rss      tw      fb
Keres

Nyílt levél a DK-hoz és a baloldal szimpatizánsaihoz



Tisztelt DK, kedves baloldali szimpatizánsok!


Budapesten született roma vagyok, szociális munkás diplomával rendelkezem, ezen felül hivatásos tűzoltóként dolgoztam közel 18 évig, így van fogalmam a rendvédelemről is. A 2006-ban alakult Roma Rendőrök Országos Egyesületének kommunikációs igazgatója voltam, valamint éveken át dolgoztam a Rádió C-ben is.


Rengeteg vitát váltott ki Dr. Pásztor Albert, korábbi miskolci rendőrkapitány ominózus nyilatkozata. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez a nyilatkozat nemcsak erkölcsileg volt kifogásolható, hanem bűncselekmény gyanúját is felvetette! A magyarországi adatvédelmi törvények nem teszik ugyanis lehetővé, hogy a rendőrség vagy más rendvédelmi szerv bárki etnikai hovatartozását vizsgálja, rögzítse, pláne hogy nagy nyilvánosság előtt beszámoljon róla. Az elkövetők, illetve ennél az esetnél a gyanúsítottak – hiszen a bíróság még nem mondta ki őket bűnösnek – adataival élt vissza a rendőrkapitány, amikor a származásukról beszélt. Erre a felvetésre később úgy reagált a rendőrkapitány, hogy az elkövetők önként vallottak a származásukról, hogy emiatt enyhébb büntetést kapjanak. Ez a kijelentés talán még a korábbi megnyilatkozásánál is rosszabbra sikeredett. Származás szerint ugyanis senki sem kaphat enyhébb ítéletet, ezt az érintettek és a rendőrök is pontosan tudják. Sőt, a mai magyar tapasztalat inkább az, hogy sajnálatos módon súlyosabbat kapnak, illetve olyan cselekedetekért is büntetés a részük, amelyekért nem cigány honfitársaink figyelmeztetésben sem részesülnek (lásd pl. Hatalmas bírságok lapos gumiért).



A gyanúsítottak életkörülményeit valóban vizsgálhatják az eljárásban, és az jelenthet enyhítő körülményt, de annak semmi köze sincs a származáshoz. Én például hiába vagyok roma származású, attól még nem leszek hátrányos helyzetű, viszont nem roma emberek is lehetnek hátrányos helyzetűek; tehát ezek a kategóriák nem származási alapon vannak definiálva. Így ha igaz lenne, hogy valaki azért nyilatkozik a származásáról, mert abban a téves és egyébként minden valós tapasztalatot nélkülöző feltételezésben élne, hogy ettől esetleg enyhébb büntetésben lesz része, a rendőrségnek ezt akkor is figyelmen kívül kellene hagynia, s mint teljesen irreleváns adatot, sem nyilvántartania nem volna szabad, sem nyilatkoznia róla.


Két eset lehetséges: vagy nem ismerte a rendőrkapitány a vonatkozó jogszabályokat – ez az alkalmasságát kérdőjelezi meg –, vagy ismerte, és annak ellenére nyilatkozott így – akkor még rosszabb a helyzet.


Egy jogkövető társadalomban egy ilyen eset után a rendőrkapitányt leváltják, mert aki ma törvénytelenül adatot gyűjt, azaz bűncselekményt követ el, az a jövőben más bűncselekményt is elkövethet. Miért ne tenné, hisz nincsenek szankciók, nincsenek határok, bármikor, bármit lehet nyilatkozni és tenni egy olyan társadalmi csoport ellen, amelynek nincs érdekérvényesítő képessége, és egyedül a sokat szidott jogvédőkben bízhatnak, hogy elkerülje egy végletekig (egyes felmérések szerint 80 százalékban) cigányellenes társadalom fenyegetéseit (lásd pl. sterilizációs ötlet).


Elhiszem és megértem, hogy minden áron nyerni szeretne a DK a baloldallal együtt Miskolcon. Azt is elhiszem, hogy van rá esélye Pásztor Albert jelölésével. Viszont az is biztos, hogy ezzel a baloldal átlép egy határt. Egy olyan határt, ahol elvesznek a baloldali értékek, ahol teret kap a populizmus és nacionalizmus, ahol legitimálják a cigánybűnözést mint kifejezést. Pásztor Albert akkori nyilatkozatát azóta is előszeretettel idézgetik a szélsőségesek, nyilván nem véletlenül. Ez ugyanis pontosan az ő retorikájukba illeszkedik. A baloldaltól a baloldaliak nem ezt várják. És lehet, hogy Miskolcot Pásztor Alberttel behúzza a DK, de Budapestet esetleg pont emiatt fogja elveszíteni.


Létezik cigány probléma? IGEN! Kell róla beszélni? IGEN! A kérdés az, hogy kiknek, hol és milyen formában. Kik beszéljenek róla? A rendőrkapitányok? Esetleg a Jobbik? Azok a politikusok, akik lehunyt szemmel végignézték, ahogy az integrációs pénzekből mindenhova jutott, csak az érintettekhez nem? Vagy ha jutott is, csupán látszatintézkedésekre futotta? Ezzel a DK vezetői is tisztában vannak, mégsem beszélnek róla! Vagy maguk az érintettek, akiket a rendszerváltozás után teljesen magukra hagytak, akiket kiutálnak az iskolából, akik nap mint nap ki vannak téve a rendőri igazoltatásoknak, akikről azt és úgy lehet nyilatkozni, amikor és amit akarnak, csak mert a társadalom úgyse szereti őket, így nem állnak ki értük?


Miskolcon több nagyberuházás folyik. Csak halkan kérdezem meg: ezeknél a beruházásoknál figyelembe vették az ott nyomorban élő embereket? Dolgoznak ezeken az uniós projekteken romák? Legalább segédmunkásként? Hogy azt már fel se merjem vetni, hogy értelmiségi feladatokat bíznak-e rájuk? Részt vesznek-e az állami beruházásokon az etnikai arányuknak megfelelő mértékben? Tudjuk a választ... Ezek után miért csodálkozik bárki is, hogy az ott élő cigányok nem tudnak integrálódni?


Lehet mellébeszélni és azt mondani, hogy Dr. Pásztor Albert kijelentése nem volt rasszista és nem volt törvénytelen, de attól még mi, akik érintettek vagyunk, pontosan tudjuk, hogy az. És nehezen viseljük, ha még hülyének is néznek azzal, hogy azt mondják: ááááá, ez nem rasszizmus. Mint amikor azt halljuk, hogy áááá, nem a származásunk miatt nem vesznek fel minket dolgozni, vagy nem a származásunk miatt igazoltatnak naponta többször az utcán, és nem ezért követ minket az üzletben a biztonsági őr tízből kilenc alkalommal.


Most éppen a DK köp minket szembe azzal, hogy azt mondja: ez a nyilatkozat nem volt rasszista, csupán őszintén beszélt a kapitány a problémákról. Tehát a DK szerint törvényes adatokat gyűjteni a származásról, és törvényes ezeket nyilvánosságra hozni?


Ha elvárjuk a cigányoktól, hogy tiszteljék a törvényeket, akkor talán a törvényesség őreinek kellene, kellett volna ebben élen járnia. Megjegyzem, amíg még vannak egyáltalán ilyen törvényeink, és a most hatalmon lévők nem írják át egy tollvonással az utolsó demokratikus jogszabályokat is.



Tisztelettel



Bari József