége ül ki Orbán Viktor arcára, amikor a Sport TV-nek interjút ad, amikor Schmitt Pál házelnökként betűként olvassa fel a római számot, vagy amikor Navracsics Tibor azt állítja, hogy csak azokat a köztisztviselőket rúgták ki, akik rosszul végezték a munkájukat… Az oligarchák elleni harc cinizmusa, miközben az oligarchák egyeduralkodóvá válnak a kormányzatban és a Fidesz diktálta gazdasági életben. Alkotmányosság helyreállítása címén az alkotmányos intézmények elfoglalása, a ’rablóból lesz a legjobb pandúr’ cinikus elméletével. Így lehetett médiapolitikai főcenzor és erkölcscsősz egy korábbi szexlapszerkesztő, így lett alkotmánybíró Orbán mentora és volt kormánybeli helyettese, így lett versenyhivatali elnök egy korábban gazdasági szabálytalanság miatt megbírságolt cég egyik tisztviselője, így lett számvevőszéki elnök egy fideszes parlamenti képviselő, vagy így lett főalkotmányozó egy a pályafutása nagyobb részében az egypártrendszer alkotmányának bűvöletében élő levitézlett MSZMP-káder.” „Vajon tudja-e hitelesen képviselni a magyar államot olyan államfő, akit csak a közfelháborodás tartott vissza attól, hogy lecsót főzzön egy pártrendezvény résztvevőinek?!” „Ez a hazug rendszer a köztisztviselői életpályamodellről és biztonságról papol, miközben bevezeti és tömegesen alkalmazza az indokolás nélküli kirúgás intézményét. Nem furcsa, hogy nyolc év Oroszország- és Kína-ellenes hangulatkeltés után ma a stratégiai partnerség és a ’Nyugat alkonya’ az irány.”
„A Nemzeti Együttmasírozás Rendszerének egyébként … a másik fő jellemzője a cinizmus mellett: a mindent átható szervilizmus. A személyes és intézményi szolgalelkűség, ami a szabad ember talán legnagyobb gyalázata.”
„Az itt ülők közül minden bizonnyal többen emlékeznek a Kádár-rendszernek arra a gyakorlatára, amely során a párt rendezői egymás mellé ültették Lukács Györgyöt, Németh Lászlót, Illyés Gyulát. Ezzel üzenték a társadalomnak: mindenki velünk van. Velünk van mind a marxista filozófus, mind a népi író. Megszűntek az ideológiai különbségek, mindenki a szocializmust építi. Ma egymás mellett ül Stumpf István, Kövér László, Bogár László – ebben nincs újdonság –, de immáron jutott hely Warvasovszky Tihamérnak és Bihari Mihálynak is. Dicsőségesen megszűnt a bal- és jobboldal, egy a nemzet, egy a vezér, mindenki a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építi.”
„Minden színjáték, a regnáló jobboldal ugyanazzal a megvetéssel van az alsó-középosztálybeli munkavállalókkal, hátrányos helyzetűekkel és az ő szavaikkal élve a ’nyuggerekkel’ és ’panelprolikkal’ szemben, mint 1998 és 2002 között, amikor is a jövedelmek jelentős részét sikerült a felső-középosztály részére átcsoportosítani.”
„Nem olyan ellenzék kell, amely gyengeségéből, kontúrnélküliségéből és inkoherenciájából adódóan megtámasztja, hanem olyan, amely megújulva megdönti a Nemzeti Együttműködés hamis valóságát. Nem forradalom, hanem az okos megértés fogja leváltani Orbánék rendszerét.”
2010. szeptember
José Casanova: A vallás helye a szekuláris Európában
2000 online, eredeti közlés: Transit
„Európa – még ha eltérő sebességgel is – előrehaladó szekularizációja vitathatatlan társadalmi tény. Az európai népesség mind nagyobb része hagy fel a tradicionális vallásgyakorlással (legalábbis annak rendszeres formájában), ugyanakkor viszonylag magas maradt azok száma, akik valamiféle személyes vallásos meggyőződéssel rendelkeznek. Ebből a szempontból talán helyesebb lenne szekularizáció helyett ’egyháziatlanodásról’ (Entkirchlichung) és vallási individualizációról beszélni.”
„…ezt a hanyatlást a szekularizációs paradigma szemüvegén át nézve egyfajta szekularisztikus önmeghatározás kíséri, amely e változásokat normálisnak és előremutatónak – tehát egy modern, felvilágosult európai lét kvázi normatív velejárójának – tekinti. Ez a szekuláris önmeghatározás… bonyolult és zavarba ejtő problémát teremt, amennyiben a külső földrajzi határok és a belső kulturális identitás meghatározása kerül terítékre a kialakuló Európai Unión belül.”
