rss      tw      fb
Keres

Nem egyeztet, kifáraszt, dezorientál



Miután a kormánynak nem volt jobb ötlete, mint a magánnyugdíjpénztárak megcsapolása, a koncepciót végrehajthatták volna úgy is, hogy azt mondják: kényszerhelyzetben vagyunk, nézetünk szerint nincs más lehetőség, mint megszüntetni a harmadik pillért. Mától kezdve a nemzeti együttműködés jegyében minden érintettel sürgősen és gyorsított menetben tárgyalásokba kezdünk, hogy közösen kidolgozzuk az átlépések minél zökkenőmentesebb módozatait. Az igaz, hogy a célt már eldöntöttük, de a feltételekről természetesen nem dönthetünk a pénztárak és az érdekképviseletek nélkül, mert demokraták vagyunk.

Ehelyett azonban az érintettek, pénzügyi szakértők, újságírók-riporterek és érdeklődő állampolgárok hosszú és vég nélkülinek látszó fárasztása az, ami megkezdődött. Mintha az egész társadalomnak egyetlen, hatalmas halként kéne lógnia a kormány horgászzsinórján, s neki kéne tűrnie a fárasztást, és nem a kormánynak kéne fáradnia az érdekében.

A „beetetés” azzal indult, hogy a kormány szerint a magánnyugdíj-pénztárakban bizonytalan a pénz helye, mígnem az állam biztonságot garantál, a maga nyugdíjrendszerében. Ennek jegyében – miközben befagyasztotta a magánnyugdíj-pénztári tagok számláit – azt sugalmazta az érintetteknek, hogy mihamarabb lépjenek át az állami rendszerbe. A csalit azonban a címzettek nem nagyon vették komolyan, és nem kezdtek tömeges átvándorlásba. A tagok saját, rendszeresen kézhez kapott számlalevelei, s mellettük a közzé tett, általános pénzügyi jelentések, úgy látszik, nagyobb biztonságot jelentettek, mint a kormány ideológiája. Ezt az érzéketlenséget azonban november közepére a kormány megelégelte, és „botot” váltott.

A Napi Gazdaság november 23-án rendezett budapesti adókonferenciáján a magánnyugdíjpénztárakat illetően Matolcsy György egyértelműen kimondta a lényeget: „A befizetett összeg maradéktalan kifizetésére vonatkozó eddigi állami garancia megszűnik”, illetve „a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer (…) megszűnik, a három pillérből kettő, az állami és az önkéntes marad”. A kormány véleménye szerint ugyanis a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer zsákutca.

Értsd: „Ha szép szóval nem tudtuk rávenni titeket, akkor ráveszünk erőszakkal.”

Ugyanakkor a nyilatkozat tökéletesen dezorientálhatta mindazokat, akik addig komolyan vették a kormány szavát, hiszen ami itt elhangzott, az több ponton is ellentmondott az addigiaknak. Ha megszűnik a magánnyugdíj-pénztári rendszer, akkor hol van a tagok megígért, szabad választása? Ha eddig eljátszották a pénzeket az állítólagos „nyugdíjtőzsdén” (© Orbán), akkor hogyan tud számolni ezekkel az összegekkel a kormány? Ha megszűnik a visszafizetésre az állami garancia, akkor milyen biztonság az, amit garantálnak? Egyetlen dolog biztos: ha a pénztárak meg fognak szűnni, az azt jelenti, hogy a kormány visszafordította a modernizáció folyamatát, amelyben az állampolgárok befolyásolhatják az önerő és az állami erő arányait a saját nyugdíjukban. A mai fiatalok jövőbeli nyugdíja ugyanúgy a majdani, általános és kiszámíthatatlan helyzet függvénye lesz, ahogyan alapvetően a ma idősebbeké is aránytalan mértékben függ az ország pillanatnyi helyzetétől. Mint Matolcsy szavaiból szintén kiderült, a mai, magánnyugdíjpénztári befizetők – vagyis a fiatalabbak – pénzeit részben a mai nyugdíjasok járadékaira, részben az államadósság csökkentésére fogják fordítani. Hogy ez valóban lehetséges-e, és hogy melyek lesznek a további következményei, az viszont ismét a bizonytalanság területe.

Matolcsynak erre a bejelentésére kizárólag néhány banki elemző őrizte meg a hidegvérét, s nyilatkozott úgy, hogy ebben semmi szokatlan nem volt. Sem a K&H Bank, sem az Erste Bank elemzőjét (Barcza Györgyöt, illetve Árokszállási Zoltánt) nem lepte meg a lépés. Ugyanakkor mindnyájan hangsúlyozták, hogy vannak bizonytalanságok: „egyelőre nem lehet tudni, hányan lépnének át az állami pillérbe” mondták a privátbankár.hu-nak. Ugyanitt Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója már inkább az aggódásra okot adó tényezőket emelte ki: szerinte a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszűnésére vonatkozó bejelentés nem javítja a befektetői hangulatot, s a befektetők nem kedvelik az olyan lépéseket, amelyek gyengítik a hosszú távú költségvetési egyensúly fenntarthatóságát. Nem tartja jó megoldásnak azt sem, hogy a felhalmozott tőkeállományból folyó kiadásokat tervez finanszírozni a kormány. Az elemzők tehát kevésbé hüledeztek, mint inkább arról beszéltek, hogy több területen is elbizonytalanítás zajlik.


Exhausting business – flickr/kevindoyle

A tempóváltás azonban mindenki mást, akit bármilyen módon érintett a téma, a szó szoros értelmében tátogásra késztetett.

