Utat vesztve – Megjegyzések a Pásztor-ügyhöz
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2014. július 04. péntek, 06:55
- Krémer Ferenc
2012-ben Úttévesztés előtt címmel írtam egy sorozatot a Galamusban, amely a demokratikus ellenzék akkori dilemmáiról szólt. Gondolom, ezt cikket most éppoly felesleges megírni, mint két évvel ezelőtt azt, de egyetértek Mihancsik Zsófiával, nem lehet, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok és politikusok, és feltételezem, értelmiségiek a rasszizmusban lássák a kiutat, ezért döntöttem ismét az írás mellett. Pásztor Albert „baloldali” polgármesterjelöltté választása annak az ürességnek a szimbóluma is lehetne, amely a „baloldali” fejekben van – a jobboldali fejek csak azért nem üresek, mert tele vannak álszentséggel, hazugsággal és önbecsapással. A rendőrök mindig is azzal próbálták lerázni magukról a korrupció és a cigányellenes rasszizmus bűnét, hogy azt mondták, a rendőrség a társadalom része, a társadalom pedig korrupt és cigányellenes, miért lenne más a rendőr. Úgy tűnik, a miskolci „baloldal” leásta magát a rendőrség szintjére, s ennek megfelelő jelöltet állított magának. Mindez azonban csak jelenség és nem csupán a saját bűneikkel szembenézni képtelen miskolciak hibája. Bűneik pedig szép számúak, ahogyan az ország többi önkormányzatáé is. Meggyőződésem, hogy az, amit ma cigány-problémának neveznek, a rövidlátó, önző és tisztességtelen helyi politikusok tevékenységének következménye. Ők voltak azok, akik a munkanélküliség és a szegénység problémáját már a kilencvenes években elkezdték kriminalizálni, az ő tevékenységük vezetett a nyíltan neonáci pártok és polgármesterek megjelenéséhez, és az ő tevékenységük hitelesítette őket. A miskolci szocialista városvezetés egyike volt a problémákat kitelepítéssel, elhallgatással megoldani akaró bűnösöknek. Most ezt a katasztrófába vezető utat akarják folytatni.
Torz problémafelismerés
Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessék, más is kellett. Magyarországon már jó ideje nincsen világos mérce, amely egyértelműen megmutatná a különbséget a rasszizmus és a szociális és bűnügyi problémák kezelése között. A Pásztor-ügynél maradva, még ma, öt évvel később is csak addig terjed a „baloldal” érzékenysége, hogy az utcai bűncselekmények elkövetői cigányok voltak-e vagy sem. Ezzel ostoba módon besétálnak a szalonrasszisták csapdájába, akik azon nyomban „szakmai” kérdést csinálnak a problémából, amivel a kérdésben még csak tájékozódni sem hajlandó „baloldaliak” nem tudnak mit kezdeni, legfeljebb bólogatni tudnak, s meghajolnak az egykori rendőrkapitány nagyszerű „szakmai” teljesítménye előtt – elfeledve, hogy egy település bűnügyi helyzete jelentős részben a rendőrkapitány tevékenységének minőségétől függ. Csakhogy a szakmai tudás nem semleges, kiváltképpen nem az a rendőrök esetében, de inkább nézzük mire jutott a magyar értelmiség Pásztor Albert kijelentésével. Nem sokra, legfeljebb annyira, hogy sikerült ismét elmaszatolnia a rasszizmus határait. Az ugyanis hamis kérdés a mai Magyarországon, hogy vajon rasszista-e az, aki minden utcai bűnelkövetőt cigánynak tart, mert nem maga az állítás a probléma, hanem az, hogy ez csak egy olyan szemléletből következhet, amelyik a „cigánybűnözés” fogalomkörében mozog, s az, mint tudjuk a hetvenes évektől a rendőri gondolkodás szent tehene. Ezzel tehát Pásztor Albert még nem lépett túl a szokásos szakmai rasszizmuson. A felháborodás megakadt ezen a szinten, ezzel lehetőséget adva arra, hogy nagyszerű szakemberként méltassák és „meghurcolásként” tüntessék fel a méltatlankodást. Ráadásul ezt a téves problémafelismerést könnyedén lehetett és lehet rendőrellenesnek beállítani, s ami rendőrellenes, az rend és biztonságellenes is. Vagyis: aki Pásztor Albert ellen van, az Miskolc biztonsága ellen van, ami persze marhaság.