„Négy, jelenleg hevesen vitatott kérdés körbejárásával szeretném bemutatni, hogy milyen szerepet játszik a vallás az új Európa létrejöttében: a katolikus egyház szerepe Lengyelországban; Törökország belépése; az Európán kívülről érkező bevándorlók integrációja; valamint a hely, amelyet Isten vagy a keresztény örökség elfoglalhat az új európai alkotmányban.”
„Az, hogy a katolikus Lengyelország olyan időpontban ’tér vissza Európába’, amikor Európa nyugati része éppen feladja keresztény-kulturális identitását, mind a katolikus Lengyelország, mind a szekularizált Európa számára zavarba ejtő helyzetet eredményez… Lengyelországban a katolicizmus figyelemre méltó megújuláson ment keresztül a kommunista korszakban. Éppen abban az időszakban, amikor nyugat-európai társadalmak drasztikus szekularizációs folyamaton estek át.”
„A lengyel püspöki tanács, amely a pápától a lengyel egyházra ruházott apostoli feladatot teljes mértékben elismeri, ennek ellenére ismételten aláhúzza, hogy kiemelt célja Lengyelország uniós csatlakozása után Európát ’visszanyerni a kereszténységnek’.”
„A nyugat-európai vallási kereslet csökkenése fényében valóban kevéssé tűnik valószínűnek, hogy lengyel kínálat szerte Európában megtérési hullámot váltana ki.”
„…A 2002-es koppenhágai csúcs folyamán Törökország jelentkezésének kérdésében zajló nyílt, még ha nem is hivatalos… vita leleplezte, hogy a valódi problémát sokkal inkább az iszlám jelenti – az iszlám mindama torz ábrázolásokban, melyek a nyugati civilizáció ellenpólusaként jelenítik meg –, semmint az a kérdés, hogy milyen mértékben volna hajlandó Törökország alávetni magát a többi tagországgal azonosan szigorú gazdasági és politikai követelményeknek.”
„Egy török demokratikus politikai berendezkedés lehetősége, amely muszlim lakosságának valódi reprezentánsaként tud fellépni, ma jelenik meg először valós perspektívaként…A most hatalmon levő még muszlim, de hivatalosan már nem iszlám pártot ismételten fundamentalizmussal vádolták; szemére vetették, hogy aláássa a kemali alkotmány megszentelt szekularisztikus elveit, amelyek kizárják a vallási és etnikai alapon szerveződő pártokat, mivel olyan identitásformákként határozza meg a vallási és etnikai hovatartozást, amelyek egy szekularizált Törökországban nem tarthatnak igényt a nyilvános reprezentációra.
Vajon a demokrácia nem válik-e játszhatatlan játékká, ha az elgondolható többségeknek nem szabad megnyerniük a választásokat, és ha szekuláris civil politikusoknak a katonaságot kell segítségül hívniuk, hogy az megmentse a demokráciát azoktól a többségektől, amelyek az ő szekuláris identitásukat és a hatalmukat fenyegetik?”
„Felmerül a kérdés, ki is itt a fundamentalista valójában: azok a muszlimok, akik szeretnék, hogy nyilvánosan elismerjék az identitásukat és a demokratikus játékszabályok elfogadásával követelik maguknak a gondolati és politikai érdekeik politikai képviseletéhez való jogot, vagy pedig a szekularisták, akik a muszlim fátylat, amelyet egy demokratikusan megválasztott parlamenti képviselő visel, a török demokrácia elleni fenyegetésnek és a kemalista állam által megszentelt szekularisztikus elvek blaszfém elvetésének érzik? El tudná-e fogadni az Európai Unió az iszlám nyilvános reprezentációját?... alig leplezett utalásokkal találkozhatunk arra is, hogy a látszólag szekularizált Európa még mindig túlságosan keresztény ahhoz az elképzeléshez, hogy egy muszlim ország az Európai Unió része legyen.”
„Megnyílhat-e az Európai Unió az idegen bevándorlók előtt és integrálhatja-e őket?”
„Ha egészében nézzük a bevándorlást az Európai Unióba vagy azon belül, akkor két alapvető különbséget állapíthatunk meg az Egyesült Államokhoz képest. Először is le kell szögezni, hogy Európában a bevándorlás és az iszlám nagyjából ugyanazt jelenti…. Ez aztán azzal a következménnyel jár, hogy a másság és az idegenszerűség különböző dimenziói egymásra rakódnak, ami csak tovább élezi a kirekesztés, a beilleszkedés és az integráció problémáit: a bevándorlólét, a vallás és a hit, az etnikai hovatartozás és a társadalmi-gazdasági értelemben vett hátrányos helyzet mindenkori idegenszerűsége egy pontban találkozik össze.
