Orbán Máltán: igazságos teherviselést az illegális bevándorlók elleni harcban

MTI 2010. november 22., hétfő 16:24

Orbán Viktor biztosította a máltai kormányfőt vallettai hétfői tárgyalásukon: a magyar EU-elnökség idején képviselni fogja, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelem anyagi terheit osszák meg a tagállamok között - jelentette a Times of Malta honlapja.

Mint a magyar miniszterelnök hangsúlyozta vendéglátójának, Lawrence Gonzinak, átérzi a problémát, hiszen Magyarországnak is vannak olyan határai, amelyek egyben az EU külső határainak is számítanak.

A két kormányfő abból az alkalomból találkozott, hogy januártól Magyarország tölti be félévre az EU soros elnökségét.

Gonzi a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bevándorlás problémakörén kívül szó volt a gazdasági helyzetről, a versenyképességről és a munkahelyteremtésről.

Orbán Viktor - a honlap jelentése szerint - beszélt arról, hogy Budapest ellenzi a több tagállam által is szorgalmazott adóharmonizációt, mert az rontja bizonyos tagországok versenyképességét. Aláhúzta, hogy a gazdasági fellendülést munkahelyteremtésnek kell kísérnie. "Ki kell kerülnünk ebből a válságból. Munka, munka, munka - ezt értem jövő alatt" - idézi a Times of Malta a magyar miniszterelnököt.

Írországnak az EU által nyújtott pénzügyi megsegítéséről Orbán úgy véli, az ilyen helyzetekben fontos, hogy a döntéseket haladéktalanul hozzák meg. A kérdés, mint mondta, nem maga a kisegítés, hanem annak utóélete. Hivatkozva a Nemzetközi Valutaalap segítségével kapcsolatos magyar tapasztalatokra, Orbán aláhúzta, hogy annak elfogadását követően a kedvezményezett országoknak minél hamarabb vissza kell térniük a kötvénypiacokra, hogy hiányukat onnan finanszírozzák.

Orbán leszögezte, hogy a magyar elnökség prioritásai között szerepel az energiabiztonság és az EU bővítése, továbbá reményének adott hangot, hogy Horvátország a következő hónapok során befejezi a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val.