Elsőként a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, Bába Julianna kapkodott levegő után a Klubrádió reggeli műsorában (7:36-tól). Elmondta, hogy a bejelentés hidegzuhanyként érte őket, hiszen eddig nem erről szóltak a tudósítások. Azon is csodálkozott, hogy miközben nyilvánvalóan fajsúlyos szakmai kérdésekről van szó, a kormány velük eddig kizárólag a sajtón keresztül kommunikált, s egyeztető tárgyalásokra is csak 25-ére hívják őket, a minisztériumba, miközben az alapvető kérdéseket már eldöntötték. Ráadásul a tárca most sem jelezte, hogy konkrétan miről lesz szó a tárgyalásokon.

Ugyanebben a műsorban (8:40-től) a magánnyugdíj-pénztári rendszer kidolgozója, Gere Ádám is hüledezett, majd hosszú perceken át próbálta sokadszorra is elmagyarázni: olyan, oktalan és indokolatlan visszaállamosításról van szó, amely nulla haszonnal jár, s egyúttal még nagyobb hiányt hoz létre az államháztartásban.

Ezek után bárhová nézett az ember az ezzel foglalkozó fórumokon, csodálkozást, hápogást, tátogást látott. S bár ennek intenzitását a többség már fokozhatatlannak tartotta, délutánra kiderült, hogy Matolcsynak van módszere a továbbgerjesztésre. A kormányülés utáni sajtótájékoztatón a következőket mondta:

„Minden magánnyugdíjpénztári tagnak január végéig nyilatkoznia kell, hogy milyen nyugdíjrendszerben szeretne maradni. Aki visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, az hozza magával a számláját is, vagyis egyéni számlára kerül az a vagyon, amit eddig gyűjtött. A számla a házastárs számára örökölhető lesz. Azon átlépő magánnyugdíjpénztári tagok, akiknek az infláció felett gyarapodott a befizetésük, a többletüket felvehetik készpénzben, vagy átvihetik egy önkéntes nyugdíjpénztárba. A számítások szerint a többség veszített azon, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerben kellett kötelezően benne lennie. Ők, ha átlépnek az államiba, akkor megkapják azt a többletet, amit az állami nyugdíjrendszerben szereztek volna a korábbi évek alatt. Aki visszatér az állami nyugdíjrendszerbe, csak nyerhet.

Ha valaki 2011. január 31-ig arról nyilatkozik, hogy marad a magánnyugdíjpénztári rendszerben, akkor nem lesz része a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszer közösségének. Az ő esetükben jóváírják a 2010. november 1. és 2011. december 31. közötti 14 havi befizetést, de a jövőben a munkaadójuk által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék nem kerül a számlájukra, csak az önmaga, azaz a munkavállaló által fizetendő 10 százalékos járulék lesz rajta. Vagyis a jelenlegi nyugdíjjogosultságának a 70 százalékát elveszíti. A munkavállalók által magánnyugdíjpénztárba befizetett 10 százalékra az állam már nem vállal garanciát. A visszaáramló vagyon a nyugdíjreform- és államadósságcsökkentő alapba kerül.”

Estére a már említett elemzők közül Duronelly Péter, s mellette Bebesy Dániel is ezt nyilatkozta az Indexnek: „A nyugdíjrendszer átalakításával a kormány átlépte a Rubicont. (…) nem helytálló az a kormányzati kommunikáció, hogy a radikális intézkedésre, bevallottan kockázatos lépésre a helyzet rendkívülisége miatt volt szükség. Magyarország strukturális költségvetési egyenlege kifejezetten jó volt, az szja kétes értékű csökkentéséért szükségtelenül nagy árat fizetünk. Most egy számottevően rosszabb strukturális költségvetési egyenleggel kezdünk neki az elkövetkező éveknek úgy, hogy a jelentős adóssággal és rossz költségvetési struktúrákkal rendelkező országok Nyugat-Európában is csődveszéllyel néznek szembe. (…) A kasszák egyoldalú megszüntetése jogilag aggályos, és az így szerzett pénz felének a költségvetési folyókiadásaira fordítása közgazdaságilag tűrhetetlen.”

A már szintén idézett Stabilitás Pénztárszövetség viszont lépett. Mivel példa nélkülinek tekinti, hogy az ország egyharmadát, több mint hárommillió embert nyíltan megfenyegessen a kormányzó többség, s mivel a tervezett intézkedések az Alkotmány szinte összes passzusát sértik, valamint ellentétesek az Európai Unió alapelveivel, emellett súlyosan sértik a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó alkotmányos és uniós alapelveket, a Szövetség azonnal beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz. Ezzel párhuzamosan azt tanácsolják a pénztártagoknak: amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a vitatott törvényekről, a nyílt zsarolás ellenére se lépjen vissza senki az állami rendszerbe.

A jelenben biztos pont nincs, csak bizonytalan: nem tudjuk, mikor és mit dönt az Alkotmánybíróság és Strasbourg. Ugyanígy nem tudjuk, ezek után milyen stratégiát választ az érintett pénztári tagok meghatározó része – eddig az érdekvédelmi szervezetek sem sorakoztak fel az érdekükben. Kérdés, hogy ezek után bíznak-e még egyáltalán bármelyikükben. Nem tudjuk, meddig akarja a kormány fárasztással megtörni a társadalmat, s azt sem, hogy pontosan mit rejteget még a tarsolyában.

Mire ez utóbbi esetleg kiderül, addigra talán majd jön Strasbourg, mint az 56-ban várt amerikai tankok megkésett álomlovagja, s legalább utólag kimondja, amit ki kell.

Mi pedig majd szépen eltátjuk a szánkat, s talán még nyálunk is csöppen.


Lévai Júlia                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!