Ezzel ellentétben az Egyesült Államokban az új bevándorlóknak csak maximum 10 százalékát teszik ki muszlimok – ez olyan arányszám, amely a szeptember 11. után az arabokkal és muszlimokkal szemben egyre elnyomóbban fellépő amerikai belbiztonsági apparátus szigorú bevándorlási megszorításainak ismeretében a jövőben csökkenni fog.”
„A másik fő különbséget a vallások és a vallási csoportok közéleti és civil szférában betöltött szerepe képezi. Minden eltérésük dacára az európai társadalmakat mélyen meghatározza a szekularizmus mint uralkodó elv. Liberális demokrata társadalmakként elfogadják és tisztelik az egyén vallási szabadságát. De a sikeres nyomás hatására – amely a magánszférába száműzi a vallást, és amely Európában a modern, szekuláris társadalom képétől elválaszthatatlan evidenciává vált – itt sokkal nehezebb elismerni a vallás legitim szerepét a közéletben és a kollektív csoportidentitások megteremtésében és mobilizálásában. A muszlim csoportok kollektív tudata és annak megnyilvánulásai mély félelmet ébresztenek a szekuláris államokban.”
„Az amerikaiak ezzel szemben közismerten vallásosabbak az európaiaknál… az amerikai történelemben a kollektív vallási identitások szolgáltak a társadalmi pluralizmus kialakításának legfőbb alapjául.”
„Kell-e hivatkoznia az új európai alkotmánynak Istenre, illetve a keresztény örökségre vagy pedig egy új, a felvilágosodás elvein alapuló szekuláris ’civil vallásra’ van szüksége?
Az EU 2000-ben született Alapjogi Chartájának ünnepélyes kiáltványa hasonló hatást próbál elérni első paragrafusaival: ’Szellemi és erkölcsi öröksége tudatában az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul’.
„Nem amellett kívánok érvelni, hogy az új európai alkotmányba bekerüljön a keresztény örökségre, illetve a transzcendenciára való utalás. Egyszerűen csak világossá kívánom tenni, hogy az alkotmány szövegébe esetlegesen bekerülő vallási motívum körüli vita annak a ténynek a megnyilvánulása, hogy az uralkodó szekularisztikus dogmatizmus a vallásra problémaként tekint, s ezzel meghiúsítja a lehetőséget arra, hogy pragmatikus, értelmes módon közelítsen vallási kérdésekhez.”
„…az arra való képtelenség, hogy a kereszténységet az európai kulturális és politikai identitás konstitutív alkotórészének tekintsük, azt jelenti, hogy talán kárba vész egy nagy, történelmi lehetőség; a protestánsok és katolikusok, valamint az egymással harcban álló európai nemzetállamok már lezajlott megbékélése után a harmadik kibékülés: a felvilágosodás, vallás és szekularizmus között fenn álló régi vita lezárása. Mivel a szekularizált társadalom fenyegetve érzi magát identitásában, és a kereszténységtől minden nyilvánosságot megtagad, ezért olyan önelégült állítások hazugságába kényszerül, mint hogy csak a szekuláris semlegesség tudja megteremteni az individuum szabadságát és a kulturális pluralizmust.”
„Amennyiben a közös európai értékek – emberi méltóság, egyenlőség, szabadság és szolidaritás mint a szekuláris identitás és a szekuláris önértelmezés formái – genealógiai megalapozása során megfosztjuk őket előjogaiktól, az oda vezethet, hogy nemcsak letérünk az ezen értékek kialakulásához vezető útról – beleértve társadalmi intézményesülésüket és egyéni internalizációjukat –, de megvonjuk magunktól a lehetőséget ezen formák szekuláris identitásáról való töprengésre. Ezen keresztény hatás tudatos, reflektált elismerése nem azt jelenti, hogy a pápa vagy más egyházi vezető igényeit a keresztény-európai örökség egyedüli letéteményesének és teljhatalmú urának igényeiként fogadjuk el. …a szekularisztikus önértelmezés minél inkább megpróbálja elűzni ezt az örökséget a kollektív tudatból, az annál erősebben tér vissza tudattalanul és kényszeresen a közéletbe, ahogy azt Franciaország laicista etatizmusának furcsa kiéleződése mutatja.”
„A tanulmányban tárgyalt négy probléma…már önmagában is elég súlyos. A reflektálatlan szekuláris identitás, a dogmatikus szekularisztikus önértelmezés csak tovább bonyolítja a fenti problémákat, amennyiben megoldhatatlan vallási kérdéseket csinál belőlük.”