Svájci lap: svájci dokumentumokat is lefoglalt a rendőrség az Ökotársnál




A Tagesanzeiger című svájci lap Magyarország svájci dokumentumokat foglalt le címmel közölte Bernhard Odehnal cikkét. A magyar rendőrség erőteljes bevetésével átkutatták egy civil szervezet irodáját. Ez a szervezet svájci pénzeket is kezel.


„Sokkos állapotba kerültem. Ilyen erőteljes rendőri fellépésre nem számítottunk” – mondja Móra Veronika. Móra az Ökotárs magyar környezetvédelmi szervezet igazgatója, amelynek irodájában hétfőn nyolc órán át folytatott házkutatást a rendőrség. Az akció 7:30-kor kezdődött. Az alkalmazottaknak le kellett adniuk a mobiltelefonjaikat, nyolc órán át nem hagyhatták el a helyiséget és nem telefonálhattak. A házkutatást mintegy 20 rendőr folytatta le, további rendőrök megakadályozták, hogy újságírók belépjenek az épületbe.


Az Ökotárs szálka a magyar kormány szemében, mert a civil szervezet Norvégia, Izland és Liechtenstein olyan alapjának sok pénzét kezeli, amely egyebek között független és a kormánnyal szemben kritikus szervezeteket támogat. A kormány azzal vádolja a norvégokat, hogy beavatkoznak a belügyekbe, és Orbán Viktor kormányfő a norvégokkal dolgozó civil szervezeteket „külföldi érdekeket képviselő fizetett ügynököknek” nevezte. A kormány egyik ellenőrző hatósága feljelentést tett az Ökotárs ellen.


A nyomozók hétfőn nemcsak Norvégiával kapcsolatos dokumentumokat foglaltak le, hanem olyanokat is, amelyek Svájccal állnak összefüggésben. Az Ökotárs a Kelet-Európának szánt Svájci Bővítési Hozzájárulás partnerszervezete. A Svájcból Magyarországnak szánt, összesen 130,7 millió svájci frankból ötmillió frank egy Svájci-Magyar Civil Alapnak van fenntartva. A projektek kiválasztásáért és lebonyolításáért az Ökotárs felelős. A lefoglalt laptopokon és merevlemezeken a Svájccal való együttműködés számos dokumentuma is rajta volt – erősítette meg Móra.


Magyarország kormánya az Ökotársat „nem engedélyezett pénzügyi tevékenységgel” vádolja: állítólag pénzt adott civil szervezeteknek, noha erre csak állami ügynökségek jogosultak. Valójában a szervezet egy Norvégia és Magyarország közötti konfliktus áldozata. Svájchoz hasonlóan a nem uniós tagállam Norvégia, Izland és Liechtenstein is hozzájárul a bővítéshez. A Magyarországnak szánt pénz túlnyomó részét a magyar állam kapta az infrastruktúra kiépítésére. Egy kisebb rész az Ökotárs útján magánjellegű, részben a kormánnyal szemben kritikus szervezetekhez ment, amelyek a civil társadalom erősítésének szentelik munkájukat.


A norvégok és a svájciak számára magyar részről az együttműködési partner a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) volt, amelyet 2014 tavaszán előzetes bejelentés nélkül megszüntettek. Feladatai egy olyan ügynökséghez kerültek, amely Lázár János akkori államtitkár, Orbán Viktor jobb keze ellenőrzése alatt állt. A norvégok ezt szerződésszegésnek tekintették, és májusban befagyasztották az állami projektekre szánt 150 millió euró kifizetését. A svájci hatóságok sem voltak elragadtatva, de nagy súlyt helyeztek a további együttműködésre. „Számunkra az volt a fontos, hogy a projekt halogatás nélkül folytatódhasson, és hogy a magyar partnerhatóságnál továbbra is kellő mennyiségű kvalifikált munkatárs állt rendelkezésre azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyeket 39 projektünkkel kitűztünk” – mondta Markus Dürst a Svájci Fejlesztés Együttműködés (Schweizerische Entwicklungszusammenarbeit, DEZA) munkatársa.


A DEZA előbb tájékozódni akar a magyar partnereknél, hogy a lefoglalás érint-e, és ha igen, milyen svájci dokumentumokat érint. „Aztán meglátjuk, hogyan tovább” – mondta Dürst. Hozzátette: eddig nem voltak gondok a magyarokkal, „a programjaink jól mennek”. Azokat a projekteket, amelyeket a svájci civil alapból részben finanszíroznak, már odaítélték. Az Ökotárs elleni nyomozás ennek ellenére érintheti a svájci programot, és legalábbis elodázhatja. A civil szervezet a teljes lebonyolításért felel, tehát az alap pénzeinek kiutalásáért és a DEZA-val való elszámolásért. Móra azt mondja, pillanatnyilag ugyan tudnak tovább dolgozni, „de fogalmunk sincs, még meddig”. Az Ökotárs bejelentette, hogy feljelentést tesz a magyar nyomozó hatóság ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Hétfőn este kereken 250 ember tüntetett a rendőri bevetés ellen.


Norvégia élesen tiltakozott amiatt, hogy rendőrséget vetettek be a budapesti partnerszervezet ellen. Vidar Helgesen norvég Európa-ügyi miniszter a magyar hatóságokat „a civil társadalom szervezeteinek zaklatásával” vádolja.