rss      tw      fb
Keres

Fűtési szezon



Két embert hallok a rádióban: az egyik kérdező, a másik illetékes.

A kérdező a szokásosnál kissé hosszabb mondatokkal veti fel a problémákat, aminek legfőbb indoka, hogy evidenciákat kell bizonyítania. Ilyen alkalmakkor, ahogy mondani szokás, mindig a kályháig kell visszamenni, és ez időigényes dolog.

A kérdező tehát a tőle megszokott kitartó, végtelenül türelmes módon kering a kályha körül, s próbálja partnerét emlékeztetni, hogy a fűtéshez nemcsak éghető anyag, alágyújtós és tűzszerszám kell, hanem szabad légáram és tiszta kémény is, vagyis létkérdés az égési folyamat többtényezős mivoltának tiszteletben tartása. Amire az illetékes kétféle módon reagál:

– Igen? – kérdezi azok felhúzott szemöldökével, akik kíváncsian várják, vajon mivel képes még itt előállni ez az ember, aki nem éri föl ésszel, hogy ez már mind befejezett, lezárt kérdés. Milyen ötletet adhat még bárki NEKI, aki már rég befűtött mindenkinek, és jól lezárt minden kályhán minden nyílást? Már termelődik is szépen odabenn a szénmonoxid. Mi beszélnivaló lehet még ezen? Érdeklődéssel várja a reakciókat. „Igen”?

A kérdező feszegetné még az egykályhás rendszer, valamint a  szellőzők eldugaszolásának következményeit, de hogy kellőképp körültekintő legyen, mond valamit arról, hogy a fűtésnek persze mindig többféle modellje lehetséges. Ezekre érkezik az illetékes másik reakciója:

– Nna!

Értsd: Egész jó! Ha így megy tovább, még a végén érteni fogod a lényeget, sőt, helyeselni. Mert hiszen hát azt azért te is tudod, hogy amikor a hatalom beszél hozzád – egészen pontosan én –, akkor az a legjobb, ha magad is rátalálsz a hatalom érveire, és szép lassan összhangba kerülsz velem. Akkor majd én jól megdicsérlek, hadd hallja a hallgató, mennyire rendes ember vagyok. Látod, most is biztatlak, hogy csak próbálkozzál mindenben egyetérteni velem. Már egész jó nyomon jársz. Nna, mondjad!

A kérdező azonban elengedte a füle mögött ezeket a reakciókat, ezért végül nem jutottunk el sem kettejük maradéktalan összhangjáig, sem addig, hogy az illetékes tényleg megdicsérhesse a kérdezőjét, s így kiderülhessen róla: mennyire jó ember. Ez nem derülhetett ki, mert továbbra is kapott kínos kérdéseket, ezért kénytelen volt olykor konkrétan válaszolni. A válaszaiból pedig azt tudtuk meg (ami egyébként nem újdonság, csak mi játsszuk még mindig az újszülöttet), hogy konkrétan ott dugaszolnak el, ahol akarnak, és azt, amit jónak látnak, ám ezt nem tekintik eldugaszolásnak, hanem éppen a szabad légáramlás manifeszt megjelenítésének. Ha mi mégis dugaszolásnak látjuk, arra a sűrű dadogásai mellett az a válasza, hogy de hiszen a fűtőknek nem egymással kell versenyezniük, hanem közösen kell egyetlen, jó nagy meleget létrehozni, éspedig egyetlen, zárt térben.

Az erre vonatkozó mondat egyébként konkrétan így hangzott: „Na de hát a versenyt nem a közszolgálaton belül kell megteremteni, a Magyar Rádiónak, az M1-nek és a Duna TV-nek nem egymással kell versenyeznie a hírszolgáltatásban”.

A műsorban ugyanis nem egy kazánkovács-központ főcsővezetője beszélgetett a Marabu II. karbantartójával, hanem Bolgár György (= Bolgár György) kérdezte a kormány médiapolitikájáról Pálffy Istvánt (= rádiós-tévés hírolvasó, ma KDNP-s képviselő), a Megbeszéljük november 25-i adásában.

Ennek fényében talán érthető, ha a műsor hallatán egyetlen dolgot hiányoltam igazán: a figyelmeztető jelzést. Mert én ugyan le tudom vezetni a dadogásokkal súlyosbított hatalmi arrogancia hallatán keletkező, nem kis feszültségeimet azzal, hogy fogom a klaviatúrát, és beleírom a képernyőbe, amit hallok. De a rádió többi, ártatlan hallgatója számára nem feltétlenül adott ez a lehetőség, s ki tudja, mekkora rizikófaktort jelent ez a sok, halmozódó ingerültség a saját életében. Ezért jó volna esetleg ugyanazt a figyelmeztetést alkalmazni itt is, amit olykor a veszélyesebb – főként háborús – dokumentumműsorok előtt szoktak:

„Az itt következők epilepsziás rohamot idézhetnek elő”.

Én ugyan nem vagyok epilepsziás, de egy pohár így is összetört közben. Ki tudja, hány értékes levesestálat lehetne megmenteni ezzel a figyelmeztetéssel ott, ahol már amúgy is befűtöttek az embereknek, a nyugdíjaik veszélyeztetésével. Hát legalább egy étkészlet maradjon meg az utódoknak, épen.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!