Kirohanás




A magam részéről kizártnak tartom, hogy krakélerségből, pofátlanságból vagy netán nettó bunkóságból látogatott Szigetvárra Kövér László a Zrínyi Miklós (1508–1566) és a vár 1566-ban elesett védői emlékét őrző Zrínyi-napok záróeseményére, és mondta azt, amit mondott. Az Országgyűlés elnökének útjait szorgos és válogatott (na jó, Kövér válogatta, de akkor is) csapat készíti elő, akiknek elvileg dolguk lenne, hogy ügyeljenek a részletekre. (Úgy is mint horvát-magyar kapcsolatok, Zrínyi mégse csak fideszes volt stb.)


Vagyis Kövér szupercsapatának – és így a házelnöknek is – tudnia kellett, hogy a Szigetváron, a Vigadó előtt álló első magyarországi egészalakos Zrínyi-szobrot 2013 nyarán eltávolították és jelenleg is egy raktárban porosodik. Az indok akkor az volt, hogy a Vigadó felújítási munkálatai veszélyeztetik a szobor épségét. (Szulejmán még csak-csak, de egy felújítás…) Ezzel egyidőben azonban a posztamenst is lebontották, és a szobor helyét véglegesen járókő burkolattal fedték le. Városszerte azt beszélik, nem is csak fülbesúgva, hogy Kolovics János fideszes városvezető szemét szúrhatta az előző polgármester által állíttatott és a lakosság által is kedvelt szobor. A napra pontosan 5 éve leleplezett mű elkészítésével a korábbi képviselőtestület a csáktornyai Zrínyi-szobor alkotóját, Michael Stebiket bízta meg. Az ismert horvát művész annak idején a mult-kor.hu történelmi portálnak elmondta, hogy Zrínyit Csáktornyán osztrák császári generálisként formázta meg, Szigetváron pedig úgy, ahogy a magyarok képzeletben él: a hősiesség, a bátorság, az eltökéltség példaképeként. Az alkotó – és sok-sok honfitársa – jelenleg értetlenül áll a nagy tetszéssel fogadott és a két ország kapcsolatában is pozitív szerepet játszó alkotásának eltüntetése előtt. Nem mellékesen Csáktornya (Čakovec) városa 2009-ben anyagilag is támogatta a szobor létrejöttét.


Berkecz Balázs az Együtt 2014 elnökségi tagja a pecsistop.hu oldalon azt mondta, „megfordult a fejükben, hogy a Kövér László házelnökkel megtámogatott záró rendezvényen adunk hangot nemtetszésüknek, de tiszteletben tartjuk a Zrínyi-kultuszt, ami már több mint százéves hagyomány – így inkább egy furcsa koszorúzással hívjuk fel a figyelmet a jelenlegi helyzet tarthatatlanságára.” Vagyis a Zrínyi szobor hűlt helyét koszorúzták meg a Szigetvári Emberekért Egyesület és az Együtt PM képviseletében összegyűltek. A koszorúzás után pár órával a koszorúkat „felsőbb utasításra” eltűntették a Vigadó elől (a biztonsági őrt küldték ki a koszorúk beszedésére, mert zavarták volna Kövér László házelnök autóját, amikor az a záró ünnepség előtti fogadásra érkezik a Vigadóba).


A már sokat emlegetett záró rendezvényen Kövér László páratlan ívű történelmi párhuzamok után jutott el Szigetvár ostromától az Orbán-kormány sikeréig, amikor is azt mondta: „A magyarságot védelmezni, boldogulásában segíteni képes magyar állam mindig a magyar emberek hitéből, akaratából, áldozatából született újjá, nekünk, mai magyaroknak ugyanakkor már nem élet-, hanem munkaáldozatot kell hoznunk azért, hogy az állam elláthassa feladatát!”


Ha Zrínyi ott ült volna a teremben, az utolsó félmondatnál, kampánygyűlés ide, kampánygyűlés oda – kirohant volna.