Pedig Mihancsik Zsófia már 2009-ben (a most újraközölt Mozgó Világ-cikkben), magam pedig 2010-ben (a rendészetpolitika húsz évéről szóló könyvemben*) felhívtuk a figyelmet a valóban lényeges mondatra. Nem árt újból és újból leírni, hátha felfogják végre a politikusok is a jelentését: „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi.” Ez a mondat, amely egyértelműen kizárta a társadalomból a romákat, akkor hangzott el, amikor még nem fogták el a romák elleni sorozatgyilkosságok elkövetőit, még hátra volt Tatárszentgyörgy, Tiszalök és Kisléta. Mondhatjuk, hogy Pásztor Albert állásfoglalása a cigányok kirekesztése mellett hozzájárult ahhoz a rasszista közhangulathoz, amely támogatta a gyilkosokat, legalábbis közömbös volt, de még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrök szabotálják a gyilkosok elleni nyomozást – lásd a Tatárszentgyörgyi helyszínen történteket.** Megítélésem szerint Pásztor Albert a maga szakmai rasszizmusával, ahogy minden egyes rendőr, aki hasonlóképpen gondolkodik, indirekt módon bűnrészes a gyilkosságsorozatban. Az a politikus, aki ezt nem ismeri fel, maga is bűnössé válik. Őket én nem tekintem sem demokratának, sem baloldalinak.
A roma önkormányzat miskolci demonstrációja 2014. június 25-én. A demonstrálók a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását követelték –MTI/Vajda János
Dilettáns és kártékony megoldási kísérlet
Tompa Sándornak, a Demokratikus Koalíció miskolci elnökének magyarázkodása azt mutatja, hogy a cigányellenességben próbálnak versenyre kelni a Jobbikkal és a Fidesszel. Végül is mit várhatunk el azoktól, akik korábban maguk is a kirekesztésben keresték a problémák megoldását, és máig sem néztek szembe önmagukkal? Miért csodálkoznak, hogy ezzel nem sikerül megnyerniük a miskolciakat, miért csodálkoznak, hogy helyettük az ebben sokkal hitelesebb (szélső)jobboldalt választották inkább? Azt mondja Tompa Sándor, Pásztor Albert a szabadság és az emberi méltóság mellett kiálló demokrata. Azt gondolom, hogy ez a demokrata értékrend teljes zavarosságát mutatja. Csak az Együtt-PM és a Liberálisok válaszoltak helyesen – ami persze nem jelenti, hogy náluk minden határ világosan ki van jelölve. Ha a szocialisták és a DK ebbe az irányba indul el, akkor csak a Jobbik és a Fidesz csicskása lehet, semmi több.
Amíg a demokraták csak a következő választást, csak a napi túlélést tartják szem előtt, amíg nem szakítanak az ócska frázisokkal, és az ócska frázisokat szajkózó politikusokkal, amíg nem lepik meg a választópolgárokat friss, meglepő és praktikus ötletekkel, addig marad Magyarországon a rasszizmus és marad a diktatúra. Jelenleg, úgy tűnik, elindultak azon az úton, ami a szellemi és erkölcsi megsemmisülésükhöz vezet.
* Krémer Ferenc: Rossz döntések kora, Bp. Napvilág, 2010
** Ha valakit részletesebben is érdekel, ajánlom nézze meg Hajdú Eszte „Ítélet Magyarországon” című, a sorozatgyilkosok tárgyalásáról készült dokumentumfilmjét.
