A Stabilitás Pénztárszövetség az Alkotmánybírósághoz fordult
- Részletek
- Szemle
- 2010. november 25. csütörtök, 04:45
- Galamus-csoport
Szerdán a Matolcsy-bejelentés után a Stabilitás Pénztárszövetség közleményt adott ki. Eszerint „nyílt zsarolásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervezett intézkedéseit, és az ügyben az Alkotmánybírósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult. Példa nélkülinek nevezi, hogy az ország egyharmadát, több mint 3 millió embert ’nyíltan megfenyegessen a kormányzó többség’. A szervezet elnöke, Bába Julianna szerint a tervezett intézkedések az Alkotmány szinte összes passzusát sértik, és ellentétesek az Európai Unió alapelveivel is.”
Az Alkotmánybírósági beadványok tára című rovatunkban elolvashatják a pénztárszövetség alkotmánybírósági indítványait: a magánnyugdíjpénztári befizetésekről, illetve a pénztárválasztás szabadságáról szóló indítványt.
Részlet ez utóbbi indoklásából:
„Az általunk vitatott törvény a tagsági jogviszony feltételeinek alapvető változtatásával a kötelező nyugdíjrendszer alkotmányosan védett intézményrendszerébe, szerződéses viszonyaiba avatkozik be alkotmányos indokok nélkül. Álláspontunk szerint ugyanis az nem tekinthető alkotmányos indoknak, hogy a törvény intézkedései nyomán felszabaduló költségvetési forrásokat – nem kell a vegyes rendszer működése miatt a nyugdíjalapot kiegészíteni – és a visszalépések nyomán az államhoz kerülő vagyont a Kormány máshol – a nyugdíjrendszeren kívül - akarja felhasználni, abból többek között adócsökkentést és költségvetési kiadásokat akar finanszírozni.
Összességében – figyelemmel a tulajdonvédelemmel összefüggő alkotmányossági összefüggésekre is – levonható az a következtetés, hogy a jogalkotó a jogalkotói felhatalmazással nem rendeltetésszerűen él, a jogalkotás folyamatában követi el a joggal való visszaélést, veszélyeztetve ezzel a jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos követelmények érvényesülését.”